Noha sok játékost idegesít, hogy a fejlesztők már a megjelenés előtt bejelentik a játékok DLC-it és szezonbérleteit, ha belegondolunk, üzleti szempontból ez teljesen logikus, a befektetők pedig egyenesen igénylik. Erre példa a Cyberpunk 2077 esete is: a CD Projekt RED a részvényeseinek tartott konferenciahívást, ahol erre is rákérdeztek a cég társvezetőjénél, Adam Kicińskinél.
Az úriembert arról faggatták a befektetők (via Seeking Alpha), hogy mikor fogják bejelenteni a játék kiegészítőit, amire ő úgy válaszolt, hogy bár az eredeti tervek szerint erre már a premier előtt sor került volna, a csúszásokra való tekintettel végül csak a megjelenés után fognak beszélni a későbbi terveikről. Korábban a CD Projekt RED már leszögezte, hogy a Cyberpunk 2077-hez ingyenes és fizetős tartalmakat egyaránt várhatunk majd, az utóbbiak pedig legalább olyan méretes adalékok lesznek, mint a The Witcher III expanziói.
Kiciński egyébként a Cyberpunk 2077 multiplayer szegmensére is kitért: állítása szerint a többjátékos mókára ők egy önálló termékként tekintenek, az első részleteket pedig a jövő év első negyedében osztják meg róla.
A Cyberpunk 2077 december 10-én jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra - Kiciński kérdésre azt is elmondta, most már cserkészbecsszó, hogy nem lesz több csúszás.
Ezeket a pontozásról szóló dolgokat hol olvastátok?
Persze legyen a lehető legjobb minden platformon de igazából ez már nem a kiöregedett konzolokra való cím, hanem PC-re, + az új gen. konzolokra
Nekem mondjuk gyanus a legutóbbi 6perces videó. Ps4es mozgás áll kb 4percbol. Annak is 99%a egy félig szkrippelt belső teres jelenet.
Inkabb csinaljak igy, legyen a multis resze is egy kulonallo, komolyabb, teljeserteku jatek, amiert fizet az ember persze teljes arat, am cserebe kap is valami ertelmes multis mokat is aztan. :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.