A Blizzard elnöke cáfolja a Diablo Game Passbe kerülését

  • Írta: pandaril
  • 2023. július 12.
  • Hír
Link másolása
A brazil PicPay app úgy reklámozta a játékot, hogy már elérhető a Xbox előfizetéses szolgáltatásában, Mike Ybarra viszont kategorikusan megcáfolta még ennek a lehetőségét is.

Nincs harmónia a paradicsomban, ugyanis még a tegnapi bírósági döntés előtt látott napvilágot, hogy a Blizzard elnöke, Mike Ybarra és az Xbox Game Studios fejese, Phil Spencer máshogy látják a felvásárolandó cég címeinek sorsát. Történt ugyanis, hogy egy brazil fizetős app, a PicPay úgy reklámozta a Diablo IV-et, hogy az már elérhető a Game Passben, holott ez természetesen nincs így. Ybarra viszont posztjában inkább úgy fogalmazott, hogy ez nem is fog megtörténni. Érthető, hisz a játék 5 nap alatt 666 millió dollárt hozott a konyhára, ezzel a Blizzard minden idők leggyorsabban fogyó játéka lett.

Spencer viszont egészen máshogy fogalmazott, a Microsoft tervei szerint az Activision Blizzard játékkatalógusából minél több címet (köztük a Call of Duty- és a Diablo-sorozatot) akarnak betenni a Game Passbe, hogy "ezzel is bővítsék a játékok közösségeit".

Hogy hogyan fogja megérni ez akár a Microsoftnak, akár a Blizzardnak, még nem tisztázott, ahogy az sem, hogy a lassan két éve folyó tárgyalások alatt hogyhogy nem került szóba, hogy a Microsoftnak milyen tervei vannak a megvásárolandó címekkel? Vagy Spencerék nem fogalmaztak érthetően aziránti szándékukat illetően, hogy a Game Pass élvezi a fő fókuszt a cégnél, vagy pedig a Blizzardnál néztek eddig másik műsort. Nem ez az első eset, hogy a hírekből értesül egy érintett cég a Microsoft álláspontjáról, reméljük, hogy a felvásárlás után egységesítik a belső kommunikációt.

12.
12.
negyven2
#10: A hitel az csak példaként volt behozva, nem pedig mint fő lehetőség. Egyébként az ilyen vállaltok esetében a hitel teljesen másképpen működünk mint magánszemélyek esetében (leegyszerűsítve, mind az elbírálás, mind a kifizetés, mind a törlesztés).

De akkor, hogy egy sokak által valamiért várt opciót behozzak. A Sony meg tudná venni a Take Two-t is úgy is, hogy pl. egyesül vele egy közös cégbe.

De alapvetően a válaszom arra irányult, hogy pusztán az adott cég tőzsdei értékét alapul venni, az ügyben, hogy kit tudna megvenni az irreleváns. Pl. Az Activision értékesebb cég, mint a Nintendo, viszont a Nintendonak sokkal több az éves bevétele, és nyeresége is. Cash on Hands esetében kb. ugyan ott vannak.
11.
11.
Doomsayer
#9: "azért kíváncsi vagyok, hogy mi a végső cél. (...) az Xbox, mint brand egy idő után megszűnik, hiszen mi értelme van"

Jóra gondolsz, csak úgy értetted valójában, hogy az Xbox, mint hardver megszűnik és mint brand marad fenn. Mindent megtesz a micro, hogy az okostévék áruházaiban, pl android play áruház, apple tv store, Fire TV OS vagy mi az az amazonos hekk, stb, megjelenjen az Xbox App, illetve Xbox Game Pass App. Ezen dolgoznak most és ha kész lenne holnap, szerintük már akkor is totál késő lenne. Azon megy most is a rizsa, hogy ki mekkora lóvét akar ebből benyelni a micronak befolyt pénzből és nem az a gond, hogy egy App-et sem tudnak összemókolni. Ugye az a terv, hogy a polgár felinstallálja a TV-re ezt, és ügyesen elő tud fizetni Game Pass Ultimate-re, amit ott a TV-jén mindenféle gép nélkül, egy Xbox controller segítségével szénné is játszhat.

Ehhez a Microsoft-nak csak gamepad-et kell gyártania, a többi infrastruktúra már kész van. Max annyi lehet nekik a nehézség, hogy a legtöbben a TV-t wifin kötik a hálózatra és kábelen jobb lenne és ezt nehéz elérni. Mindegy most. Na de így nem kell már semmiféle xbox-ot gyártani és szállítani sem veszteséggel, sem sehogy és a nem kell, az mindig jobb, mint a kell. Egyből meg is szűnne a lemezezés meg használt lemezezés, csak digitális lenne a játék, a hardver parák és patch-ek megintcsak megszűnnének és ez mehetne mindenhol. Amúgy ez futhatna, ahogy mondod PS-en és Nintendón is. A jövő teljességgel erre mutat, de nem csak a Microsoft-nál, hanem a többinél is. Ha a többinél nem, akkor majd a zöldek oda lökik őket. Minden háztartásba elvinni a havi előfizetési lehetőséget és drága hardver vásárlása nélkül való játéklehetőség biztosítása.

Már pár éve leírtam, de ide vág, érdemes visszaismételni, hogy olyan, hogy exkluzív tartalom, ahogy látjuk a filmes scénában, persze mindig lehet, de ez majd szabályozza magát. A lényeg az, hogy ebben látja a jövőt a Micro és ez az a jövő, aminek a dominálásáért meg kell nyerniük a harcot az Amazon, a Google és a Facebook ellen. Akárhogy is nézzük, ebben a Micro és a Sony partnerek stratégiai szinten (mert egy alomból valók) és ha nem hiszi valaki keresse meg a neten, hogy a Sony és a Micro szerződésben van és a Sony cloud gaming a micro szervereken és hálózaton megy, mert a kékek nem tudtak egyedül egy ilyen infrastruktúrát a tető alá hozni. Tehát ez a platform harc amennyire idejét múlt, annyira idejét múlt a platform, mint olyan is... legalábbis bizonyos tekintetben. Nem az én ideális jövőm, de a corp ideális jövője az, hogy majd előfizetsz a kék game netflixre is, meg a ződ game netflixre is és fizetsz szépen havonta amíg élsz. Azt aki akar majd ugyan úgy az egyiknek tulajdonít lelket a másiknak meg tucatgagyi tulajdonságokat és foroghat tovább a Föld.

Ha ezen a ponton valaki azt mondja, hogy abban a percben hagyta abba a gaming-et, akkor az reális és érthető. De van utánunk is generáció, aki beleszülethet ebbe és annak nem lesz már ellenszenves.
10.
10.
Lorthirash
#8: Pont ez a lényeg hogy a sony-nál potenciálisan nagyobb a kockázat a mozgástere kisebb.
Hitelre vállalkozást építeni azért elég rizikós dolog, nem mondom van rá példa, csak az a baj ezzel ha nem jön össze összeroppan az egész vállalat, a játékiparban nem nagyon szokták ezt a modellt alkalmazn, túlságosan kockázatos.
9.
9.
Pain
#3: Azt nem veszi senki figyelembe, hogy ez nagyon promó időszak. Abban a pillanatban, ahogy az előfizetők száma eléri a kitűzött tervet, borítékolható, hogy változni fog a stratégia és a komolyabb játékok nem lesznek benne day1. Nyilván a cél a lehető legmagasabb profit elérése, jelenleg azt látjuk, hogy eléggé hosszú távban gondolkoznak.

Nekem sem tetszik ez a felvásárlósdi, de összességében azért kíváncsi vagyok, hogy mi a végső cél. Simán el tudom képzelni, hogy az Xbox, mint brand egy idő után megszűnik, hiszen mi értelme van bukni a konzolon, ha el tudják azt is érni, hogy pl egy Nintendón vagy PlayStation-ön is lehessen használni a saját szolgáltatásukat. És úgy gondolom, hogy ez nem egy ördögtől való elképzelés.
8.
8.
negyven2
#7: Miért keveri mindenki össze a tőzsdei értéket az adott cég készpénz tartalékival?

Igen az MS jelenleg ~$2500 milliárdot ér, míg a Sony csak ~$115 milliárdot. De ez csak egy szám, hogy a részvények alapján mennyire ér egy cég.

Az MS készpénz tartaléka jelenleg $105 milliárd dollár, a Sony-é $15 milliárd. Technikailag ez az az összeg amit már megkerestek és csak arra vár, hogy elköltsek. De fel és be vásárlások esetén van renget más módszer is. Pl. hitel felvétele, vagy részvényekben való fizetés... vagy pl az adósságuk teljes átvállalása. Vagyis igazából a Sony is meg tudná venni az Activisivon-t, csak őnekik más utat kéne választani, mint az MS (ők ebből a $105 milliárból fogják ezt megtenni).
7.
7.
Lorthirash
#4: Nem mindegyik alatt volt de amúgy olyanok is a micro játékok mondj egy játékot a Forzán kívül az új generációban ami érdemleges, ne fáradj mert nincs ilyen csak középszerű átlagok vannak.

Azt azért ne felejtsd el hogy a Microsoftnak 150x annyi pénz áll rendelkezésre mint a sony-nak így egyelőre megtehetik azt hogy hogy gamepassban indítanak címeket, de egy idő után elfogják zárni a csapokat, vagy ha nem teszik maradnak a középszar címek.
Nagyon jól tudjuk hogy pl a Netflix is hogy indult.
4.
4.
Kamukaze
#3: Ó igen. Biztosan ezért volt a legutóbbi xbox showcase alatt kb minden játék bemutató végén a 1 day game pass felirat. Én is szeretettel várom a Micros szolgáltatásában a Dio 4-et, mint minden más friss és ropogós játékkal együtt :)
3.
3.
Lorthirash
Felejtsétek már el ezt a gamepassozást abból nem élnek meg a stúdiók majd ha kinn van a játék 1 éve akkor esetleg.
Az hogy a gamepassba beleraknak valamit megjelenéskor az marhára nem éri meg egy AAA címnél.
A marketing miatt csinálja ms.
2.
2.
DarkLord
Pedig crytek már megmondta megjelenéskor is, hogy benne lesz nem kell izgulni. Én inkább cry-nak hiszek, mint ilyen álhíreknek.
1.
1.
hedzsooo
Game Pass-ba mindegyikkel, azt' jo' van a az! :D

Mondjuk a legujabb DIO meg tuti 1db-ig nem lesz semmilyen pass-ban, ahogy az a cikkbol is lejon. :)))
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...