A magyar illetőségű NeoCore Games King Arthurját elsősorban Chocho követte nyomon a szerkesztőségből, sőt még el is látogatott a srácokhoz, hogy fejlesztés közben nézze meg a kifejezetten ígéretes játékot. A kolléga azóta eladta lelkét a sátánnak, de semmi baj, hiszen a Gamekapocs ügyeletes Monty Python fanatikusaként azonnal kaptam az alkalmon, hogy Artúr király kalandjaiba vessem magam.
Nagy-Britanniának mindig is komoly gondjai voltak a népi mítoszokkal. Egészen konkrétan az, hogy alig-alig volt nekik ilyesmi, s ez mindig is rettenetesen zavarta az ország történészeit és íróit. Többek között ez vezetett végül odáig, hogy Tolkien elkészítette nekünk a Gyűrűk Ura című klasszikus mesterművet -csak egy kis történelmi mélységet szeretett volna teremteni Angliának, még akkor is, ha ez a történelem nem valós és persze nem is angolföldön játszódik. Ezen kívül az Egyesült Királyság lakói egyetlen népszerű mondakörhöz fordulhatnak, ha kalandos múltjukba szeretnének tekinteni, ez pedig Artúr király legendája, ami persze ennyi idő után még nekik is kezdhet kicsit fárasztóvá válni. Ezért körülbelül százféleképpen mesélik, s míg az egyikben Artúr egy sztenderd lovag, addig a másikban isteni erőkkel felvértezett paladin, aki leigázta Skóciát, Dániát, Norvégiát, meg még egy fél tucat országot, elhozta a világbékét, és alapjoggá tette a vezetékes sört. A harmadikban pedig idegenektől kapott lézerágyúk segítségével indul el lebonyolítani a britek egyesítésének hosszú és fáradtságos procedúráját.
Gondolom, a mondakört nagyvonalakban mindenki ismeri, aki mégsem azok számára címszavakban azért összefoglalom. Merlin a varázsló. Artúr, Isten kiválasztottja. Excalibur. Szent Grál. Kerekasztal lovagjai. Kereszténység vs. druidák. John Cleese. Nyúl. Rendben, ez is megvolt, így tovább léphetünk arra, amit ezzel el szerettem volna mondani. Habár az Artúr-mondakör tág és sok lehetőséget rejteget magában, és gyakorlatilag mindenki azt csinál vele, amit akar, az idők során annyian és olyan sokféleképpen adták már elő, filmezték le, írták meg, hogy igazából nem kelti fel annyira az érdeklődésünket. Persze, az Egyesült Királyság egy nagy piac, és ők valószínűleg értékelni is fogják a témát, de nem tudom elképzelni, hogy a világ többi részének azonnal nedves lenne tőle a bugyija. Pedig lehet ám frissíteni, nézzétek csak meg, hogy vitt a God of War teljesen új színt egy csontig lerágott mítoszba.
Mindez pedig elvezet a következő nagy aggodalmamhoz. Számomra valamiért úgy tűnik, mintha a magyar játékfejlesztő csapatok maguknak készítenék a termékeiket, s nem a közönségnek. Elég csak megnézni az Imperium Galactica-sorozatot. Egy űrstratégia, megspékelve bolygó-menendzseléssel, kutatás-fejlesztéssel, diplomáciával, csatákkal, taktikával, ami persze egy cool koncepció nekünk, sci-fi mániás geekeknek, de be kell látni, hogy sosem volt valami nagy piaca. Még a jóval egyszerűbb, fókuszáltabb és ezerszer jobban bereklámozott Homeworld sem hozott be akkor valag lóvét, hogy hosszú távon érdemes lett volna folytatni a szériát. A Relic át is nyergelt a klasszikusabb RTS vonalra. Aztán persze ott a SWINE. Valószínűleg nagyon jól hangzott egy félrészeg estén, hogy disznók meg nyulak lövöldöznek egymásra tankokkal, csípős humorral megspékelve, csak nem tudom elképzelni, hogy a világ bármelyik, komolyabb piacnak számító felén ki adott ezért pénzt. S ismét, a Stormregion átállt a klasszikusabb stratégia vonalra, klasszikusabb témával, és jött a Panzers.
Azt hiszem látjátok, hova szeretnék kilyukadni. Szóval ki volt az, aki úgy gondolta, hogy 2009/2010. fordulóján a világnak egy Artúr mondakörön alapuló, klasszikus stratégia / Total War / körökre osztott / Heroes of Might and Magic / DnD / szerepjáték kombinációra van szüksége? Minden esetre valószínűleg nagyon bátor lehetett, ahogy az egész fejlesztőcsapat is, ha ebbe bele mertek vágni. A legfurcsább dolog azonban mégis az, hogy mindebből egy olyan dolog kerekedett ki, ami összeáll, igaz nem a legtökéletesebb módon és nem is hibáktól mentesen, de működik.
A játék egyik legfontosabb része a térkép, melyen Nagy-Britannia egyes provinciáit vehetjük szemügyre. Célunk persze az ország elfoglalása / leigázása / egyesítése / nyomorba döntése (a nem kívánt törlendő). Évszakok szerinti felosztásban múlik az idő, s míg ősszel, tavasszal és nyáron virgonc módjára harcolhatunk, addig az angolok télen szeretnek inkább bent maradni és teázni. Ilyenkor sem kell azonban az üres monitort bámulnunk, rátérhetünk ugyanis a fejlesztésekre, építkezésekre, seregmenedzselésre. Artúrnak tizenkét lovag állt rendelkezésére a kerekasztal körül, így mi is ennyinek parancsolhatunk. Lovagjaink jelentik a játék főszereplőit, magát a királyt ugyanis nem irányíthatjuk közvetlenül, így mindent rajtuk keresztül viszünk véghez. Így például a térképen megjelenő küldetésekhez is a drága vitézeket kell kiküldenünk, melyek aztán egy lapozgatós szerepjátékos-könyvhöz hasonlóan bontakoznak ki. Tudjátok, ezek voltak azok a könyvek, amiket egy ideig teljesen normálisan olvastál, majd egyszer csak az oldal alján olyasmit láttál, hogy „Ha szeretnél közösülni a királylánnyal, lapozz a 46. oldalra. Ha homoszexuális vagy, akkor folytasd a 66. oldalon".
Attól függően, miként válaszolunk, valószínűleg a dolog átmegy agresszív véleménycserébe, vagyis meg kell küzdenünk az ellenséggel. A King Arthur igazából mégiscsak egy stratégia, így a Total War-szerű harcok képezik a játék legfontosabb részét. Ennek megfelelően a tervezők igyekeztek kicsit megbolondítani a klasszikus RTS sémákat és behozni néhány okos újdonságot. Először is, végre jutalmazzák a kezdeményezést, vagyis a támadó csapat abból az előnyből indul, hogy kiválaszthatja, milyen terepen szeretné megvívni a harcot. S persze ezért cserébe nem pusztán grafikai különbséget kapunk, hanem ténylegesen másképp zajlik le az ütközet egy erdős, vagy egy dimbes-dombos vidéken, hiszen a játék különböző bónuszokat ad a terület függvényében. A harc kezdetekor különböző formációkban elhelyezzük egységeinket, majd indulhat a haddelhadd. A legjobb újdonság mégis a különleges, elfoglalható helyek bevezetése, melyek mindenféle morális és mágikus előnyökhöz juttatják seregünket. Ráadásul ezek valóban olyan pontjai a harcmezőnek, amik egyébként is fontosan lennének egy sereg számára, úgy, mint a templomok, rituális helyek, magaslatok.
Amennyiben sikerült elfoglalnunk egy területet, egyszerűen azok városainak lakóiból képezhetünk ki új katonákat a kvázi sztenderd pajzsos, kardos, íjász vonalon mozogva, amiből a tapasztalatok alapján egyébként messze az íjász a legerősebb. A csaták után minden egységünk és hősünk is tapasztalati pontokat kap és szinteket léphet, s bizonyos irányokba fejleszthetjük tulajdonságaikat, attól függően, hogy például inkább a támadásra, vagy a védekezésre szeretnék berendezkedni. Nem mindegy az sem, hogy milyen típusú lovagot nevezünk ki seregeink élére, valamelyik ugyanis kifejezetten harcos, erősíti a morált, s a hadtestek gyorsabban fejlődnek irányítása alatt, de mellé persze betehetünk támogatónak egy varázslót is. Nagyon sok múlik egységeink és hőseink tapasztalatán, így érdemes minél feljebb tornászni őket, mielőtt megütközünk a legnagyobb ellenséges hadosztályokkal.
Cselekedeteinktől függően a játék kétféleképpen értékeli hozzáállásunkat, egy vízszintes és egy függőleges tengelyen. A függőleges tengely azt mutatja, mennyire vagyunk jófej uralkodók, vagy éppen elnyomó gonosz és hódító szemétládák. Amennyiben jófiúk vagyunk, igyekezünk mindent békésen és a diplomácia útján megoldani, úgy értékelésünk eltolódik a tengely teteje felé. Ez azonban csak a dolog egyik fele. A vízszintes tengely ugyanis a vallási hovatartozásunkat hivatott reprezentálni. Amennyiben forszírozzuk a kereszténység felvételét és használatát, úgy ennek megfelelő jutalmakat (tápos gyógyító varázslat) és támogatottságot kapunk az Istent követő territóriumok lakóitól. Amennyiben viszont az óhitet favorizáljuk, úgy a legjobb katonák állnak majd rendelkezésünkre, így tehát látható, hogy a két tengely azért összefügg egymással. Nyilván egy agresszívan hódító és mindenkivel háborúskodó királynak érdemes az utóbbi hitvilág mellett lándzsát törnie, míg a békésebb uralkodó talán inkább a kereszténységet tartja jobb választásnak.
Érdekes azonban, hogy lovagjaink nem veszik át a mi mentalitásunkat, nekik megvan a saját kis világnézetük, ami nem nagyon fog megváltozni –mint ahogy szerencsére nekem sem kell szeretnem a Volvót, csak azért mert Daks a főszerkesztő. Ennek megfelelően a tizenkét lovag nem mindig érti meg egymást, s például ha valamelyik druida-mániás, háború-rajongó keményarc úgy dönt, nem szeretné tovább hallgatni a keresztény süketelést, egyszerűen fogja magát és más elfoglaltság után néz, mi pedig elkezdhetünk interjúztatni a kerekasztal lovagja pozícióra. Megpróbálhatjuk persze mindkét oldalt elégedetté tenni, de ez egyre nehezebb lesz. Nos, nem egy Gyalog Galopp.
A négy fejezeten átívelő történet iszonyatos mennyiségű játékidőt tartogat, mely során megjelennek az Artúr-mondakör legfontosabb sarokpontjai, s finoman terelgeti a játékost a megfelelő irányba. Persze emellett az idő nagy részében szabadon cselekedhetünk, s ehhez kicsit furcsa történetmesélés is párosul, sokszor ugyanis elérhetővé válnak küldetések más fejezetekből is, amelyek teljesítéséhez egyébként még nem vagyunk elég erősek, s ez sokszor eléggé zavaró. Ráadásul a King Arthur a küldetéseket, s azok céljait is furcsa módon prezentálja, így sokszor nem tudjuk mit is kellene csinálni, illetve utólag derül ki, hogy milyen következményekkel is jártak tetteink. Ez sokszor abban teljesedik ki, hogy seregünk teljesen elpusztul, vagy egészen más történik, mint amit szerettünk volna. Érdemes gyakorta menteni, mert ha a rengeteg lehetőség közül egyszer véletlenül a rosszat választjuk, akkor már nincs visszaút.
Mindettől függetlenül is melegen ajánlott a Save Game menüpont után nyúlni, ugyanis egyrészt a játék hajlamos mindenféle előjel nélkül kivágni az asztalra, másrészt pedig a nehézség valami hihetetlenül brutális. Én általában mindent hardon kezdek, de a King Arthur még közepes fokozaton is néha annyira elvette a kedvemet a folytatástól, hogy sokáig felé sem akartam nézni. Egyik ismerősöm, aki nem teljesen idegen a PC-s stratégiai játékok területén, de nem is ül túl sokat a képernyő előtt -viszont történelembuzi, ezért érdekelte a játék- még a legkönnyebb nehézségi szinten is annyira szívott, hogy abba is hagyta. Mindez párosítva a fentebb említett problémákkal sokszor vezet masszív fejfájás kialakulásához, s a billentyűzetet is csak azért nem vertem még szét néhány alkalommal, mert arról már leszoktam nyolc évvel ezelőtt a Counter-Strike LAN-partykon.
Mindettől függetlenül egyébként a King Arthur technikailag zseniálisan sikerült. A grafika valami eszméletlen, maximálisan ott van a legdurvább AAA kategóriás játékok között. A városok félelmetesen hangulatosak és részletgazdagok, a seregek fenomenálisan néznek k, és a ködös angol vidék egy csapásra rabul ejt, s nem enged el. A zenét és a hanghatásokat is csak dicsérni tudom, csak úgy, mint az inferface-t és a kezelhetőséget.
Nehéz valamiféle összesítést írnom a NeoCore játékáról. Egyfelől hihetetlen, amit véghezvittek a srácok. Régen láttam már egy ennyire sokrétű anyagot, amely ráadásul minden területen nagyon jól képes teljesíteni, s igazán addiktív, letehetetlen. Ráadásul tengernyi dologról még csak említést sem tettem a cikkben, ha mindenről szót szeretnék ejteni körülbelül tizenöt-húsz oldalt is megtölthetnék vele. Másfelől viszont nem tudom kiverni a fejemből a gondolatot, mi történt volna, ha kicsit egyszerűbbre veszik ezt az egészet. Egy játék nem attól lesz jó, hogy mindenféle stílust összelapátolunk bele, s attól sem, hogy a játékosok háromnegyede számára elérhetetlenül összetetté és nehézzé tesszük. A King Arthur: The Roleplaying Wargame eddig a legjobb magyar fejlesztés, ezt nyugodtan kijelenthetem. De furcsa mód mégsem tud elszakadni attól az örökségtől, ami eddig minden magyar játékot visszafogott az igazi világsikerré, klasszikussá válástól.
Gondolom, a mondakört nagyvonalakban mindenki ismeri, aki mégsem azok számára címszavakban azért összefoglalom. Merlin a varázsló. Artúr, Isten kiválasztottja. Excalibur. Szent Grál. Kerekasztal lovagjai. Kereszténység vs. druidák. John Cleese. Nyúl. Rendben, ez is megvolt, így tovább léphetünk arra, amit ezzel el szerettem volna mondani. Habár az Artúr-mondakör tág és sok lehetőséget rejteget magában, és gyakorlatilag mindenki azt csinál vele, amit akar, az idők során annyian és olyan sokféleképpen adták már elő, filmezték le, írták meg, hogy igazából nem kelti fel annyira az érdeklődésünket. Persze, az Egyesült Királyság egy nagy piac, és ők valószínűleg értékelni is fogják a témát, de nem tudom elképzelni, hogy a világ többi részének azonnal nedves lenne tőle a bugyija. Pedig lehet ám frissíteni, nézzétek csak meg, hogy vitt a God of War teljesen új színt egy csontig lerágott mítoszba.
Mindez pedig elvezet a következő nagy aggodalmamhoz. Számomra valamiért úgy tűnik, mintha a magyar játékfejlesztő csapatok maguknak készítenék a termékeiket,
Ki volt Artúr király?
Valójában még azt sem tudjuk, hogy a legnépszerűbb brit mondakör központi alakja élt-e egyáltalán a valóságban. Kutatók szerint amennyiben Artúr valóban létezett, úgy az 5.-6. század körül kellett tevékenykednie. Úgy tartják ő egyesítette az egymással hadakozó kelta törzseket és legyőzte a szászokat egy jobb Britannia, egy jobb világ reményében. Ezt a fajta nyitottságot és egyenlőséget fejezi ki a kerekasztal is, ahol senki sem ül az asztalfőn, mindenki egyenrangú.
Azt hiszem látjátok, hova szeretnék kilyukadni. Szóval ki volt az, aki úgy gondolta, hogy 2009/2010. fordulóján a világnak egy Artúr mondakörön alapuló, klasszikus stratégia / Total War / körökre osztott / Heroes of Might and Magic / DnD / szerepjáték kombinációra van szüksége? Minden esetre valószínűleg nagyon bátor lehetett, ahogy az egész fejlesztőcsapat is, ha ebbe bele mertek vágni. A legfurcsább dolog azonban mégis az, hogy mindebből egy olyan dolog kerekedett ki, ami összeáll, igaz nem a legtökéletesebb módon és nem is hibáktól mentesen, de működik.
A játék egyik legfontosabb része a térkép, melyen Nagy-Britannia egyes provinciáit vehetjük szemügyre. Célunk persze az ország elfoglalása / leigázása / egyesítése / nyomorba döntése (a nem kívánt törlendő). Évszakok szerinti felosztásban múlik az idő, s míg ősszel, tavasszal és nyáron virgonc módjára harcolhatunk, addig az angolok télen szeretnek inkább bent maradni és teázni. Ilyenkor sem kell azonban az üres monitort bámulnunk, rátérhetünk ugyanis a fejlesztésekre, építkezésekre, seregmenedzselésre. Artúrnak tizenkét lovag állt rendelkezésére a kerekasztal körül, így mi is ennyinek parancsolhatunk. Lovagjaink jelentik a játék főszereplőit, magát a királyt ugyanis nem irányíthatjuk közvetlenül, így mindent rajtuk keresztül viszünk véghez. Így például a térképen megjelenő küldetésekhez is a drága vitézeket kell kiküldenünk, melyek aztán egy lapozgatós szerepjátékos-könyvhöz hasonlóan bontakoznak ki. Tudjátok, ezek voltak azok a könyvek, amiket egy ideig teljesen normálisan olvastál, majd egyszer csak az oldal alján olyasmit láttál, hogy „Ha szeretnél közösülni a királylánnyal, lapozz a 46. oldalra. Ha homoszexuális vagy, akkor folytasd a 66. oldalon".
Attól függően, miként válaszolunk, valószínűleg a dolog átmegy agresszív véleménycserébe, vagyis meg kell küzdenünk az ellenséggel. A King Arthur igazából mégiscsak egy stratégia, így a Total War-szerű harcok képezik a játék legfontosabb részét. Ennek megfelelően a tervezők igyekeztek kicsit megbolondítani a klasszikus RTS sémákat és behozni néhány okos újdonságot. Először is, végre jutalmazzák a kezdeményezést, vagyis a támadó csapat abból az előnyből indul, hogy kiválaszthatja, milyen terepen szeretné megvívni a harcot. S persze ezért cserébe nem pusztán grafikai különbséget kapunk, hanem ténylegesen másképp zajlik le az ütközet egy erdős, vagy egy dimbes-dombos vidéken, hiszen a játék különböző bónuszokat ad a terület függvényében. A harc kezdetekor különböző formációkban elhelyezzük egységeinket, majd indulhat a haddelhadd. A legjobb újdonság mégis a különleges, elfoglalható helyek bevezetése, melyek mindenféle morális és mágikus előnyökhöz juttatják seregünket. Ráadásul ezek valóban olyan pontjai a harcmezőnek, amik egyébként is fontosan lennének egy sereg számára, úgy, mint a templomok, rituális helyek, magaslatok.
Amennyiben sikerült elfoglalnunk egy területet, egyszerűen azok városainak lakóiból képezhetünk ki új katonákat a kvázi sztenderd pajzsos, kardos, íjász vonalon mozogva, amiből a tapasztalatok alapján egyébként messze az íjász a legerősebb. A csaták után minden egységünk és hősünk is tapasztalati pontokat kap és szinteket léphet, s bizonyos irányokba fejleszthetjük tulajdonságaikat, attól függően, hogy például inkább a támadásra, vagy a védekezésre szeretnék berendezkedni. Nem mindegy az sem, hogy milyen típusú lovagot nevezünk ki seregeink élére, valamelyik ugyanis kifejezetten harcos, erősíti a morált, s a hadtestek gyorsabban fejlődnek irányítása alatt, de mellé persze betehetünk támogatónak egy varázslót is. Nagyon sok múlik egységeink és hőseink tapasztalatán, így érdemes minél feljebb tornászni őket, mielőtt megütközünk a legnagyobb ellenséges hadosztályokkal.
Cselekedeteinktől függően a játék kétféleképpen értékeli hozzáállásunkat, egy vízszintes és egy függőleges tengelyen. A függőleges tengely azt mutatja, mennyire vagyunk jófej uralkodók, vagy éppen elnyomó gonosz és hódító szemétládák. Amennyiben jófiúk vagyunk, igyekezünk mindent békésen és a diplomácia útján megoldani, úgy értékelésünk eltolódik a tengely teteje felé. Ez azonban csak a dolog egyik fele. A vízszintes tengely ugyanis a vallási hovatartozásunkat hivatott reprezentálni. Amennyiben forszírozzuk a kereszténység felvételét és használatát, úgy ennek megfelelő jutalmakat (tápos gyógyító varázslat) és támogatottságot kapunk az Istent követő territóriumok lakóitól. Amennyiben viszont az óhitet favorizáljuk, úgy a legjobb katonák állnak majd rendelkezésünkre, így tehát látható, hogy a két tengely azért összefügg egymással. Nyilván egy agresszívan hódító és mindenkivel háborúskodó királynak érdemes az utóbbi hitvilág mellett lándzsát törnie, míg a békésebb uralkodó talán inkább a kereszténységet tartja jobb választásnak.
Érdekes azonban, hogy lovagjaink nem veszik át a mi mentalitásunkat, nekik megvan a saját kis világnézetük, ami nem nagyon fog megváltozni –mint ahogy szerencsére nekem sem kell szeretnem a Volvót, csak azért mert Daks a főszerkesztő. Ennek megfelelően a tizenkét lovag nem mindig érti meg egymást, s például ha valamelyik druida-mániás, háború-rajongó keményarc úgy dönt, nem szeretné tovább hallgatni a keresztény süketelést, egyszerűen fogja magát és más elfoglaltság után néz, mi pedig elkezdhetünk interjúztatni a kerekasztal lovagja pozícióra. Megpróbálhatjuk persze mindkét oldalt elégedetté tenni, de ez egyre nehezebb lesz. Nos, nem egy Gyalog Galopp.
A négy fejezeten átívelő történet iszonyatos mennyiségű játékidőt tartogat, mely során megjelennek az Artúr-mondakör legfontosabb sarokpontjai, s finoman terelgeti
Excalibur, az Acélvágó
Az Excalibur, Artúr legendás kardja, mely Nagy-Britannia függetlenségét és a király hatalmát jelképezi. Kétféle történet létezik arról, miként került Artúrhoz a fegyver. Az egyik szerint ez a kard ugyanaz, amit csak a britek jogos királya tudott kihúzni a kősziklából, a másik szerint pedig a kettő két teljesen különböző dolog. Utóbbi azt mondja, hogy az Excaliburt a Tó Hölgye ajándékozta Artúrnak, s halála előtti kívánsága is az, hogy dobják be a tóba, visszajuttatva ezzel eredeti tulajdonosához.
Mindettől függetlenül is melegen ajánlott a Save Game menüpont után nyúlni, ugyanis egyrészt a játék hajlamos mindenféle előjel nélkül kivágni az asztalra, másrészt pedig a nehézség valami hihetetlenül brutális. Én általában mindent hardon kezdek, de a King Arthur még közepes fokozaton is néha annyira elvette a kedvemet a folytatástól, hogy sokáig felé sem akartam nézni. Egyik ismerősöm, aki nem teljesen idegen a PC-s stratégiai játékok területén, de nem is ül túl sokat a képernyő előtt -viszont történelembuzi, ezért érdekelte a játék- még a legkönnyebb nehézségi szinten is annyira szívott, hogy abba is hagyta. Mindez párosítva a fentebb említett problémákkal sokszor vezet masszív fejfájás kialakulásához, s a billentyűzetet is csak azért nem vertem még szét néhány alkalommal, mert arról már leszoktam nyolc évvel ezelőtt a Counter-Strike LAN-partykon.
Mindettől függetlenül egyébként a King Arthur technikailag zseniálisan sikerült. A grafika valami eszméletlen, maximálisan ott van a legdurvább AAA kategóriás játékok között. A városok félelmetesen hangulatosak és részletgazdagok, a seregek fenomenálisan néznek k, és a ködös angol vidék egy csapásra rabul ejt, s nem enged el. A zenét és a hanghatásokat is csak dicsérni tudom, csak úgy, mint az inferface-t és a kezelhetőséget.
Nehéz valamiféle összesítést írnom a NeoCore játékáról. Egyfelől hihetetlen, amit véghezvittek a srácok. Régen láttam már egy ennyire sokrétű anyagot, amely ráadásul minden területen nagyon jól képes teljesíteni, s igazán addiktív, letehetetlen. Ráadásul tengernyi dologról még csak említést sem tettem a cikkben, ha mindenről szót szeretnék ejteni körülbelül tizenöt-húsz oldalt is megtölthetnék vele. Másfelől viszont nem tudom kiverni a fejemből a gondolatot, mi történt volna, ha kicsit egyszerűbbre veszik ezt az egészet. Egy játék nem attól lesz jó, hogy mindenféle stílust összelapátolunk bele, s attól sem, hogy a játékosok háromnegyede számára elérhetetlenül összetetté és nehézzé tesszük. A King Arthur: The Roleplaying Wargame eddig a legjobb magyar fejlesztés, ezt nyugodtan kijelenthetem. De furcsa mód mégsem tud elszakadni attól az örökségtől, ami eddig minden magyar játékot visszafogott az igazi világsikerré, klasszikussá válástól.
Kapcsolódó cikkek
LÉGYSZÍÍ SEGÍTSETEK!!!!!!!!!!!!!!!!!! előre is köszi
Mit kell csinálnom, hogy segíthessek Mark királynak? Nem tudom megtámadni a másikat :S
Az úr a pokolban is úr, ha már magyarul beszélsz, légy magyar a tetteidben is.
A magyar nem hülye. Te se légy az. :)
Nekem most volt a 37-ik szülinapom, és nekem is kurva nehéz.
Hiába, dolgozni kell járni, kevés idő van kockulni a monitor előtt.
Ettől függetlenül megvettem, mert a magyar pénz csak a magyar zsebben érzi jól magát.
Nem kell ide RGG, azon nem kell agyalni.
A Magyar egy agyalós, gondolkodós, eszes nép, akinek még van szíve Európában.
Haha, pont Európa az, aki most is a vesztünkre tör, azokra, akik miatt ők Európa lehetnek.
Sebaj, ahogyan a szlovákok történelme elfér egy SMS-ben, úgy az össze európai tagállam története elfér max 3 SMS-ben.
Ehhez képest a miénk leírásába belerokanna anyagilag az előfizető, így olcsóbb kiadni könyvben. Nem vékonyban, hanem vastagban, mert máshogy nem fér bele.
Tudtátok azt, hogy azok a dolgok, amik most valóban igazak, és megtörténtek, épphogy belefér a Révai Lexikon nagyságrendjébe?
Én büszke vagyok a fiúkra, és ha esetleg anyagilag nem jön ki jól, az azt jelenti, hogy a külföld még nem lépett fel a szintünkre. Ennyi.
Nézzétek már meg (mindenkinek ott a gúgli a kezénél), hogy a Révai Nagy Lexikon mekkora is? :)
Ahogy a magyarnak ez ehető, de nehezen is, a külföldi csak pingvinezik.
Nem mi vagyunk nehezek, a többiek ostobák. Ezt illik tudomásul venni, ha magyar játékot tesztel az ember.
Tessék figyelembe venni, hogy a Magyar már akkor európai volt, mikor még Európa nem is létezett.
A többi kitalált nép mind akkor jött, mikor nekünk már többezer éves múltunk volt.
Ezek után nem illik csodálkozni, hogy ami nekünk nehéz, de megoldható, azon a külföldiek elbuknak.
A S.W.I.N.E. a végén bedurvul egy átlagos játékos számára, azért nem kelt el külföldön sem, mert sok a lúzer, meg a könnyű agyú játékos kint.
Magyar játék csak akkor lesz sikeres mindenhol, ha LEERESZKEDIK egy bizonyos szintre, mert máshogyan nem lesz eladási-rangsor győztes.
Lenne 1 kerdesem nekem is. Ezt ugye magyarok keszitettek. Ezt tudom. Viszont en csak kulfoldon tudom megvenni, akkor is tudok majd magyar nyelven jatszani vele (Telepitesnel valaszthato lesz a magyar nyelv?) ???
Jo lenne ezt is tudnom, mert jobb szeretnek magyar nyelven jatszni vele, elore is thx a valaszt ! ;)
Elvileg patchelni fogják, hogy betegyenek még egy könnyebb fokozatot.
Nem ezt akartam küldeni:S :D (moderátorok megköszönném ha kitörölnétek:D,mert az szívja meg leginkább aki szóba áll ezzel a ringyóval:D) Na mindegy.. Szóval nem tudja valaki megmondani hogy a God of Warban milyen lerágott csont mítoszról is van szó???
az elég jó!!!
(A cikk elején nagyon tetszett az összefoglaló XD)
Voltak, akik kérdezték a honosítást.
http://cdgalaxis.hu/PC/17172/king-arthur.html
A honosítás: magyar szinkron
Még megjelenés előtt. :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.