Az Obisidian játékáról eddig igen keveset tudtunk azon felül, hogy készülőben van, ráadásul RPG-veteránok segítségével zajlik a munka. Azonban nemcsak a várható megjelenésről nem esett eddig szó, magából a játékból sem láttunk még semmit. Az ide The Game Awards keretein belül végre láthattuk mozgás közben a játékot, és mi tagadás, iszonyúan hangulatosra sikerült ez a gameplay trailer.
Mivel a csapat múltját belengi a kettes szám, ezért értelemszerűen a The Outer Worlds 2 tartalmilag az első rész duplája lesz, még ha háromszor annyi időbe is tellett elkészíteni. Az új naprendszer és az új karakterek mellett viszont a megszokott, őrült és morbid arzenál ismerősként tér majd vissza, ráadásul lényegesen kibővítve. A játék RPG-mechanikáiról viszont egyelőre nem esett szó, de egy Obsidian játékról beszélünk.
Megjelenési dátum ide vagy oda, azt már tudjuk, hogy jövőre jelenik meg PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re, ráadásul nem meglepő módon első naptól kezdve elérhető lesz az Xbox Game Pass keretein belül.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.