Saints Row teszt (videóteszttel!)

A 3rd Street Saints okleveles seggfejei megjárták már a mátrixot és a poklot, visszaverték a zombiapokalipszist és az idegen lények invázióját, voltak már hollywoodi szupersztárok, luchadorok és politikusok is - egyszóval eléggé kimaxolták az életet ahhoz képest, hogy pitiáner gengszterekként kezdték a pályafutásukat. Valljuk be, ezt az ívet már nemigen lehetne tovább fokozni, így nagyon is ideje volt annak, hogy a széria visszaereszkedjen a halandók sorai közé. A szimplán csak Saints Row címen megjelent új rész pontosan ezt a feladatot vállalta magára: tiszta lapot hajtva meséli el a lilapulcsis maffia eredetsztoriját, méghozzá meglepően jól átgondolt, visszafogottabb, de abszolút szerethető formában.

A Gamekapocs videótesztje

Stilwater vagy Steelport helyett a történetünk ezúttal az USA délnyugati fertályára, Santo Ileso poros utcáira kalauzol el bennünket. A képzeletbeli város egy kellemesen változatos turmixban vegyíti Új-Mexikó vadnyugatias és latino stílusjegyeit Las Vegas káprázatos fényűzésével, így nem is olyan meglepő, hogy a távolról békésnek tűnő település valójában a szervezett bűnözés melegágya. A Los Panteros kegyetlen gengszterei és az Idols bizarr, antikapitalista aktivistái minden nap véres harcot vívnak a helyi rendfenntartókkal, a kereszttűzben pedig ott áll a történetünk névtelen, de nagyszájú hőse, aki még három jóbarátjával együtt sem tudja összekaparni lakbérre valót. 

A tetőtől talpig általunk kreált főhősünk persze hamar rájön, hogy sem a bandák verőlegényeként, de még a helyi privát milícia zsoldosaként sem lesz soha megtömve a malacperselye, így egy mély önsajnálattal töltött estén egyszer csak kipattan a fejéből az évszázad ötlete: mi lenne, ha saját bűnszervezetet alapítana az őhozzá hasonlóan balfék haverjaival? Pár fejlövés, egy halálra rémisztett aktakukac és egy sor megkérdőjelezhető döntés, és máris megalakul a Saints, Santo Ileso legújabb utcai bandája, az pedig csak rajtunk múlik, hogyan hódítjuk meg velük a kizsákmányolásra alaposan megérett várost.

Bizony, az új Saints Row nem csak egy alapos reboot, de egyben a Saints bűnbirodalom eredettörténete is, az utóbbi kidolgozására pedig a szokásosnál jóval komolyabb figyelmet fektetett a Volition csapata. A határtalan esztelenségéről ismert GTA-klónok történetei... nos, fogalmazzunk úgy, hogy mindig is hagytak némi kívánnivalót maguk után, az új epizód történetvezetése viszont meglepően koherens és átgondolt. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy két elborult utcai mészárlás közt szimpatikus, jellemükben is fejlődő karaktereket ismerhetek majd meg, akiknek adott esetben még szurkolni is tudok a megpróbáltatásaik során. Persze érdemes a helyén kezelni a dolgot: a narratíva nyilván nem fog így sem a Naughty Dog-játékok babérjaira törni, de nem emlékszem egyetlen olyan korábbi Saints Row-epizódra sem, ahol őszintén meglepődtem volna a sztori bármelyik csavarján. 

Ez a stílusváltás azonban valószínű, hogy néhány rajongó számára visszásan sülhet el, hiszen a következetesebb sztorival és az egy fokkal emberibb karakterekkel kézenfogva jár, hogy a Saints Row védjegyszerű humora veszít valamicskét a korábbi éléből. Ne értsetek félre, a poénok továbbra is záporoznak, de ez már nem az a játék, ahol méteresen lengedező lila szerszámokkal püfölhetjük agyon a rosszakaróinkat. Persze az új epizód messziről sem nevezhető családbarátnak, de nyilvánvaló, hogy itt már nem az volt a fejlesztők egyetlen célja, hogy minél jobban megbotránkoztassák a közönséget.

Fogalmazhatunk tehát úgy is, hogy a Saints Row-reboot biztonsági játékot játszik. Ez a legtöbb esetben kiábrándítónak hangozhat, ennek a sorozatnak azonban határozottan szüksége volt arra, hogy behúzza a kéziféket. A tónusváltás pedig semmiképp nem jelenti azt, hogy az új epizód kevésbé lenne szórakoztató. A bóvli szuperképességekről vagy az angyalszárnyakról lemondva végre ismét egy olyan játékot kapunk, ahol a nyílt világnak, a járművezetésnek és a bandáknak valódi jelentőségük van. Persze egy idő után itt is előkerülnek a lebegő motorok és a lézertankok, de nehéz kifejezni, hogy a Saints Row IV és a Gat out of Hell után mennyire felüdítő ismét egy rommá tuningolt Camaro-koppintás volánja mögött meghódítani az utcákat. 

Apropó, tuning: ha egy videojátékban szerettek mindent, de tényleg mindent személyre szabni, akkor jóban lesztek a Saints Row-val. A főszereplőtől kezdve, a fegyvereken és autókon át, egészen a főhadiszállásig mindent a saját egyedi ízlésficamunk szerint alakíthatunk át, ráadásul ezúttal a birodalomépítés sem merül ki abban, hogy az utcán kocsikázva megvásárolhatunk egy-egy fegyverboltot vagy ruhaszalont. A termetes nyílt világban több mint egy tucatnyi üres telek vár arra, hogy felhúzzunk rájuk egy-egy (kevésbé) legitim üzletet, ezek a bizniszek pedig a passzív jövedelem mellett újabb és újabb mellékküldetés-sorozatokat nyitnak meg.

Szabályosan meglepő, hogy milyen masszív tartalom került a játékba a nagyjából 10-12 órás fő sztorin kívül is. A mellékes tennivalók közt az olyan régi kedvencek természetesen ismét visszatérnek, mint például a rohanó forgalomban elkövetett egészségbiztosítási csalás, de ilyen-olyan futármelókkal, mérgező hulladék szállításával, food truckos drogcsempészettel, vagy az ezekhez hasonló kisebb minikalandokkal iszonyat mennyiségű órát beletehetünk az egyébként kooperatív módban is elejétől a végéig játszható programba. 

A mennyiség azonban néha a minőség rovására megy, és hát valljuk be, a Saints Row-epizódok sosem értek fel a Rockstar Games vagy akár csak a Ubisoft által készített open world játékok kidolgozottságához. Habár a reboot ezen a téren is nagyot lép előre, az előbbi kijelentés sajnos ezúttal sem változott. Ugyan a vezetés az új részben kiváló, egészen meglepett, hogy mennyire nem tudtam kibékülni az alapvető gunplay-jel. Jár a pirospont azért, hogy konzolon többféle aim assist közül válogathatunk, de mégis mindvégig úgy éreztem, hogy a rásegítés olykor kihagy, máskor pedig túl agresszíven ugrál. Emellett magát a fegyverhasználatot és azok hang- és látványbeli visszacsatolását sem nevezném különösebben kiemelkedőnek, bár ez sosem volt a sorozat erőssége.

Technikai fronton azonban ennél is jóval komolyabb problémákkal küzd a Saints Row. Nem akarok idejekorán földet vetni a játékra, hiszen a nagy day 1 patch előtti buildjével játszottam, az azonban mégis beszédes, hogy már a főmenüben is találtam bugokat. Igazán komoly, a játékot megakasztó problémákkal egyébként nem találkoztam, az azonban világosan látszik, hogy az új Saints-kalandra ráférne még egy kevés reszelés - főképp az optimalizáció terén. Xbox Series X-en teszteltem az anyagot, és igazán értékeltem, hogy nem kettő, hanem kapásból négy grafikai sémával várt a játék, a probléma csupán az, hogy a Saints Row a fullos, 4K UHD-s módban sem tűnik kimondottan szépnek, és a teljesen mezei, 1080p-s, framerate-orientált beállítással sem fut kifejezetten jól. 

Az utóbbi beállításokon ugyan a játék általában tartja a 60 fps-t, a legnagyobb akcióorgiában (a Saints Row márpedig erről szól) viszont igy is gyakran bezuhan a képkockaszám. Hasonlóképp, nem tudtam mit kezdeni a játékkal annak érdekében sem, hogy a képre ráboruló maszatos homály, a zavarba ejtően fűrészfogas árnyékok, a villódzó fények és a semmiben elvesző vagy hirtelen elővillanó tereptárgyak ne nyomják rá a bélyegüket a teljes élményre. Az egész összhatás azt a benyomást kelti, mintha egy generációvégi anyagról lenne szó, amely a kiöregedő konzolokon csak komoly kompromisszumokkal vehető rá a tűrhető futásra. Nyilvánvaló, hogy nem erről van szó, hiszen az alig két éve piacra dobott masinák már számtalanszor bebizonyították, hogy ennél bizony jóval nagyobb falatokkal is megbirkóznak.

Mindezt azért sajnálom igazán, mert alapvetően a Saints Row új látványstílusa nagyon kellemesen fest. A legelső előzetest látva kissé én is felhúztam a szemöldökömet a vidám, már-már Fortnite-szerű irányvonal miatt, de a hangulatváltás közel sem ilyen extrém - egy abszolút szerethető arany középutat lőtt be a Volition brigádja. A város remekül fest, az atmoszféra páratlan, az egészet pedig egy olyan ütős soundtrack kíséri, amibe a legnagyobb rosszindulattal sem lehet belekötni. Modest Mouse-tól és Ty Segalltól kezdve a Meshuggah-n át, egészen Busta Rhymesig terjed a repertoár. Akad itt laza country rádió, hip-hop adó és latin csatorna is, de a neonfényes éjszakai kocsikázáshoz még a synthwave-összeállítás kazettáját is bedobhatjuk. 

Ugye már értitek, hogy miért vannak vegyes érzéseim a Saints Row-reboottal kapcsolatban? A reset-gomb megnyomása és az irányváltás csodákat művelt az új epizóddal. Az erősebb narratíva és a nyílt világra visszakerülő fókusz végre újra sínre helyezte a régóta csak a saját kreténségében lubickoló szériát. Az egészbe azonban belerondít az a technikai kidolgozatlanság, ami miatt továbbra is nehéz úgy tekinteni a játékra, mintha több lenne egy B-kategóriás GTA-klónnál. Ezzel persze nincsen feltétlenül baj, szükség van olyan játékokra is, amelyek ezt a piaci rést töltik be, a reboot azonban van annyira ígéretes, hogy könnyedén lehetne értékesebb is ennél.

A végszó tehát az, hogy a Saints Row nem akar túlnyújtózni a takaróján, és több lenni annál, ami. Egyszerűen csak egy jókora, nyílt világú akciójáték, amit teletömtek annyi tartalommal, amennyit csak elbírt. Túlzás lenne azt állítani, hogy a lilában feszítő gengszterek eredetsztorija egy világmegváltó anyag lenne, de egy végletekig kifacsart franchise üde rebootjának ez a tökéletes új irányvállalás. Úgy gondolom, hogy pár kisebb-nagyobb patch és egy kifejezetten remek, idén talán hiánypótlónak is nevezhető játék kerekedik majd a Saints Row-ból, a The Game Awards díjátadóján azonban nem számítok a visszatérésére.

A Saints Row augusztus 23-án jelenik meg PC-n, Xbox One-on, Xbox Series X/S-en, PlayStation 4-en, PlayStation 5-ön és Google Stadián. Mi Xbox Series X-en teszteltük a játékot.

Kapcsolódó cikkek

• 2022 legjobb játékai - szerintetek
• Saints Row előzetes