Dübörög a Palworld, azonban az internet népe nem maradéktalanul boldog

  • Írta: aronsz
  • 2024. január 22.
  • Hír
Link másolása
A játékosszám egyre csak nő, sorra dönti meg a Palworld a rekordokat. Azonban egyre többen foglalkoznak a kiadó kétes múltjával, illetve a Pokémonra kísértetiesen hasonló dizájn (és mechanika) elemekkel.

Eladott példányok tekintetében a Palworld iszonyatosan erősen indított. A január 19-én, korai hozzáférésben megjelent játék, alig nyolc óra alatt elérte az egy, majd 24 órán belül a kétmillió eladást. Kevesebb, mint két nap alatt meglett a 3, majd vasárnap délután túlléptek a 4 millión. Ehhez óránként 86 ezer vásárlás volt szükséges.

Az egyidejű játékosok száma is hasonló, exponenciális tengelyen növekedett. Bár a megjelenés után pár órával a szerverek a 300 ezer játékos alatt is küzdöttek, a hétvégén elérték, illetve túllépték a fél millió, majd a 800 ezer játékost, majd végül 1,291,967 egyidejű játékos csúccsal zárták a hétvégét.

Ezzel a Steamen minden idők 5. legjobb helyezését érte el a vonatkozó statisztikában. Ha pedig csak a fizetős játékokat nézzük, akkor második helyen áll. Ugyan a rekordtartó PUBG mára ingyenes, a rekord beállításának pillanatában még fizetni kellett érte.

Azonban ez a fajta hírnév előtérbe hozott néhány kétes kérdést is a játék, illetve a kiadó körül. Már a megjelenés óta is “Pokémon fegyverekkel” névvel illették gyakran a játékot, a népszerű franchise-zal való hasonlatosság tagadhatatlan. A játékbeli “haverjaink” a Palok kísértetiesen hasonlítanak a Pokémonból ismert lényekre.

Emellett a lények gömbbel történő befogása is az ismert franchise-ra jellemző. Azonban az is igaz, hogy a Palworld mechanikái sokkal szélesebb körben teszik lehetővé az interakciót a játékosok számára.

Egy másik kérdéses pont a fejlesztőcsapat hozzáállása a mesterséges intelligencia használatához. Az egyik korábbi játékuk, az AI: Art Imposter konkrétan erre épített. A játékiparban pedig ez jelenleg kényes téma, mivel sokan úgy érzik, hogy a mesterséges intelligencia elveszi sokak munkáját az fejlesztési folyamat során. A Palworld fejlesztőinek blog posztja alapján a lények dizájnját egyetlen frissen végzett hallgató csinálta.

Európában vannak próbálkozások arra, hogy szabályozzák a mesterséges intelligencia használatát, illetve kötelezzék a cégeket arra, hogy nyilvánosságra hozzák, hogy hol és miben vették igénybe az AI segítségét. Hasonló szabályozás lépett életbe a Steamen is, a Valve kötelezi a játékfejlesztőket, hogy konkrétan határozzák meg, milyen folyamatokban alkalmazták azt.

Az X-posztokon túl egyelőre hivatalos panasz vagy jogi lépések nem történtek, sem a mesterséges intelligencia, sem pedig szellemi tulajdon jogosulatlan felhasználása miatt a játékkal kapcsolatban.

5.
5.
Zuzmo
#3: Miért, a nagy cégek nem tudnak AI-val dolgozni, vagy miért tűnnének el ők?
4.
4.
Spazz Maticus
#3: ..."ahol minden a profitnak lett alárendelve. "...

Még az a szerencse, hogy régen nem így volt, és a jövőben sem ez folytatódik majd...XD
3.
3.
Extol
BE kell vallani, egy szemérmetlen szellemi tolvajlás történt. Sajnos csakúgy, mint a művészvilágban ahol nem lehet rábizonyítani hogy az AI plagizál mások műveiből, itt sem lehet jogilag elégtételt venni a sérelmekért.
A tavalyi év játéktörténelmi szempontból csúfos évvel, úgy érzem lezárult egy korszak. A kiadók zsarnokságának korszaka, ahol minden a profitnak lett alárendelve. A jövőt úgy képzelem el, mint privát/kis fejlesztők piacát, ahol a legtöbb előállított szellemi termék AI-al lesz legyártva, a nagy cégek pedig el fognak tűnni.
2.
2.
Trottenbauer
#1: Én is csak pislogtam,hogy a Nintendo ezt még nem zúzta porrá mindörökre.
1.
1.
delphijos
Hát nem csak Pokémon, a gyorsutazás, a térkép, a terület nevének kiírása olyan szinten egy az egyben Zelda copy, hogy a font, hang , a komplett design is ugyanaz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...