Bemutatkozott az AMD RX 6600 XT

  • Írta: Baloo
  • 2021. július 31.
  • Hardver
Link másolása
Hivatalosan is leleplezték az AMD RDNA 2 architektúrára épülő kártyáját, ami kifejezetten arra a célra készült, hogy 1080p-s felbontás mellett sajtolja ki a maximumot a legújabb játékokból.

A ChinaJoy 2021 alatt hivatalosan is lerántotta a leplet az AMD a Radeon RX 6600 XT-ről, ami már a cég RDNA 2 architektúrájára építkezik, tehát ugyanarra a megoldásra, amivel az Xbox Series X/S-ben, a PlayStation 5-ben, illetve a Steam Deckben is találkozhatunk. Ennek köszönhetően pedig a kártya a hardveres ray tracing-támogatást kiaknázza majd.

Az AMD Radeon RX 6600 XT 8 GB GDDR6 memóriával és 32 MB Infinity Chache-sel lesz felvértezve, ami játék közben átlagosan 2359 MHz-en pörög majd, de ezt feltornázhatjuk a boost segítségével akár 2589 MHz-re is. A gyártó szerint pedig amennyiben a megfelelő processzorral és alaplappal házasítjuk össze, akkor a Smar Access Memory funkciónak hála akár 15 százalékkal több képkockát is képes kipréselni a játékokból a konkurenseihez képest.

Az AMD Radeon RX 6600 XT augusztus 11-én kerül a boltokba 379 dolláros ajánlott fogyasztói áron, viszont meglepő módon nem készül belőle referenciamodell, hanem kizárólag a partnerek (ASRock, Asus, Biostar, Gigabyte, MSI, PowerColor, Sapphire, XFX, Yeston) ajánlataiból szemezgethetünk majd.

62.
62.
delphijos
Na, ez egy full értelmetlen vita. Szerintem egy katalógusnál teljesen természetes hogy nem MINDEN a cím AAA kategóriás 0 day cucc. Egy filmes streaming szolgáltatónál se csak mozis kasszasikerek vannak. Mindig van “töltelék”. Az hogy ezek milyenek meg már egyéni ízlés kérdése.
55.
55.
Lorthirash
Továbbra is azt mondom a gamepass igazi ütőkártyája az új megjelenések lesznek.
54.
54.
Lorthirash
#53: Tehát az hogy van 200 játék a gamepassban az csak jól hangzik valójában van 20 olyan ami valóban említésre méltő.
53.
53.
Lorthirash
#49: A mondandóm lényege az volt hogy a játékok nagy része arra sem érdemes hogy letöltsem a gamepass kínálat gyakorlatilag 85%-a kuka.
51.
51.
nemfontos
Gamepass al még az is zavart engem mindig hogy igazából csak az ultimate tartalmazza a mp t is. A normál elofizetes mellett még kellene a gold is. A mostani megoldások mellett ez nem tűnik nagy gondnak de teljes áron már elég nagy gond. És ez a teljes ár még emelkedhet tovább.
A gold ot már többször meg akarták szüntetni de ha megteszik a mp miatt velhetoen akkor is a gpu ra kényszerítik majd az elofizetoket.
50.
50.
#45: Én boltban veszem, nem trükközök, mégis 9k lett egy évre...
49.
49.
#47: "a gamepassban 150 játék de abból, 130 semmit sem ér"

XDDDDDDDDDDDDDD Ezt kifejtenéd bővebben?
45.
45.
nemfontos
#44: Amíg engedik a trükköket addig persze érdemes használni. Meg tényleg jó szolgáltatás. Most hogy van cloud is box ot ne. Is kell venni hozzá.
44.
44.
delphijos
Mondjuk a GPU-ban ha valaki online is játszik, még ez is benne van, tehát nem csak a játékok. Ezzel mondjuk úgy vagyok ez nekem úgyis kell, mellette a gyerek is használja ( a játékokat és az online gaminget is ) szóval még ha nem is trükközök akkor is úgy vagyok vele hogy OK.
39.
39.
nemfontos
#38: Egyébként előbb utóbb a Sony is ezt az elofizeteses dolgot fogja tolni.. akkor nem tudom mit fogok majd kezdeni. Ha nem szántják be a jelenlegi plus elofozetest akkor oké.. hha viszont igen akkor nem tudom.. .
34.
34.
nemfontos
#33: Vagy amelyikre megjelenik majd várhatóan ami nekem kell.
32.
32.
delphijos
#31: 1. Nem áll szándékomban veszekedni.
2. Hogy őszinte legyek, nekem TÖK MINDEGY ki min játszik
3. Ugyanakkor zavar amikor olyan kommentek jönnek, hogy valakinek a személyiségére “következtet” valaki pusztán abból hogy milyen platformon játszik éppen.
4. Itt konkrétan arra céloztam, hogy lehet hogy jó Sony ex 1-2 jön egy évben , de - főleg hogy most nincs ps jobban feltűnik - hogy igenis van sok cím ami se nem Sony, se nem PS ex és BOX-ra valamiért nem jön. Én se nagyon értem az okát. És így már jobban érthető ha valaki esetleg a ps mellett dönt, mert nem csak 1-2 címről van szó.
31.
31.
#30: Mindegy, azért örülök, hogy dumáltunk. Tök jó lett volna más hangnemben, de úgy látszik kemény világban élünk.

https://media4.giphy.com/media/hV05p5WQQiAVb4PrQP/giphy.gif
30.
30.
delphijos
#29: Különösen olyanokat honnan vettél hogy szerintem jobb lenne egy játék attól ha nem jön mindenhova. Okkal vettem SX-et, és én örülnék a legjobban ha a Persona 5 Royal jött volna box-ra is. Ha a Days Gone-t nem csak PC-re portolták volna ( PS-en kimaradt, és már elajandekoztam a gépet ) , vagy a kibővített GOT -t SX-re feljavított grafikával tudnám játszani ( az megérne még egy végigjátszási ). A Catherine-t is kénytelen voltam Switch-re megvenni, mert az se jött box-ra és nagy kedvenc. Azért BOx-on csak szebben festene… Fel nem foghatom honnan vetted hogy én valaha olyat mondtam volna hogy attól jobb lenne egy játék ha valamire nem jön…
29.
29.
delphijos
#25: Idehánytál egy tonna szöveget, de minek ? Még csak nem is arról beszéltél amit írtam. Ja, várom hogy elmagyarázd mi az XBOX. Jó lenne már tisztán látnom….

Az meg nekem szólsz be TE platformvita kapcsán az az hét vicce. Az meg hogy ennek a kommentnek a kapcsán, az meg különösen röhejes.
28.
28.
nemfontos
#25: Nem volt platform vita. Én mondtam hogy azért vettem ps t mert sok kedvencem nincs box on. ha lenne akkor nehezebb döntés lett volna.
25.
25.
#24: Keress rá a neten, hogy mit jelent az xbox, vagy várd meg, míg valaki elmagyarázza. De amúgy sok olyan játék is van, hogy nem xbox ex és mégsincs PS-re. Ez egy felesleges vitaindítás volt, nincs értelme rajta vitázni. Az még valahogy elfogadható, ha valaki azt mondja, hogy a játékok, amiket szeret Nintendón vannak, mert Zelda, Metroid és Mario megy kizárólagosan nála, de ez a PS-re nem tud érvényes lenni, mert ott nem az egyedi és a géphez való játékok vannak csak, hanem 95%-ban multiplatform címekkel játszanak. Csakugyan az Xbox-osok is. Ha pedig nem érted még mindig, hogy egy játék értékét nem csökkenti, ha nem csak az adott gépre van, akkor majd meglátod és te is azt fogod mondani, ahogy a Nixxes és a szoni kiszórja a fél katalógust PC-re. Legalábbis az ilyen Dad of Boi és Ghost of Csucsima sem lesz attól rosszabb, amikor majd jönnek 40€-ért, max csak a PS-esek fogják azt mondani (ha egyáltalán mondani fogják). Ettől függetlenül még mindig szino játékok lesznak akkor is, ha valaki ideírja majd, hogy SONY EX már nem készül.

De te amúgy ma csakis és kizárólag platformvita indítás miatt vagy itt?
24.
24.
delphijos
#22: XBOX EX már nem készül. Valamint tényleg egy csomó olyan játék van, ami nem Sony, még csak nem is ps exkluzív , de BOX-ra mégsincs....
23.
23.
LGHDTV+
Csak a faszért venném meg ezt 379-ért amikor 399 dollár 3060Ti ami gyorsabb, az RTX is jobban megy rajta és DLSS is van.
22.
22.
#21: Az az évi egy vagy két darab változatos minőségű ex szerintem nem fedi le egy gamer "játékok, amiket szeretek" igényét. Aki annyit játszik, annak nem kell semmilyen gép amúgy sem, a többi meg multiplatform, vagy xbox ex. De nem beleszólni akarok, ez csak észrevétel.
18.
18.
almaspite
#15: Igen sajnos ez igaz.

Reméljük bányász láz nem terjed tovább konzolokra is. Igy se tudnak belőlük eleget csinálni.
15.
15.
nemfontos
#4: Az a baj hogy kapok egy ps5 öt a feléből annak a pénznek amibe egy értelmes vga kerül manapság.
13.
13.
Lorthirash
#12: mivel az használható bányába.
10.
10.
Amugy ez a smart access memory cucc tenyleg eredmenyez teljesitmeny javulast? Vagy ez is csak marketing duma?
9.
9.
Extol
Nem tudtam eltalálni mi a frászkarika a Chinajoy, de valami expo.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...