Terrifier: The ARTcade Game - mozivászonról számítógépre
- Írta: Luchiano
- 2024. október 11.
A Terrifier, az az a Bohócrém filmeknek már a harmadik része érkezik a mozikba (konkrétan ma jelenik meg Amerikában), ami egy ilyen kis költségvetésű produkció esetén nagy eredmény. Az első rész mindössze 35000 dollárból, a második 250 ezerből készült és képes volt 15 millió dollárnyi bevételt produkálni, ami felsrófolta a harmadik rész költségvetését is.
Valószínűleg volt még felhasználatlan pénzük az alkotóknak, hogy a történetet egy játékba is átültessék, amihez megérkezett egy kedvcsináló videó is. Érdemes vigyázni a megtekintéssel, mert igencsak felnőtteknek való bevezetővel indul. Maga a játékmenet egy 4 fős helyi kooperációra épülő verekedős élményt ígér. Kérdés, hogy a film tudja-e a játék felé terelni az érdeklődőket, vagy akár önmagában meg tudja-e állni a helyét a bohócos akció.
Amint az a videó végén szerepel, a játék majd valamikor 2025-ben jelenhet meg, a célplatformok között a Nintendo Switch, Xbox, PlayStation 5 és a PC szerepel.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.