Next-gen frissítést kap három Resident Evil-játék

  • Írta: szlav
  • 2022. március 2.
  • Letöltés
Link másolása
Örülhetnek a Resident Evil-rajongók, a Capcom ugyanis úgy döntött, hogy az újgenerációs konzolok teljesítményéhez igazítja az elmúlt néhány év Resi-játékait. További jó hír, hogy a PC-sek sem maradnak üres kézzel.

Nem számítottunk rá, de csakis örülni tudunk neki: a Capcom bejelentette, hogy hivatalosan is elhozza Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re a Resident Evil 2 remake-jét, a Resident Evil 3 remake-jét, illetve a Resident Evil 7-et. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az idei év folyamán érkező érkező frissítések után az újgenerációs konzolok játékosai javított grafikával, ray tracinggel és magasabb fps-sel élvezhetik majd a három horrorjátékot. A PS5-tulajok ezenfelül a Tempest 3D részletgazdagabb hangkeverésére és a DualSense kontroller egyedi funkcióira is számíthatnak.

Ezeknek a nagyszerű híreknek azonban nem csak a konzolosok örülhetnek. A Capcom bejelentette, hogy a next-gen kiadások megjelenésével együtt a PC-s tábor is kap egy-egy frissítést a játékokhoz, amelyek hasonló technikai frissítéseket tartalmaznak majd. Az említett upgrade-ek egyébként teljesen ingyenesek lesznek, így az Xbox One-os és PlayStation 4-es verziók tulajdonosai is megkapják digitális formában a már megvásárolt játékok újgenerációs változatait.

11.
11.
JohnSpartan
A cikkhez hozzá szólva meg baromi jó hogy kap nex gen frissítèst ès mèg ingyenes is ráadásúl! Mèg nincs új konzolom mert èn csak az èv vègère tervezem betárazni de már most van egy rakat játèkom aminek van next gen frissítèse mivel úgy vettem meg őket ès rohadtúl kiváncsi leszek mit tudnak majd 100-on.

Kedves Szlav! Olvasd vègig mielött kidobod a cikket ès látni fogod a hibát! Nem helyes írási hiba! Azt èn sem veszem èszre! XD
10.
10.
JohnSpartan
#5: A Resi szèriák mèg a normális vègigjátszás idejèvel bírnak és nem mai játèkok monoton, belerőszakolunk 1000 óra haszontalan mini küldetès hogy feltőltsèk, mert amugy egy 0 játèk lenne alapból (közè tartozik). Amúgy meg a hardcore mód pont erre lett kitalálva. Ott a teljes játèkot meg keveri a gèp azzal hogy mindent máshol találsz meg. Az ellenfelek is máshogyan jelennek meg a nehèzsègi szintről nem is beszèlve.

Persze izlèsek ès pofonok! Ha valaki az AC alapú 1000 órásakat szereti annak úgy sem fog tetszeni egy 15-20 órás játèk.
9.
9.
#6: Kis javítás:
Resi 2 legalacsonyabb ára a megjelenése óta PS+ kedvezménnyel $16.
Resi 3 legalacsonyabb ára a megjelenése óta PS+ kedvezménnyel $16.
8.
8.
DarkCrash
#6: Gondolom itt arra céloz a sokszor végig játszásnal, ha valaki platinázni szeretné. Akkor sajnos valóban többször kell neki ülni.
6.
6.
GemForge
#5: Nem nagyon értem én ezt a szavatosság kérdést ebben a vonatkozásban. Minek 6x végigjátszani valamit, ami eleve nem arra lett kitalálva? Kinek van erre ideje, amikor oly rövid az élet? Ha meg vki szakít rá időt, mert annyira tetszik, hogy 4x-5x végigjátssza, akkor meg mi az istennek nyervog? Ráadásul a VII. rész Ps5 tulajoknak ingyen hozzáférhető, de a másik sem több 10 dollárnál a legtöbbször.
A frissítés meg ingyenes.
Szóval (no offense, de) nem értem a rinyálást...
5.
5.
Anti4730
Az a baj mindket resszel, hogyha vegigtolod legalabb hatszor, akkor se telt el olyan nagyon sok óra, es utana egyszeruen mar annyira unalmas hogy mindig ugyanonnan jon az a negy ot zombi amit maxium egyszerre rad kuld, neha tobb. A kettoben a feladvanyok is csak elsore masodikra erdekesek utana mar teljesen elvesztik varazsukat. Szoval szerintem nem tul jo szavatoasagu jatekok ezek.
4.
4.
DarkCrash
Na akkor újra beszerzem a 2-őt aztán majd a 3. részt. Bár nem vagyok elájulva a 3-tól, de letolom majd.
2.
2.
Daniel21
Pont ma vettem meg a Resi 3-at.
Milyen jó hír is ez hozzá pluszba! :D
1.
1.
Killer69
Kedves tőlük! Megveszem akkor a RE3at is viszonzásképpen.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...