Új stúdiót alapítottak a Volition veteránjai Shapeshifters Games néven
- Írta: zoenn
- 2024. január 30.
Sajnos a Volition csapatát súlyosan érintette az Embracer Group tavaly nyáron indított szerkezetátalakítási hulláma, a Saints Row és a Red Faction szériát elkövető stúdiót augusztusban zárták be. A brigád veteránjai azonban ebbe nem törődtek bele, és egy vadiúj stúdióba tömörültek Shapeshifter Games néven.
A megmenekülés tényét a LinkedIn-en jelentették be, és egyelőre "társfejlesztő stúdióként" jellemezték magukat. Ahogy a Tech Raptor kiszúrta, Matt Madigon lett a stúdió vezetője, míg a korábbi Voltion-veterán, Rob Loftus és Brian Traficante lett a gyártási és kreatív igazgató.
A csapat célja, hogy fenntartható munkaerő-modell biztosításával növekedjenek és segítsenek más fejlesztőket és kiadóknak. "Nagyszerű volt újra kapcsolatba lépni a korábbi kollégákkal, és segíteni azokon, akiket rosszul érintett az iparág változása." - fogalmazott Madigon.
A Shapeshifters tehát AAA-fejlesztésre összpontosít majd a jövőben is, és már egy vezető kiadóval dolgoznak a következő IP-jükön. Az egyik fejlesztő önéletrajza szerint a szóban forgó projekt egy Xbox Game Studios-játék lesz, bár a címe még nem ismert.
A csapatnál számos betöltésre váró pozíció nyitott, jelenleg a toborzásra koncentrálnak.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.