Ratchet & Clank: QForce teszt

Az Insomniac Games még egy évtized után sem fulladt ki a Ratchet & Clank játékok futószalagon történő gyártásában, annak dacára, hogy a jelenlegi generációban korántsem övezte a szériát olyan innováció és megbecsülés, mint hajdanán. A legutóbbi, kooperatív mókára kihegyezett All 4-One után a srácok feltették maguknak a kérdést: mi legyen a következő lépés? Még éltek bennünk az emlékek, amikor még masszív csatákban vettek rész hőseink - s az arénaharc jó kiindulópont lehet, elvégre az pikánsan fűszerezett online örömtáncok nem tűnnek el egyhamar a süllyesztőben. A stúdiónak annyi volt a dolga, hogy megszokott akció-platform elemeket precízen ötvözik a nyitott térrel és a tower defense-programok jellegzetességeivel – ebből született meg a tengerentúlon Full Frontal Assault néven ismert alkotás. Nos, az egyensúly korántsem sziklaszilárd: folyton imbolyog, s félő, hogy összedől az egész kártyavár.

Ha valaki abban reménykedik, hogy egy humortól sem mentes egyjátékos kampánnyal ágyaz meg a multis csatáknak, hát nagyon téved. A QForce története csupán egy vizezett aperitif a tényleges főétkezés előtt: az öt nagyobb pálya egyenként csupán egy órára tudja lekötni az embert, hamar vége szakad a szórakozásnak.  A sztori szerint a bátor lombax, Ratchet és a ravasz robot, Clank szövetségbe lépett Qwark kapitánnyal, hogy megvédjék a galaxist a gonosz grungarianok rohamától. Az ellenséget az álarcos Zurgo vezeti, aki egykoron Qwark nagy rajongója volt, de elege lett belőle és elárulta mentorát. Megalakul tehát az elit tagokból álló QForce-csapat, feladata pedig az, hogy leszámoljon a betolakodókkal egyszer és mindenkorra. Az átvezetők sekélyesek, néhány megmosolyogtató poénon kívül nemigen lesz részünk humorban, minden a nagy ívű küzdelmekre hegyeződik ki – belátható végeredménnyel.

Szemben a 2011-ben megjelent All 4-One-nal, a lineáris előrehaladást elfelejthetjük, ahogyan a szimpla platformstílust is - legalábbis nem a szó valódi értelmében vett ugribugriról van szó. A MOBA-stílus már inkább helytálló, de ez is csupán kiegészítő ötlet – jelen formájában egyetlen műfajba sem passzírozhatjuk bele a QForce-t. Mintha a készítők nem tudták volna eldönteni, hogy mit akarnak valójában. A rajongók azért megnyugodhatnak: megmarad a harmadik személyű nézőpont, fegyveres harccal, ügyességi kihívással, valamint gyűjtögetéssel és felfedezéssel. A játék legfontosabb része maga a bázisunk, amit meg kell védenünk, elvégre utánpótlást csak innen szerezhetünk. A harcok végcélja az, hogy minden bolygón visszaállítsuk annak védelmi rendszerét, de az ideáig tartó út hosszú lesz és nyögvenyelős. Különböző meghatározott pontokra ágyúkat, aknákat és megerősített falakat telepíthetünk, aminek ára van: súlyos csavarmennyiségbe kerülnek. Itt jön képbe az ügyességi móka.

A fokozatosan nagyobb kihívással kecsegtető rohamok között lehetőségünk van felfedezni a környezetünket. Sziklaszirtekre mászhatunk, titkos barlangokat kutathatunk fel, ahonnan az itteni valutának megfelelő csavarmennyiséget szippanthatjuk fel. A helyszínek változatossága csak részben felel meg az igényeiknek: élénk színekkel operáló, sziklás-erdős tereppel van dolgunk, de a pályatervezők precíz munkájából fakadóan, alaposan meg kell dolgozunk ahhoz, hogy minden apró zegzugát feltérképezzük. Rengeteg ládát nyithatunk ki, jó pár csavart dobáló ellenséget likvidálhatunk. Az irányítás persze kifinomult, köszönhetően az évtizedes hagyománynak: Ratchet rakéta-meghajtású cipellőjével a nehezen elérhető helyekre is könnyedén felszökkenhetünk, csak jól kell felmérnünk a távolságot és a magasságot. Ha a szükséges mennyiségű csavar összegyűlt, megerősíthetjük a bázisunkat, s magunknak új fegyvereket vásárolhatunk.

A megszálló idegenek igazi színpompás társaság, a harcrendszer teljesen élvezhető, szerencsére az Insomniac tanult az előd hibájából és a jobb stickre rakták a fegyverváltást. A fegyveres harc kifinomultnak mondható és a csaták későbbi szakaszában már tényleg meg fogunk izzadni. A QForce mindemellett hatalmas arzenált vonultat fel lángszóróval, cryo-ágyúval, rakétavetővel és Mr Zurkonnal, a pszichotikus robottal. Olykor már kaotikussá válhat az egész – többször kell mérlegelnünk, hogy hagyjuk-e veszni a pajzsokat, netán feladjuk a csomópontokat a fő bázisunk védelméért; így aztán fejvesztve rohangálunk oda-vissza a többfrontos háborúban. Persze, kooperatív módban össze tudjuk hangolni a taktikát, de a gép asszisztálásával minden gond a mi vállunkra szakad. Gyilkos hordák közt zsonglőrködünk, s Murphy-törvénye szerint pont akkor szakad el a húr, amikor már pár másodperc van hátra. Nyugodt szívvel kijelenthetjük: a kampány rövid, de annál tömörebb élvezetet nyújt.

A multiplayer egy kicsivel jobban strukturált, mint a single. Minden meccs három szegmensből áll, s a végére valaki nyer. Akár 1 vs. 1, netán 2 vs. 2 meccsek is elképzelhetőek, igaz, itt minden játékosnak van egy bázisa, amit kedvére védelmezhet. Elsőként nem árt elfoglalni a csomópontokat, miközben egyre több csavart kell zsákmányolnunk, majd indulhat a bázisunk védelmének felépítése, majd végül kirobban a kötetlen haddelhadd, ahol minden és mindenki ellenség. A legfőbb cél pedig az rivális bázisának elfoglalása. Egyelőre még kevés a térkép, s nem árt a pályák minden egyes zegzugát megjegyezni, mivel könnyen előfordulhat az, hogy a tapasztalt veteránok gyorsan előnyre tesznek szert, az újoncok pedig pislognak a folyamatos kudarcélményektől. A QForce is egy olyan szakma, amit el kell sajátítani, szerencsére nem olyan szerteágazó a mechanika, mint amilyennek hangzik.

A Ratchet & Clank: QForce legnagyobb hiányossága a gyér változatosságban keresendő. Maga a pályakínálat szűkmarkú, illetve az új ötletek varázsa is hamar elhalványul. A mechanika szórakoztató - a három szintű játékmenet érdekes, de hiányzik belőle az a mélység, ami visszaállíthatná a sorozat megkopott fényét. A könnyed hangulat elveszik a zavaros multis csatákban, a kampány története pedig csak rozsdás szegecsekkel tartja össze kasztnit. A gépezet füstöl, köhög és majd’ összeroskad alatta. Külön érvényes ez a látványra, ami a jelenlegi generáció végén már erősen kopott vizualitást jelent. Jó hír viszont, hogy a január végén érkező PS Vitás verziót ingyen tölthetjük le, ha már megvan a PS3-as változat, sőt mi több, ha az egyik platformon félbe hagytuk a játékot, a másikon folytathatjuk - illetve él a közös játék lehetősége is. Az alacsony ár miatt a többszintű lehetőségek bőven kipróbálásra javallottak, de nem biztos, hogy minden Ratchet-rajongónak bejön kicsapongó bázisharc.