Szavazz 2022 legjobb játékaira!

Link másolása
Idén sem marad el a szavazásunk, melynek keretei közt a 2022-es év legjobb játékaira adhatjátok le a voksaitokat. Tizenhét kategóriában szedtük össze az év legnagyobb dobásait. Szavazzatok a kedvenceitekre!

Az öreg rókáknak ismerős lehet a menet: ezúttal is több kategóriában adhatjátok le a voksaitokat (egy helyen akár többet!), de persze minden kategóriában találtok egy "Egyéb" mezőt is, ahová olyan címeket küldhettek, amelyekre mi nem gondoltunk. Az űrlap kitöltésére kereken egy hetetek lesz, vagyis az év végéig, december 31-ig várjuk a szavazatokat. Ezt követően összesítünk, az eredményekkel pedig a jövő év elején jelentkezünk.

Ahogy korábban, úgy idén is a Google-t hívtuk segítségül a szavazás lebonyolításához és a visszaélések elkerüléséhez - annyi trükk van a dologban, hogy Gmail-fiókkal belépve tudtok csak részt venni a szavazáson. Ahogy említettük, egy-egy kategórián belül több kedvencet is megjelölhettek, ha pedig valahol elbizonytalanodtok, ne aggódjatok, simán üresen is hagyhatjátok azokat a csoportokat, amelyekben kevésbé vagytok jártasok.

A normál kategóriáknál igyekeztünk tíz-tíz címet összeválogatni, a legfontosabb kategóriákban (ilyen az év játéka vagy a legjobban várt játék) azonban jóval több címet találhattok. Ha akadnak kiemelt kedvenceitek, akkor érdemes lehet utánuk keresnetek (Ctrl+F), hiszen amit nem találtok meg a legjobb akciójátékok közt, lehet, hogy a legjobb lövöldék közt lapult meg.
 

11.
11.
Kovbaj
#6: Szia várj egy akciót vele, de ne legyenek nagy elvárásaid. Én a helyedben inkább azt a pénzt a jövő évi megjelenésekre tartogatnám.
9.
9.
Viktor_The_Best
Az ev csalodasahoz a Gotham Knights-ot oda irhattatok volna! Kulon be kellett irnom az Other kategoriaba mert nem volt ott! Ha az nem rossz akkor nem tudom micsoda az!
8.
8.
DarkLord
Volt mivel játszani, de szerintem nem egy húzós év volt. Persze számomra jó volt, mert már annyit nem játszok, de aki sokat szeret játszani és már játszott minden régi játékkal annak silány lehetett az év. Azért az Elden Ring, Ragnarok és még pár játék, ami megszínesítette az idei évet. Legjobban várt a Diablo 4.
4.
4.
markoci555
szokásosan nem játszottam 99%-val, van 1-2 az ingyenes pl diablo, nem nagy eresztések...

de egyre biztos tudnék szavazni stalker 2 mint legjobban várt
annyira várom mint a sajnos elkaszált System Shock 3-at, csak ne legyen nagy csalódás, meg fusson a gépen
3.
3.
Extol
Egyértelműen a Sex with Hitler az év játéka
2.
2.
suresz
fuha, szürke évünk volt! :s
1.
1.
hedzsooo
Év akciójátéka(i) nálam: Judgement (Steam/PC), Lost Judgment (Ismét a PC-s, Steam-kiadás), A Plague Tale: Requiem, Next-Gen edition/version of The Witcher 3: Wild Hunt (Steam/PC), Marvel’s Spider-Man Remastered (Steam/PC), Marvel’s Spider-Man: Miles Morales (Steam/PC)

A többiről meg már nem is merek nyilatkozni, de küldtem a szavazataimat! :D :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...