Az orosz Mundfish régóta dolgozik már az Atomic Hearton, amelyben a P-3 kódjelű különleges ügynök egy minden elemében ellene forduló, titkos gyárba vetődik. Legutóbb az E3-on is jelentkezett egy előzetessel, illetve kiderült, hogy a játék már a megjelenés napján be fog kerülni az Xbox Game Pass szolgáltatásába – azt azonban máig nem tudjuk, mikor lesz az a nap.
A dátumhoz ugyan még most sem vagyunk közelebb, de a játék Discord-szerverén frissült a GYIK részleg, amiből kiderül egy s más. Megtudhatjuk, hogy az Atomic Heart már szinte kész van, a fejlesztők az utolsó simításokat végzik rajta, és szándékosan nem adnak meg megjelenési dátumot, amíg nem biztosak abban, hogy tartani is tudják a kitűzött időpontot. Nem akarnak abba a hibába esni, hogy bejelentenek valamit, aztán az ezer tényező valamelyike miatt mégis kénytelenek elhalasztani azt.
Egy másik válaszból pedig az derül ki, hogy a játéknak két befejezése lesz, amit a játékos döntései határoznak majd meg. Erről így írnak: „A fináléhoz közeledve a fontos morális döntéseket a játékos kezébe helyezzük, mert arra akarjuk ösztönözni a közönségünket, hogy megvitassák a történetben felbukkanó témákat. Azt akarjuk, hogy a saját következtetéseitek vonjátok le, a saját döntéseiteket hozzátok meg, és ebben ne befolyásoljon titeket külső erő.”
Az Atomic Heart PC-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re, illetve Xbox One-ra és Series X/S-re fog megjelenni.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.