Válassz időpontot:
Hírarchívum - 2011. július
A Kinect miatt perlik a Microsoftot
Egy amerikai vállalat szabadalomsértéssel vádolja a Microsoftot, állítása szerint a redmondiak több technológiáját is felhasználták a Kinect elkészítésekor. A szórásból a legnagyobb játékkiadók sem maradtak ki: a mozgásérzékelős kamerára készült játékok miatt kell felelniük nekik is.
iPhone-ra is megjelent az F1 2010
Némi fáziskéséssel ugyan, de iOS-platformokra is megjelent az F1 2010. A játékban az összes csapat, autó és versenyző helyet kapott, de játékmenet tekintetében nem igazán a karrierre, hanem az időversenyekre koncentrál az új verzió. Képeink is vannak már róla a galériánkban.
55 csoportos per indult a Sony ellen
Biztosítója szerint nem kevesebb, mint ötvenöt csoportos keresetet nyújtottak be a Sony ellen az áprilisban történt hackertámadás miatt. Azt nem tudni pontosan, hogy a vállalat mekkora perköltségekkel számol, de az biztos, hogy a felhasználók kárait egyedül kénytelen megfizetni, a biztosító nem térít meg semmit.
Ultimate Marvel vs. Capcom 3 - ami eddig kimaradt
Ahogy az várható volt, az Ultimate Marvel vs. Capcom 3 extrái között rengeteg olyan dolog található majd meg, amit a készítők az eredeti játékba szántak. A milliódolláros kérdés a következő: akkor mégis miért adnak egy új változatot miatta? Itt is a válasz: ők nem akartak, de hát így alakult a helyzet.
Előrendelésekben már rekorder az új Saints Row
A kezdetben kiadott, nem túl biztató screenshotok után a Saints Row: The Third előzetesei és gameplay anyagai meggyőzőre sikerültek, ezek után nem csoda, ha a játék előrendelései már verik a kiadó másik sikercímét, a Homefrontot is. Új trailerünk is van, csekkoljátok!
Augusztusban rajtol a Resistance 3 bétája
A Comic-Conon a Resistance 3 is előkerült, az expón nemcsak új trailereket kaptunk, de a készítők bejelentették a bétateszt körülbelüli indulási időpontját, emellett bemutatták a Global Resistance-t, amely egy böngészőben játszható, ingyenes stratégiai játék - ha akarod, már ki is próbálhatod!
Batman: Arkham City - bemutatkozik a Pingvin
Újabb bemutatóvideót kapott a Batman: Arkham City, ebben ezúttal a torzszülött Pingvinnel találkozhatunk. Az Iceberg Lounge-ot természetesen mi is keresztül-kasul bejárjuk majd, s ahogy hősünk a trailerben mondja: alapvetően a túszokat kereste ott, de most már a Pingvint is elkapja.
Újabb Half-Life rajongói film érkezett
Újabban hatalmas divat lett Half-Life rajongói kisfilmeket készíteni; a srácok talán ezzel próbálják meg ösztönözni a Valve-t, hogy végre rukkoljon elő a folytatással, vagy gyakorlatilag bármivel, ami Half-Life témájú. Az új kisfilm, a Singularity Collapse viszont egészen jól sikerült.
Friss képlöveteken a Silent Hill: Downpour
Úgy látszik, a Konami nem kapta meg az emlékeztetőt, miszerint screenshotokat ma már nem olyan menő dolog kiadni, mindenki inkább a kedvcsináló előzeteseket tolja az arcunkba. Az új Silent Hillből ezért dögivel van új képanyagunk, amit mondjuk nem bánunk.
Már évek óta készül a Halo 4
Úgy tűnik, a Microsoft saját belsős stúdiója, a kizárólag Halo-játékokkal foglalkozó 343 Industries nem bíz semmit a véletlenre: már jóval korábban elkezdték fejleszteni a Halo 4-et, mint ahogy a Bungie leszállította a Halo 3: ODST-t és a Halo: Reacht, így nem kis dobásra számíthatunk.