A Ubisoft több igazgatóját is letartóztatta a francia rendőrség

  • Írta: osan
  • 2023. október 5.
  • Gyászhír
Link másolása
Szexuális zaklatás vádjával 5 felsőbb pozíciót betöltő Ubisoft alkalmazotton kattant a bilincs. A több, mint 1 éves nyomozás eredményeként olyan nagykutyák tűntek el a francia vállalat éléről, mint Serge Hascoët, a fő kreatív vezető.

2021-ben vette kezdetét az a vizsgálat, melyet zaklatás, illetve szexuális zaklatás gyanújából indítottak. Több alkalmazott is panasszal élt a cég vezetői ellen, így a francia rendőrség elkezdte felgöngyölíteni az ügyet. A publikum a Libération újságából tájékozódhatott arról, hogy október 3-án és 4-én összes 5 Ubisoft vezetőt tartóztattak le.

A panaszáradat kezdetekor Yves Guillemot, a Ubisoft vezérigazgatója bejelentette, hogy személyesen fogja vezetni a cégen belüli vizsgálatot, és a nemrég nyilvánosságra került alkalmazotti felmérésből kiderül, hogy az ott dolgozók 25 százaléka tapasztalt (látott vagy átélt) munkahelyen történő helytelen viselkedést.

Annak ellenére, hogy több fejest is kirúgtak, mint Tommy Françoist, Ashraf Ismailt vagy Maxime Belandot is, sőt Serge Hascoët magától mondott le posztjáról, az alkalmazottak még mindig nem elégedettek a céggel, főleg azzal, ahogyan kezelte saját „me too” pillanatát.

A felperesek ügyvédje, Maude Beckers hozzátette az ügyhöz, hogy ezek a viselkedésminták túlmutatnak az egyén szintjén és rendszerszintű szexuális erőszakra utalnak. A GamesIndustry.biz-nek nyilatkozott a Ubisoft szóvivője, miszerint a cégnek fogalma sincs, hogy mi lett közölve a publikummal, így nem is tudnak rá reagálni.

Szörnyű látni, hogy ami egy testvéri vállalkozásként kezdte, nemcsak egy sokak által megvetett óriáscéggé nőtte ki magát, de az alapvető emberi értékeket sem képviselik már.

4.
4.
sasncore
'az alapvető emberi értékeket sem képviselik már'
Miért ki képviseli? Ingyen túlóra, dolgozz többet kevesebbért, ne légy beteg, oktatni minek, maradj meg a szinteden olcsó rabszolgának mentalitás megy. De azt csináld jól, és légy napra kész. Női főnök is mondhat/tehet amit akar, őket kevésbé veszik elő, pedig nyomtam már fel egyet, de csak lefokozták (igaz többet nem lehetett ott vezető), cserébe elástam magam, de idegileg nem bírtam volna tovább.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...