A Last Epoch fejlesztői komolyan veszik a felhasználói feltételeket
- Írta: osan
- 2024. április 7.
Utoljára március elején érkezett a hír, melyben arról volt szó, hogy a játékosok dönthetnek egy-egy túl jól teljesítő képesség sorsáról. Most pedig egy közleményt adtak ki, melyben arról beszélnek, hogy hogyan terveznek elbánni az „exploit”-okkal és a valós valutával történő kereskedéssel.
Az 1.0-ás megjelenése óta két nagyobb hibára lettek figyelmesek a fejlesztők, melyeket szinte egyből ki is javítottak. Az egyik a bazárban engedte, hogy egyes tárgyainkat duplikáljuk, míg a másikkal az aranytartalékainkat növelhettük meg jócskán. Bármelyik kihasználása kitiltást vont maga után – az arany esetében a fiókok arany-aktivitását nézték, és aszerint cselekedtek a fejlesztők.
Szerintük megbízható módszerrel azonosítják a csalókat, azonban pontosabban erről nem beszélnek, hiszen félnek, hogy ha kitudódik, akkor képesek lesznek azt megkerülni a csalók. Természetesen fenntartják, hogy ők is hibázhatnak, az ilyen esetekre ajánlják a support-oldalukat.
A jövőben nem szeretnék folytatni a folyamatos kitiltásokat, és inkább magukat az exploitokat kerülnék el, így mind technikai oldalon, mind közösség oldalon változtatásokat terveznek.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.