Reagált a Ubisoft a felvásárlási pletykákra

  • Írta: pandaril
  • 2024. október 8.
  • Biznisz
Link másolása
A francia kiadó végre megtörte a csendet a jövőjével kapcsolatban, igaz, túl sok konkrétumot továbbra sem árultak el, így egyáltalán nem kizárható, hogy a találgatások igaznak bizonyulnak.

Az utóbbi hetekben másról sem lehetett hallani, csak arról, hogy a Ubisoft mekkora bajban van, mi lesz a céggel, ki fogja esetleg birtokolni? Lehet, hogy magánkézbe kerül? Esetleg a Tencent veszi meg? A netes kommentszekciók jó humorú lakói már egyből fel is vázolták annak lehetőségét, hogy akár a Microsoft, akár a Sony is potenciális vevő lehet.

A Ubisoft most reagált a híresztelésekre, de amennyire szűkszavú, ugyanannyira semmitmondó is a nyilatkozat, ami szerint a cég folyamatosan figyeli a piaci lehetőségeit, és értesíteni fogja az érintetteket, amennyiben aktuálissá válik egy nagyobb léptékű változás. A cégvezetés számára továbbra is a nyílt világú és a live-service játékok készítése lesz fókuszban.

Mint ismert, a Star Wars Outlaws rajtja olyan rosszul sikerült, hogy a novemberre bejelentett Assassin's Creed Shadows érkezését három hónappal tolták el. Egy hónap alatt alig egymillió példány fogyott az Outlawsból, ami egy AAA-kategóriás Star Wars-játék esetében igenis kevésnek számít. Ugyan a javításokat eddig megbízhatóan szállították a fejlesztők, és novemberben a Steam-megjelenésre a tervek szerint meglesznek a kritikus frissítésekkel, de kérdés, hogy ez elég lesz-e a játék renoméjának megmentéséhez. A hírek hatására a Ubisoft részvényeinek ára bezuhant, viszont a pletykák, miszerint a kisebbségi tulajdonos Tencent megvennék az egész céget, feltornázta kissé az árakat.

9.
9.
#8: Azon tényleg nem fogunk összeveszni, hogy a Starfield-nél még az Aknakereső is jobb :D
8.
8.
delphijos
#6: “Én inkább nem vettem meg az Outlaws-t, mert jó játékokkal szeretem tölteni az időm.”

Ezen nem fogunk összeveszni, egy cseppet se zavar ha nem vagyunk egyformák.

Szeretem annyira az SW-t, hogy nekem megért 1 havi előfizetést 18€-ért a végigjátszás. Ennyiért manapság sokszor egy pár órás indie címet se kapsz meg. Pl. a Fort Solis-ért kiadott pénzt 1000x jobban megbántam, pedig ígéretesnek tűnt. Az Outlaws távolról sem tökéletes, de azért nem is az a trash vacak amit mondanak róla SZERINTEM. Én ( természetesen ebben benne van vastagon az SW faktor is ) szívesebben játszottam vele mint a Starfield-el.
7.
7.
Lord of the Undercode
#6: "Én inkább nem vettem meg az Outlaws-t, mert jó játékokkal szeretem tölteni az időm."

Nekem jó játék, de tény, hogy csak az első 10 Assassin's Creeddel játszottam az utolsó 10el nem, így lehet, hogy tényleg 'egy kaptafa' ahogy mondják.
A probléma inkább azzal van, hogy optimalizálatlan annyira, hogy alig játszható, még DLSSel is.
6.
6.
#5: Én inkább nem vettem meg az Outlaws-t, mert jó játékokkal szeretem tölteni az időm.

Mondjuk gyerekeknek elő van fizetve a Just Dance Unlimited, az a havi 4€ tuti kihúzza az ubi-t a csávából :D
5.
5.
Lord of the Undercode
1. Erős felhozatal - "Strong 2024-25 line-up: Assassin’s Creed® Shadows, Rainbow Six® Mobile, Star Wars
Outlaws™, The Division® Resurgence and XDefiant."
Valójában 240 körüli cimük van.

2. Emiatt hiszik magukat nagy kiadónak
3a. Az Outlaws valoban hozza a nagy kiadókra jelelmző dolgokat: stability issues, etc.
A Jedi Fallen Order és a Survivor is szenvedett alul optimalizáltságtól.
3b. Az Outlaws nem fut jól egy félmilliós RTX 4080on se Ultrán, de azon indul el alapból.

4. Valójában még nem elég nagy kiadó, nincs meg a konkurenciát a médián keresztül ellehetetlenítő üzletáguk mint pl egy Microsoftnak és EAnak.

5. Más befektető társaságok bejelentették, hogy megvennék, ez nem kérdés.
5b. Még így is egy családi vállalkozás, nem akarják eladni.
5c. Ezért meg kell őket szorongatni, meg különbenis olcsón kell venni, és drágán eladni.

Végeredményben valóbon sok innovatív címnek adtak otthont, és ezt várjuk tőlük mint játékosok.

Ők két másik dolgot akarnak:
Nyílt világú játékok piacán visszaszerezni vezető pozíciójukat
és
Játékok mint szolgáltatás - másszóval havidíjas játékok mint a nagyok csináljak, EA+, Microsoft Gaming, és Ubisoft+.


"2024-25 targets: Solid net bookings growth, slight increase in non-IFRS operating income
and growing non-IFRS Cash Flow from Operations leading to positive Free Cash Flow.
Strategic focus reinforced on two pillars, playing to Ubisoft’s strengths with the
objective of driving profitable growth and sustainable recurrence: 1/ Regain
leadership in Open World Adventures and 2/ Expand footprint on Games-as-a-Service
(GaaS)-native experiences, by leveraging ongoing efforts on proprietary cutting-edge
technologies as a differentiating factor."

6. Ez van a befektetők fejében: Ha sikerül az előfizetéses modell, abból mindenki kérne, ha meg nem, akkor olcsón megvető. Elválik, hogy elég nagyok-e ehhez.

Én inkább megvettem az Outlawst és nem fizetek elő.
4.
4.
delphijos
#1: “Egy jó játékhoz nem kell agyon Raytracingelni valamit meg 8K Csak legyen Szórakozható ötletes”

Ugyan már. Én már Spektumon játszottam, nekem tényleg nem minden a grafika, de ez annyira nem igaz. Tele van a net jobbnál-jobb játékok agyon szapulásával hogy “mi ez a fos grafika” “PS3 szint”. Az igazság pont az hogy azért ilyen k@va drága az AAA fejlesztés, mert a vásárlók többsége nem tűri a nem atomzsír grafikát. Az indi fejlesztők ezért vannak előnyben. Ott nem elvárás ( megbocsátóbbak az emberek ) nem olyan drága a fejlesztés ( vagy van másra idő ) és lehet kiserletezgetni , bevállalni némi kockázatot. De egy nagy stúdió AAA címétől valósághű grafikát, 2000 óra gameplay-t várnak. Ja, és új dolgokat. De ez nem jön össze. Mert 200M-300M-nél nem kockáztatnak. még így se garantált hogy bejön. Ha nem sikerül, komoly fejlesztőcsapatok mennek a levesbe. Ja, és hetente akarna mindenki ilyen AAA játékokat, mert egy közepes game szintén “fos”, megy a háborgás hogy “nincs jó játék”. Egy GTA VI hozza majd, de egy ilyen 100 évig készül. A VII-el meg már csak az unokám fog játszani.

Ugyanez van most Hollywood-ban. Ott is biztonsági játék van, mert akkora pénz egy “nagy” cím, hogy nem lehet / nem mernek kockáztatni.
3.
3.
#2: Van ott még kiaknázatlan IP bőven
+ Tencent nem szokott rosszul bánni a felvásárolt stúdiókkal (kivéve ha pénzt veszítenek, na azt nagyon nem szeretik).
2.
2.
silkgoat
#1: Pont irni akartam. Aki kepes ezt megvenni az tuti a cimek miatt teszi, mert hogy penzt akar latni beloluk, azaz ugyanazt fogja csinalni, nyakra fore adja majd ki a kovetkezo AC-ket, FarCry-okat meg a remake-eket. A kulonbseg annyi lesz, hogy meg annyi kreativitast sem kell beleolnie mint az UBI-nak. 5-7 ev alatt jol megszedi magat 10 AC-vel, 10 FC-al, meg a tobbi szarral aztan hagyja a picsaba az egeszet. :D
1.
1.
Merőkanál
Én őszintén szólva nem bánnám ha beszántanák az egészet úgy ahogy van végleg. Több mint egy évtizede gyakorlatilag ugyanazokat a játékokat árulják " átcsomagolva . Ez a játékosokra nézve egy kopasztási hozzáállás .Továbbá a teljes ötlettelenség jellemzi őket meg úgy az egész játékipart . Remaster Remaster hátán .. Évtizedes játékokkal foglalkoznak mint hogy kitaláljanak új címeket , Egy jó játékhoz nem kell agyon Raytracingelni valamit meg 8K Csak legyen Szórakozható ötletes Lásd Astro Bot !!!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...