A Son and Bone című vérgőzős lövölde után most egy sci-fi horror alkotással fog előrukkolni a TeamKill Media csapata. A Code Violet című játék az elődhöz hasonlóan szintén a dinoszauruszos tematikát fogja alkalmazni, azonban most nem a villámgyors és brutális akción, hanem a túlélésen lesz a hangsúly.
A játék története a 25. században veszi kezdetét. A Földet romokba döntötte egy kataklizma, ami miatt az emberiség kénytelen volt elhagynia szülőbolygóját, hogy egy új lakóhelyet keressen magának. Meg is találták az ideális planétát, azonban kiderült, hogy a nők meddők lettek, emiatt pedig a túlélők nem tudtak szaporodni. Ekkor az Aion nevű kolónián azzal a megoldással álltak elő a tudósok, hogy időutazás segítségével a múltból hoznak át termékeny nőket, akik majd tudnak szülni. A főszereplő, Violet Sinclair is egy ilyen nő, aki miután át lett teleportálva a saját idejéből, rábukkan egy sötét titokra az Aion szándékait illetően. A játékosnak Violetet irányítva kell kiderítenie az igazságot a kolóniáról és magáról a bolygóról, miközben megpróbál túlélni a dinókkal teli laboratóriumban.
A Code Violet idén júliusban fog megjelenni PlayStation 5-re, a pontos dátum jelenleg nem ismert.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.