Híresztelések és találgatások után a nyári EA Play Live-on bemutatkozott a Dead Space remake-je, igaz, csak egy röpke teasernyi látnivalóval. Bejelentésekből és interjúkból azóta megtudtuk, hogy nem lesz benne mikrotranzakció, ellenben kapunk kivágott részeket, a projekt élére pedig a ubisoftos veterán, Eric Baptizat került. Tegnap este a fejlesztők egy valamivel több mint negyvenperces streammel jelentkeztek, amiből újabb dolgok derültek ki.
Az EA Motive szerint a tegnapi bejelentkezés unortodox volt, hiszen a játék fejlesztése még nagyon korai szakaszban jár, de a kezdetektől nyitottak akarnak lenni a közösség felé. Ennek megfelelően sok készanyagra ne számítsunk a felvételben, de például Isaac Clarke új modelljét így is megcsodálhatjuk. A főhős ráadásul elhagyja némaságát a remake-ben: a későbbi részekben is a hangját adó Gunner Wright szólaltatja majd meg. A fejlesztők két kikötést tettek annak érdekében, hogy az eredeti játék atmoszféráját ne zavarja meg egy fecsegő Isaac: csak olyan szituációkban fog beszélni, amikor megszólítja valaki, vagy ha túl szürreális volna, hogy szó nélkül hagy valamit.
A remake esetén fontos szempont, hogy az eredetihez hű alkotást tegyenek le az asztalra, de építsenek az alapra, ami már adott. A sztori változatlan marad, ugyanúgy Clarke kalandjáról szól a USG Ishimurán, de jobban ráfeküdnek a világépítésre (például audionaplók révén), hogy még inkább összekössék a folytatások és a könyvek univerzumával.
A technikai oldalról láthattunk néhány atmoszférikus szépítést (új füst- és fényeffekteket), illetve a játékmeneti változások is szóba kerültek. Az ígéretek szerint vágások és töltőképernyők nélkül élvezhetjük majd a remake-et, sokkal szabadabb lesz a mozgásunk a súlytalansági jelenetekben, és bemutatták a „peelinget” is. Úgy kalibrálják újra a fegyvereket, hogy azok látványosabb sérüléseket okozzanak a nekromorfoknak, és mindegyiknek más hatása legyen a különböző típusú ellenfelekre: lemarhatjuk róluk a húst, felfedve a csontokat, még mielőtt teljesen lekaszálnánk a végtagokat – ilyen módon egyértelmű visszajelzést kapunk, hogy melyik fegyver mennyire hatásos az adott helyzetben.
A Dead Space-remake feltehetően jövő ősszel debütál PC-n, PlayStation 5-ön és Xbox Series X/S-en.
Ettől függetlenül az új DS-t én tárt karokkal várom, főleg, hogy megvolt az egy és a három már régóta de valahogy sosem vitt rá a lélek, hogy nekiálljak a trilógiának, pedig megvettem kemény £3-ért a második részt is pár hete. A minap felraktam az első részt és azt kell, hogy mondjam még mindig megállja a helyét, de ez főképp a hanghatások miatt mondható el. A legzavaróbb számomra az az irányítás ami számomra kissé esetlennek tűnik, utána viszont ott kullog utána a grafika is. PC max settings ide vagy oda, de azért már látszik, hogy lejárt a szavatossága a PS3/XB360 éra elején megjelent játékoknak.
Amit nem értek viszont, hogy miért kéne újításnak lenni benne? Egy Dead Space (1) remakeről beszélünk. Azt félretéve, hogy ki szereti ki nem szereti a remakeket általában, abban mindenki egyetért, hogy kényes terület, hiszen ha ugyanazt adod az embereknek csak szebb köntösben akkor azért nyafognak mert nincs benne elég újítás, ha meg belevisznek új dolgokat akkor meg azért, mert nem hű az eredetihez és hogy merészelték megbolygatni.
Első napos vétel ugyan nem lesz, hacsak rá nem függök addigra az egész sorozatra, de az első leárazásban tuti behúzom.
PS: Azt is látom itt a kommentek között, hogy meg mindig van aki nem tudja miben különbözik egy remake és egy remaster.
Ez a kép is ez a kategória, pc-n klasszisokkal jobban néz ki a régi, max konzolon lehet ilyen ocsmány mosott.
Amit eddig láttam engem eddig meggyőzött. A fejlesztők tényleg jól ismerik a Dead Space-t és látszik a rajongásuk.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.