Phil Spencer szerint nem a játékosok érdekeit szolgálja egy generáció közepi frissítés
- Írta: pandaril
- 2024. november 15.
Ahogy az előző generációban, úgy a mostaniban is kaptunk egy erősebb konzolt a generáció közepén, viszont ezúttal csak a Sony állt elő egy komolyabb masinával. Már akkor is tudni lehetett, hogy a zöld tábor nem készül hasonló eszközzel, amikor a PlayStation 5 Pro-val kapcsolatos első pletykák felröppentek. Phil Spencer most elárulta, hogy miért.
Bár elsőre minden ilyen eszköz több és jobb, mint az alap verzió, a PlayStation 4 Pro-val szemben a mostani konzol egy igen komoly hátránnyal indít: drágább mint az alapgép, ám nem feltétlenül ez az igazi probléma, hanem az, hogy egy ilyen gép nem a játékosok érdekeit szolgálják, legalábbis Spencer szerint. Az Xbox feje úgy véli, hogy egy generáció közepi frissítés soha nem a játékosoknak jó, hanem a konzol gyártó cégnek. Véleményét azzal is alátámasztja, hogy a PlayStation 5 Pro-val végzett tesztek nem minden esetben voltak meggyőzőek.
Részben ez is az oka annak, hogy az Xbox nem készült ilyen Pro konzollal, ahogy Spencer fogalmazott, egyre nehezebb ezeknek a konzoloknak a hasznát és érdemeit megfelelően bemutatni és érzékeltetni.
Egy csomó helyen írogatnak ilyeneket az emberek, meg hogy “nincs ami kihasználja az erejét”. Nem értem mi ez a butaság. A Pro se fogja nativ 4K ultra-ban futtatni a játékokat. Maximum egy kicsit részletesebb lesz, stabilabb framerate, magasabb felbontásról felskálázás. Ennyi. Ami játék kap patch-et, az ilyen lesz rajta, és abból már van jópár. Szó sincs arról hogy a jelenlegi játékokon “félgőzzel” menne a konzol, de majd jön valami…. Főleg ha jön valami, annak mennie kell a simán is… És persze arról sincs szó hogy akkora ugrás lenne hogy minden ps5 tulajnak rohannia kéne cserélni….
Ha nem megy a bolt, bele kell húzni és nem a sarat dobálni.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.