Captain America: Super Soldier teszt

  • Írta: Daks
  • 2011. július 16.
  • captain america: super soldier, teszt, xbox 360
Link másolása
Értékelés 5.6
A náci seregek megállíthatatlanul nyomulnak előre, a háttérben sötét erők szövetkeznek, a remény a győzelemre, vagy arra, hogy egyáltalán véget ér ez az egész, régen szertefoszlott már. 1944-et írunk, és ezek a második világháború legszörnyűbb napjai.

A Marvel legendás képregénye idén nyáron újjászületik, az Első bosszúállót augusztus 4-től a hazai mozik is adják majd, előtte azonban itt van a játék, mely a Szabadság Őrzőjének legnagyobb csatáit eleveníti meg előttünk. A szövetséges seregek természetfeletti erővel rendelkező szuperkatonájaként fel kell vennünk a harcot a gonosszal, Vörös Koponya, és a rettegett HIDRA szervezet ezúttal is a listánk elejére került, de olyan ősellenségek is visszatértek, mint Madame Hydra, Wolfgang von Strucker, Iron Cross, vagy Arnim Zola. Nem lesz egy vasárnapi séta.


A Captain America: Super Soldierben a Kapitányt külső nézetből irányíthatjuk, maga a játék pedig rendkívül hangulatosan kezd. Két szövetséges katona éppen hősünket beszéli ki, mikor a HIDRA zsoldosai rájuk támadnak, az egyiket egy robotkar a nyakánál fogva rántja el, a másik pedig éppen, hogy meg tud menekülni. Rövid macska-egér harc veszi kezdetét, a menekülő zsákutcába kerül, már éppen feladná a harcot, amikor egy csillagos pajzs suhan el mellette, s teríti le az üldözőket. Amerika Kapitánya ismét jókor lépett közbe, megmentette egy ártatlan életet, innen pedig nincs megállás, egyenes út vezet a gonoszok fészkébe.


A harcrendszer három pillérre épül. Az első a pajzs, mellyel távoli ellenségeinket szedhetjük le, egyszerűen el kell hajítani, s a kis kiegészítő már teszi is a dolgát, berepeszt néhány koponyát, eltör egy-két gerincet, majd visszatér hozzánk, egyenesen a markunkba. A verekedés a második, hősünk puszta kézzel fegyverezi le a gonosz seregeit, egyszerre két-három ellenféllel is el tud bánni, míg a harmadik, s egyben leghasznosabb, a koncentrált támadás. Ezt használva a Kapitány egyetlen ütéssel végez szinte bárkivel, az akciót közvetlen közelről, lassítva nézhetjük végig, a hátránya viszont, hogy nem lehet folyamatosan használni, energiacsíkunknak töltődnie kell, hogy újra elő tudjuk hívni.


A mozifilm alapján készült szuperhős játékok általában ritka rosszul sikerülnek, a Captain America viszont egész fogyasztható darab, sőt, ezekben a megjelenésekben szegény nyári hetekben még ajánlhatjuk is kipróbálásra. A grafika nem nyújt egy eget rengető vizuális élményt, de nincsen baj vele, az összkép rendben van, a textúrák élesek, a színek élénkek, ráadásul megfelelő tévével játszható 3D-ben is, a hangok pedig szintén nem rosszak, a zene és a Chris Evans főszereplésével készült szinkron is hozza a tőle minimálisan elvárt, közepesnél nem jobb szintet.


A második világháborús atmoszféra nagyon hangulatos lett, és a helyszínek is jól sikerültek. Kalandjaink egy csőben zajlanak, de a nagyobb tereknek, és néhol elágazó, amúgy ugyanoda vezető útvonalaknak köszönhetően ez nem annyira zavaró. Az ügyességi részek viszont rettenetesek, a játék Perzsia Hercegét megszégyenítő mutatványokba kényszerít minket, az akrobatikus élmény viszont messze elmarad a példaképtől, hősünk magától csinál mindent, nekünk csak irányba kell őt állítani, és nyomogatni az A gombot, míg át nem ér az akadályokon. Lezuhanni nem lehet, ha a párkány szélére érünk, a Kapitány megtorpan, s gondolkozni se kell sokat, a játék sárgán kivilágít mindent, amire figyelnünk kell.


Sajnos az akció sincs annyira intenzív, és izgalmas, hogy örökre lekössön. A néhány főgonoszt leszámítva csak közkatonák ellen kell harcolnunk, van gyenge, közepes és erős ellenség, illetve minden pályán találkozhatunk néhány nehezen megölhető, nagyobb őrrel is, kiket csak a koncentrált támadások terítenek le, jó lesz tehát, ha spórolunk ezekkel. S a jó oldalt képviselve számítson mindenki arra, hogy a Kapitány se egy nagy mészáros, vért nem fogunk látni a játékban, a legyőzött ellenségeink ájultan esnek össze, de meg nem halnak, s ha netán ki is oltanánk valakinek az életét, az csak közvetve következhet be, robbanástól, vagy úgy, ha ellenségünk fegyverét az elsütés pillanatában a maga, vagy a társa ellen fordítjuk.


A Captain America: Super Soldier közepes játék lett. Nem csalódtunk benne, hiszen nem is voltak nagy elvárásaink, a játék jól ki tudja tölteni unalmas időnket, nagyjából öt szűk óra alatt végig is lehet játszani, de ennél több puskapor nincs benne. Azért, akinek tetszik a film, s kedveli a képregényeket is, mindenképpen tegyen vele egy próbát, elvégre nyári szünet van, ennyi belefér.

36.
36.
DON GONDOCS
Szerintem kifejezetten kellemes játékot kaptunk! Ennyi telik a címtől!
35.
35.
DON GONDOCS
#33: Xbox Live vagy PSN a legbiztosabb
33.
33.
márk012
hello még ujj vagyok!!! Honnan lehett letölteni az America captain super soliders-t elöre is kösz annak aki meg tudja mondani
31.
31.
Hardy
Vhogy nekem nem tetszik, filmbe jobban érdekel.
30.
30.
venoom
kb. egy oraja jatszok rajta 6-odik fejezetnel jarok, eleg monoton de azert elvezheto, szerintem ojan 6.5/10
24.
24.
BloodyDeath
#23: " nem sokat fürödtem"
bocsa
23.
23.
BloodyDeath
#22: OFF:
De van, csak vasárnap és nyár is van, akinek meg van esze az strandol, és aki strandolt az uszott, és ha uszott akkor meg kurvára elvan fáradva. Enyi meg szerintem belefér simán a GK szerkesztőinek.
Én pl az Ír-tengerparton voltam. De nek sokat fürödtek, me' nincs sok kedvem cápa kaki lenni. :)
22.
22.
M3rcy
OFF: Ma nincs semmi hír?
21.
21.
SütiMester00
Átlagos film adaptáció :P
18.
18.
Extol
Attól még lehet jó a játék, de a szuperhősösdiben nincs semmi egyedi szvsz
17.
17.
vincze1211
remélem a film ennél jobb értékeléseket fog kapni :D
Mondjuk egy film alapján készült játék csak nagyon kevés esetben ér annyit mint a film.De én mindenesetre inkább a filmre várok, mintsem, hogy játsszak ezzel :D
14.
14.
SLi
#11: Nem tudom merre jártál akkor az utóbbi pár évben, mert eléggé feltámadtak a képregény adaptációk.
13.
13.
amd33
#12: Azért a Wolverine is frankó volt szerintem...
12.
12.
p3ti
#11: Eddig ebből a szuperhősös műfajból csak a Batman arkham asylum volt ami tényleg ütős volt , a többit én sem csíptem .
11.
11.
Extol
Nem is tutam hogy van még igény Amerika kapitányra 2011 ben :D
Engem már a szpájdör men, sem a betmen nem köt le igazán.
10.
10.
Daks
#9: A Naughty Bear az elmeroggyant, brutális hangulata miatt kapott kicsivel többet, a játékmenete attól függetlenül valóban hulladék volt.
9.
9.
Effecta
Na azért ez az 5,6 enyhén szólva is nevetséges. A Naughty Bear 6,5-öt kapott, pedig az egy igazi hulladék. Én kellemesen elszórakoztam vele. Rövidnek rövid, de vannak benne ötletes részek. Ebből pl lehetne jó folytatást csinálni. A példának felhozott Naughty Bear meg a WC martaléka. Egész eddig egyetértettem a tesztekkel, de ez úgy bullshit, ahogy van.
8.
8.
turleysqt
#6: az 5 pont a közepes(ELVILEG) 5,6 közepes fölött van, ergo játszható játék(ismét elvileg)
7.
7.
adriano28
gyorsan rákkattintok erre, gondolom miez? első képen így hírtelen beiesztett :D
6.
6.
FriendlyTarget
videók alapján nem nézett ki olyan rossznak..főleg nem 5.6nak..az 5 pont az nagyon kevés..de ti játszottatok vele biztos igazatok van..
5.
5.
Garfartix
Már amikor elkezdték reklámozni a játékot, tudtam, hogy kb ennyi pontot adtok rá - vagy kevesebbet. Az ilyen játékoktól én már nem is tudom, hogy mit várhat az ember, hogy miért is kell gyártani őket, amikor az egész abból áll, hogy mész-mész és verekszel...
4.
4.
Kocsis92
#3: gondolom olcsók és a név még ígyis profitot termel.. mellesleg a videók alapján a bunyó elég jónak tűnt, nyárra lehet befér valamikor:D
3.
3.
SsjCsoki
ha a vasembernél már sokszor befürdött a sega akkor mi veszi rá a marvelt h ezekkel csináltassa a játékait???
2.
2.
giga321
Jó hogy nem érdemes .
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...