Hiába adja meg a kényelmet az Xbox Cloud Gaming, hogy akár egy irodai laptopon keresztül is elérhetünk egy nagy adag játékot, néhányakat hátráltathat, hogy egy kontrollert még így is elő kell kaparniuk, ha játszani szeretnének. Nekik lehet jó hír, hogy ennek hamarosan vége: a Microsoft már dolgozik az egér-billentyűzet kombó támogatásán!
Ezt a Microsoft Flight Simulator fejlesztését vezető Jorg Neumann erősítette meg egy kérdezz-felelek során (a szimulátor a napokban került be a felhős játékok közé), aki elmondta, hogy a redmondiak rendszerszinten oldanák meg az egér és a billentyűzet használatát az Xbox Cloud Gamingnél, vagyis elméletileg bármelyik cím támogathatja majd ezeket a perifériákat. Mivel központi fejlesztésről van szó, ezért megjelenési dátummal nem is tudott szolgálni, mindössze annyit mondott, hogy szerinte hónapokat kell még várni a sokak által várt funkcióra - ő abban bízik egyébként, hogy még júniusig megérkezhet a támogatás.
Neumann egyébként azt is megerősítette, hogy már dolgoznak az érintőképernyők támogatásán a mobileszközökön, és arra is tett célzást, hogy ezt giroszkópos irányítással is megfejelhetik majd.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.