Blackwater teszt

Hivatalos katonai hadműveletek, méregdrága magánszolgálatok. A Blackwater néven hírhedté vált XE Services a háborúk dögkeselyűje. Fekete GMC terepjárókból álló konvoj halad át a végtelen sivatagon, az egyik autó milliárdos olajsejket őriz, a diktatúra megdőlt, a fegyverek még ropognak, de az üzletnek megállni nem szabad. Egy megrendelő a sok közül, kit ők szolgálnak, a csapat főszereplésével készült játék pedig a Kinect mozgásérzékelős rendszerének első háborús FPS-e, a saját bőrünkön tapasztaljuk meg gránátok repeszeit, ígéri a reklámszöveg. S hogy mi igaz belőle? Egy rohadt szó se!


A helyzet az, hogy a kínkeserves szenvedést tapasztalhatjuk meg, semmi mást. A Blackwater játék egy élvezhető percet nem kínál, megszégyeníti a Kinectet, ellopja a pénzünket, és mindezek után még önelégülten a pofánkba is röhög. Első küldetésünk Észak-Afrikába vezet el minket, a konvojunkat megtámadják, kezdetét veszi az akció. House of the Dead stílusban a játék maga irányítja a kalandok minden pillanatát, ez már most rossz, a kamera megáll, elénk lép néhány vérszomjas milíciatag, sorra leszedjük mindet, majd az egész megy tovább, s ezek ismétlődnek, az örökkévalóságig.


A történet nem is lehetne közhelyesebb. General Limbano vasszigorral irányítja országát, egy átlagos megbízatás visz minket a portája felé, de úgy tűnik, maradnunk kell, a hírhedt afrikai diktátor terve vörösbe borítani a fekete kontinenst, nem rózsával természetesen, hanem vérrel. Láthatatlan gépfegyvert tartva a kezünkben, vadul sorozzuk az embereit a Kinect előtt állva. Rá kell vezetni a célkeresztet a kiszemelt áldozatra, a játék meghúzza helyettünk a ravaszt, egy sorozatot ad le, ha nem mozdultunk be, akkor lőttek a rohadéknak, szó szerint. Ahhoz pedig, hogy minket ne találjanak el, használnunk kell a különböző fedezékeket, oldalra dőléssel, és guggolással rejtőzhetünk el az utunkat szegélyező dobozerdőben, ha kinézünk, folytatódik az akció.


Újratöltéshez le kell engednünk a fegyvert, majd gyorsan felkapni, az ajtót egy jól irányzott rúgással törhetjük be, s vannak ugrálós részek is, egyik konténerről vetőünk át a másikra, vagy az ablakon vágódunk ki, emberünk igazi kommandós, nem ijed meg az ilyesmitől. Az irányítás rettenetes, ilyen fárasztó, pontatlan és erőltetett játék még nem volt a Kinect történetében, de kontrollerre váltva se lesz jobb a helyzet. A bal kar irányítja a célkeresztet, a jobb pedig a fedezékbe bújást, eszméletlen lassú az egész, háromszor halálra lőnek, mire a fegyvert az egyik katonáról a másikra húzzuk át, hogy ebben mit élveztek a fejlesztők, azt sose fogjuk megtudni. Jópofa dolog viszont, hogy vannak kisebb útelágazások, választhatunk például, hogy a háztetőről biztosítsuk a terepet, csipát szorítva, vagy cseréljünk csapattársunkkal, s magunk induljunk neki face to face az ellenségeknek.


A kivitelezés nevetséges. Tíz-tizenöt évvel le van maradva a játék a mai kortól, a grafika ocsmány, a 3DFX Voodoo 2-es kártyák 800x600-as felbontása, melyet csak SLI-ben lehetett felhúzni 1024x768-ra, megfelelő monitor használatával, odaver ennek a szennynek, textúrák és speciális effektek szerintem nincsenek is, állítólag vak volt a designer, aki tervezte a játékot, de ezt nem erősítették meg soha. Valószínűleg, azóta már meg is halt. Vagy haldoklik. Reméljük. A hangok pedig? Pff. Az emberek csoda, ha tátognak, a hangalámondásos NDK filmeknek komolyabb szinkronja van, mint ezeknek, yiii-háááá, üvölti nekünk az egyik idióta, a golyóit markolászva, ha más nem lövi le, megteszem én, pedig egy csapatban vagyunk. Legalábbis mindkettőnkön ugyanaz a badass napgép, és szarokbele póló van.


A legszörnyűbb az egészben, hogy mindezt a korábbi hónapokban úgy adták elő, hogy megannyi várakozás után végre sikerült megalkotni a világ legélethűbb, legkomolyabb katonai szimulátorát. Csatlakozzunk az elit zsoldosok csapatához, lőjük szét a vidéki kecskebaszók seggét, majd vágódjunk be a fekete terepjáróba, szivarral a szánkban, rockot üvöltetve, ez nem a Hadsereg, bármit megtehetünk. Rohadt hiteles lett, hát persze, akinek van ereje, és kitartása végigjátszani ezt a mocskot, az küldjön az utolsó képkockákról egy fotót a szerkesztőségbe, drakecsaj meghívja őt egy sörre a soron következő, decemberi Gamekapocs találkozón, ígérjük.


Hulladék, mocskos, igénytelen, hangulattalan szar az egész. Nem érdemes rá pocsékolni egy gondolatnyi időt sem, amikor azt hittük, hogy a Kung Fu Panda 2-nél már csak az rosszabb, ha felforrósított vasvillával szurkálják az ember szemgolyóját, akkor jött ez a játék, és rádöbbentünk: mindig van hová süllyedni.