Darkwatch

  • Írta: Ca$h
  • 2005. szeptember 12.
Link másolása
Értékelés 7.3
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem a Darkwatch ismét csak egy olyan játék, amiről abszolút semmit sem hallottam a megjelenése előtt. Azt sem tudtam, hogy mire számítsak. Persze miután ránéztem a borítóra rögtön sejtettem, hogy ínyemre lesz a cucc! ;)
A gamma a jó öreg FPS kategóriába tartozik amiből manapság már annyi van boxra, hogy Dunát lehetne belőlük fakasztani. Az előző cikkemben ugyancsak egy FPS-ről írtam, de az valami elképesztően szánalmasra sikerült. Úgyhogy egy kicsit szkeptikusan raktam be a következő dvd-t. Szerencsére nem kellett újra sokkos állapotba kerülnöm, mert a Darkwatch egy igencsak kellemes anyag. Érdemes vele foglalkozni. Egy egészen érdekes hibrid történettel állunk szemben, ugyanis, az egész olyan, mintha fognánk a Blade-et és beleraknánk egy western atmoszférába. Igen, hölgyeim és uraim, egy szörnyirtós, kovbojos cuccal van dolgunk. A főszereplő, akit alakítunk Jerrico Cross, aki nem más mint egy vonatrabló.



A játék elején, jó vonatrabló módjára, éppen egy designos kis példányt igyekszünk kifosztani. Azon persze abszolút nem kell csodálkozni, hogy milyen furcsa szerzetekkel kerülünk összetűzésbe rövid utunk során, mivel a harc hevében ugyebár ezen nincsen idő gondolkozni. Nemsokára elérünk a vonat közepéhez, ahol szembetalálkozunk egy igencsak szemrevaló bögyös csajszival, aki közli velünk, hogy nem nagyon kéne a velünk szemben álló széfet kifosztani, amire igencsak rosszat sejtető módon egy buzi nagy halálfej lett vésve. Jerrico cimboránk ezzel mit sem törődik, hiszen éhező szájakat kell majd betömnie otthon... ugyebár. Úgyhogy gondol egyet és szétrobbantja a széfet. Az újdonsült barátnőnk persze elcsacsogja, hogy fogalmunk sincsen arról, hogy mibe keveredtünk, és ez a vonat hivatalosan a Darkwatch tulajdona, de hősünk ezzel mit sem törődik. Robban a széf, a csúnya gonosz fővámpír előjön belőle és egészen eredeti módon meg is ossza főhősünkkel halhatatlanságát, ergo; belénk harap egy jóízűt, úgy is mondhatnánk ilyen gettósan, hogy megkóstolgat minket. Szarügy, de ez van, már csak pár napunk van addig, míg teljesen át nem alakulunk. A kis csajszi érdekes módon nem tűnik túlzottan idegesnek, valszeg az a kötélidegzetű nyugis fajta. Sőt! Fel is ajánlja a segítségét nekünk, hogy elvezet minket a Darkwatch bázisba, ahol majd azon kívül hogy segíteni tudnak nekünk, sok más érdekes dolgot is megtudhatunk, az állapotunkról és arról, hogy milyen csaták folynak a rosszak és a jók között. Kiderül, hogy a Darkwatch egy olyan társaság, ami évszázadok óta figyeli a gonosz tevékenységeket és csak egy célja van; ezeknek az erőknek a megfékezése és  persze mindezt titokban tartani...



Hát, körübelül ennyi történik a játék elején. Lássuk akkor, hogy mivel van dolgunk. A Darkwatch egy klasszikus FPS, ami magával hozta az összes nagy névnek a legjobb tulajdonságát. Az irányítás már a jól megszokott módon történik, szerencsére ezen nem lett változtatva semmi. Van egy érdekes vonal benne, ami igazából nem lett valami jól kiaknázva, de legalább egy kis változatosságot visz az egészbe. Arról van szó, hogy időnként döntés elé fogunk kerülni, hogy jót, vagy rosszat akarunk-e cselekedni bizonyos szituációkban. Mindkét döntésnek következménye lesz, egészen pontosan egy kék és egy piros csík formájában. Ha ez a csík eléri a maximumot, akkor kapni fogunk egy speckó tulajdonságot, amik ugyancsak nem nevezhetők eredetinek, mert a legtöbb a Project Snowblind-ból lett lopva, sajnos! Ezek ilyenek; mint időleges végtelen lőszer, vagy sérthetetlenség, vagy idő lelassítása, vagy ellenfelek megrémítése (ez eredeti, de semmi értelme..) meg ilyenek. A lényeg az, hogy van választásunk és lehetőségünk arra, hogy egy egészen ütős kis Jerrico Crosst hozzunk létre a jó és a rossz speckók mixeléséből. Én persze eléggé végletes ember vagyok, úgyhogy én maradtam a jó tulajdonságoknál. Egyébként mindkét oldalnak 4-4 speciális képessége van. Természetesen itt is lesznek olyan részek, amikor valami járművön kell megvívnunk a kis csatáinkat. Nekem a  legjobban a lovaglós rész teccet, ahol mindenhonnan jönnek a gonoszok, nekünk meg nincsen más dolgunk mint őket szépen sorjában leszedni. Tudom tudom nincsen ebben semmi extra, de nekem teccet a megvalósítás, meg máshol nem is volt még ilyen. Fegyverek terén sem mutat semmi újat a gamma, mert csak a szokásosokkal lesz dolgunk. Pisztoly, dupla pisztoly, puska, sniperpuska, shotgun, rakétavető stb. Az érdekesség bennük talán csak a kinézetük volt, ami azért teccet nekem, mert látszott, hogy sokat foglalkoztak a designerek velük, hogy mindegyik olyan Darkwatchos legyen. Ezenkívül a legalapabb fegyvernél lehetőségünk van arra, hogy sorozatlövőként használjuk. Ez tök cool! Tisztára mint a régi kovbojos filmekben. Ha folyamatosan nyomjuk a ravaszt, akkor Jerrico a klasszikus kakassal való sorozatlövő technikát fogja alkalmazni (tudjátok, amikor a bal kezével gyorsan egymás után lecsapkodja a kakast...), ami nekem nagyon teccet, főleg mert a hangeffektek is olyan jók a stuffban. A hangok egyébként megérnek egy misét, mert szerintem nagyon jóra sikeredtek. Vicces volt, ahogy minden lépésnél hallani lehet Crossnak a sarkantyúját! Az ellenfelek AI-ja nem egy nagy szám, viszont nagyon sokan vannak és nem igazán féltik az életüket, tekintve, hogy  a legtöbbjük már nem is él.



Hát körübelül ennyi lenne a cucc. Igen-igen tudom nem valami eredeti. Mint ahogy igazából semmi sem eredeti az egész projectben. A történet ugyebár klasszikus vámpír sztori, a megvalósítás és a játékélmény eléggé egy hibrid dolog (Halo, Prpject Snowblind, Doom3), a zene és az atmoszféra erőteljesen a „Jó a Rossz és a Csúfra" emlékeztet, a zene legfőképpen, ami gyakorlatilag ugyanaz, csak pár taktus arrébb lett rakva. De mégis! Van valami különleges benne, ami miatt szeret vele nyomulni az ember. Olyan gördülékeny az egész, jó a feelingje! Manapság ez már sokkal többet számít minden vizuális megvalósításnál, hogy lelke legyen az egésznek és ennek a Capcomos gammának van lelke, még ha nem is első osztályú, de elég ahhoz, hogy ajánlani tudjam mindenkinek!!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...