Pörögnek az események a Stadia körül. Miközben a szolgáltatás mind a támogatott országok, mind pedig a platformok tekintetében terjeszkedik, és csak az idei évben száz új játékkal bővül, a Google nemrég egy tollvonással bezáratta a belsős fejlesztőcsapatait. Nehéz eldönteni, hogy a cég mennyire elkötelezett a rendszer mellett, elvégre hírhedt arról, hogy egyik napról a másikra mond le a kevésbé sikeres termékeiről, és az is biztos, hogy a mai hírünk is fokozza a bizonytalanságot.
A The Information szellőztette meg ugyanis először, hogy elhagyta a Google-t a Stadia egyik kulcsembere, John Justice termékfejlesztési vezető. A szolgáltatás felhasználói élményéért felelős szakember korábban maga is elismerte, hogy hajlamosak túl sokat ígérni a Stadia kapcsán, utalva ezzel arra, hogy a rendszer az előzetes bejelentések ellenére meglehetősen hiányos funkcionalitással rajtolt el. Noha Justice még nem frissítette a LinkedIn-oldalát, a Google már megerősítette a 9to5Google-nek a távozása hírét.
Az már nem derült ki, hogy miért váltak el a cég és az úriember útjai, ahogy az sem világos egyelőre, hogy ki lehet az utóda. A Stadia környékén több fontos vezető is szorgoskodik még, így Phil Harrison vagy Jack Buser is betöltheti az utána keletkezett űrt.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.