A 2019-es év egyik jól sikerült PlayStation-exkluzív játéka volt a Days Gone, ami nemrég megkapta a maga PS5-ös frissítését, illetve nagy eséllyel már készül a folytatása is. Habár az utóbbi továbbra sem hivatalos, akárhogy is lesz, a Bend Studio két fontos emberre már biztos nem dolgozik Deacon következő kalandján.
Jeff Ross, aki a kreatív vezető volt, ezen a héten távozik a csapattól, és bár egyelőre nem sokat mondott a jövőbeli terveiről, az biztos, hogy amint leül a járvány, Chicago környékén keresi majd a következő munkahelyét.
John Garvin, aki íróként és rendezőként is dolgozott a Days Gone-on, szintén otthagyta a Bend Studiót, sőt, ami azt illeti, ennek már lassan egy éve, csak nem verték nagydobra a szakítás hírét. Garvin elmondása alapján élvezi a játékiparból való kiszakadást, így jelenleg két kedvenc projektjére koncentrálhat: az írásra és a festésre.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.