A 343 Industries csapata új fejlesztői helyzetjelentést tett közzé, ebből derült ki, hogy "akár már a jövő hétvégén" kezdetét veheti a Halo Infinite első próbaköre, aminek a keretei között "több százezer" játékos nézheti meg közelebbről is a sorozat várva-várt folytatásának multiját.
A tesztelés technikai fókuszú lesz, és a botok vizsgálatára fókuszál majd: ahogy arról korában beszámoltunk, a Halo Infinite a sorozat történetében először támogatja majd az AI irányította játékosok bevetését, az első próba során pedig ők kapják a főszerepet. A Bot Arena playlisten négy játékos nézhet szembe négy bottal, a Slayer-meccsek pedig három pályán (Bazaar, Recharge és Live Fire) zajlanak majd.
A meghívókat természetesen nem meglepetésszerűen küldik majd ki a fejlesztők, a próbakört ugyanis megelőzi egy livestream is, ahol minden fontosabb részletbe beavatják a rajongókat. Egyértelmű, hogy nem kerülhet majd be mindenki a tesztelésbe, a készítők szerint azonban lesz még próbalehetőség, így ne csüggedjen az sem, aki most nem kap hozzáférést.
A teszthez egyébként Halo Insider-regisztrációra van szükség: a 343 Industries srácai felhívták a figyelmet, hogy a jelentkezés egyetlen mozzanatát se hagyjuk ki, különben nem tudnak behívni bennünket - állítólag legalább százezer olyan játékosról tudnak, akik emiatt már biztosan kimaradnak a próbából.
A Halo Infinite az idei év végén érkezik PC-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.