Bam Margera is visszatér a Tony Hawk's Pro Skater 3+4-ben
- Írta: FelixSylvester
- 1 napja
A hónap elején hivatalosan is bejelentésre került a világhírű gördeszkás nevével fémjelzett sikerjátékok felújított változata, a Tony Hawk's Pro Skater 3+4. Ekkor viszont volt valami, ami feltűnt a rajongóknak a harmadik és a negyedik felvonást tartalmazó csomaggal kapcsolatban, méghozzá az, hogy Bam Margera nem volt ott a választható karakterek között. A Jackass és a Viva La Bam egykori sztárjának magánéletét ismerve nem volt meglepő a hiánya, sokan azért szívesen viszontlátták volna az új kiadásban is.
Nos, úgy tűnik, hogy így volt ezzel maga Tony Hawk is, aki követelte az Activisiont, hogy igenis tegyék bele Bamet a játékba. A stúdió pedig így is tett. A TMZ beszámolója szerint Bam Margeráról már el is készültek a felvételek, így most már fixen benne lesz ő is a júliusban érkező játék(ok)ban.
"Tony felhívta az Activisiont, azzal, hogy 'hé, tegyük bele Bamet is a játékba'. Erre az Activision azt mondta, hogy 'azt már nem tudjuk megcsinálni', erre Tony azt mondta 'de, meg tudjátok csinálni'. Szóval Bam Los Angelesbe repült ahol elkészítették a motion capture felvételeket és ismét visszatették őt is a játékba." - nyilatkozta Roger Bagley.
A Tony Hawk's Pro Skater 3+4 július 11-én érkezik PC, Xbox One, Xbox Series X|S, PlayStation 4, PlayStation 5 és Nintendo Switch platformokra, valamint már a megjelenés napján elérhető lesz az Xbox Game Pass kínálatában.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.