A minap a Blizzard is megszólalt Blitzchung ügyében, amiről itt írtunk részletesebben. A profi játékost a hivatalos tajvani Hearthstone-stream során interjúvolták meg a Heathstone Grandmasters-versenysorozatban elért győzelme után, Blitzchung pedig - miközben a kommentátorokkal együtt arcmaszkot viselt - a hongkongi tüntetők mellett állt ki.
A streamet ezután rögtön lekeverték, a felvételek azóta sem nézhetőek vissza, Blitzchungot pedig a Blizzard egyéves eltiltással büntette, ráadásul a Grandmastersért járó 10 ezer dolláros pénzdíját is megvonta tőle. A lépés nem aratott osztatlan sikert a közösség körében, valószínűleg ezért is döntött úgy a fejlesztőcég, hogy mérsékli a játékos büntetését, és egy hivatalos közleményt is kiad, amelyben igyekszik megmagyarázni a történteket az ő oldaláról.
Blitzchung ennek megfelelően a pénzdíjat megkapta végül, az eltiltását pedig (a kommentátorokéval együtt) hat hónapra csökkentették. A Blizzard elnézést már nem kért, J. Allen Brack elnök a nyílt levelében kitartott amellett, hogy jogosan büntették a játékost.
Mint írta, a kínai kapcsolataiktól függetlenül nem Blitzchung véleményével volt problémájuk, hanem azzal, hogy annak semmi köze nem volt az épp futó Hearthstone-bajnoksághoz: "A hivatalos közvetítésnek a bajnokságról kell szólnia, amely mindenki előtt nyitva áll. Ennek érdekében azt szeretnénk, ha a hivatalos csatornák a játékra fókuszálnának."
Brack azt azért elismerte, hogy túl hirtelen reagáltak, és az eljárásuk nem volt minden szempontból kielégítő.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.