Octopath Traveler 2 teszt

Az eredetileg még Switch exkluzívként megjelenő játék hatalmas sikert aratott, mind a játékosok, mind pedig a kritikusok körében, akik szinte egytől-egyig imádták a meglehetősen egyedi látványvilággal megtámogatott történetet és a körökre osztott összecsapásokat. Ahogy teltek az évek, az Octopath Traveler kitört a Nintendo által ráaggatott béklyóból és később PC-re, majd Xbox One-ra is megjelent, tovább növelve az amúgy sem elhanyagolható sikereket. A platformoktól független örömünnepnek hála a Square Enix nem hagyta sokáig parlagon a játékot fejlesztő Acquire csapatot, akiket rögvest ráállított a folytatásra, ami idén februárban, öt év várakozás után végre meg is jelent.

Ha esetleg valakinek kimaradt volna a nagy előd, az először is pótolja, mert megéri, másodszor pedig nem kell aggódnia, mivel a második rész nyolc, teljesen új karaktert vonultat fel, akik egy eddig még sosem látott világban próbálnak érvényesülni. Solistia hatalmas, tengerek szabdalta szigeteit fedezhetjük majd fel egy általunk választott önjelölt kalandor személyében, akihez aztán majd a történet előrehaladtával egyre többen csatlakozhatnak. Utóbbi ugyan nem kötelező, én mindenképpen azt ajánlom, hogy a csapat verbuválásával kezdjétek a játékot, hiszen így egyrészt erősebb partival vághatunk bele a rengeteg összecsapást tartogató izgalmakba, másrészt ezáltal megkíméljük magunkat, az elődben sajnos számos alkalommal előforduló grindfesttől. A felbérelt újoncok ugyanis a saját kis történetük elején mindig egyes szintről indulnak és bár a prológus végeztével fejlődnek valamennyit, ha előtte órákat barangoltunk a többiekkel, akkor jókora hátrányból fog indulni hozzájuk képest.

Az, hogy kit választunk kezdésnek, csakis rajtunk múlik és nincs igazán rossz döntés, annak ellenére sem, hogy mindegyikük kellően eltérő, ráadásul a saját egyedi múltjuk mellett még különféle extrákkal is rendelkeznek a többiekhez képest. Ezek többnyire a kasztjukból fakadnak és az összecsapások alatt vesszük majd hasznukat, azonban akadnak olyan egyedi trükkök is a tarsolyukban, amikkel a barangolásunk alatt juthatunk hozzá extra jutalmakhoz. Példának okáért a tolvaj kiüthet gyanútlan embereket, de akár el is csenhet tőlük ezt-azt, mások többlet információkat szedhetnek ki a járókelőkből, míg akad olyan, aki különféle boltokba betévedve vásárolhat. Ebből is látszik, hogyha minden lehetséges dolgot szeretnénk begyűjteni, akkor nincs mese, fel kell töltenünk a partinkat (egyszerre egyébként négy karakter lehet aktív), így aztán bármilyen akadály is kerül a bagázs elé, valakinek a képességei tutira kapóra fognak jönni.

Mondjuk arra nem árt odafigyelni, hogy mikor is próbálkozunk az efféle csínytevésekkel, mivel a játékba frissen bekerült napszakok váltogatása nemcsak dísznek van, egyes képességek ugyanis ezekhez vannak kötve, akár harcban, akár azokon kívül. Ennek hála érdemes lesz megválogatni, hogy mikor kalandozunk, illetve nappal, vagy éjjel szeretnénk-e kifosztani a boltokat. Szerencsére nem kell majd egy táborban rostokolva kivárnunk az ideális időpontot, egész egyszerűen egyetlen gomb lenyomásával, manuálisan válthatunk közöttük, ami nem túl reális, de cserébe legalább kényelmes. Külön érdekesség, hogy ilyenkor nemcsak a látványvilág változik meg körülöttünk, hanem a hallható zenék, valamint a vidéken előforduló szörnyek is.

Ha már itt tartunk, akkor vessünk egy pillantást az összecsapásokra is, amikből lesz bőven. Szerintem a fejlesztők kicsit túl is lőttek a célon, mivel nagyjából fél perc barangolás után állandóan kapunk valamit az arcunkba, ami a játék kezdetén annyira még nem zavaró, de pár órát követően sokszor már nyűgnek éreztem őket. Ezen az sem segít igazán, hogy a harcrendszer piszok élvezetes, ráadásul rengeteg taktikázásra nyílik majd lehetőségünk miközben az ellenfelekből verjük ki a szuszt. Az alapok ismerősek lesznek, körökre osztva harcolunk, képességeket, illetve tárgyakat használhatunk, de ha ügyesen keverjük a kártyáinkat, akkor jóval eredményesebben vethetünk véget a haddelhaddnak.

Ilyenkor az egyik legfontosabb feladatunk az ellenségek gyenge pontjainak kitapasztalása lesz, mivel, ha olyan támadással küldjük meg őket, amit nem kedvelnek, akkor leüthetjük róluk a pajzsot, így kábítva el szerencsétleneket a következő körre. Ezen felül mindegyik karakterünk esetében kapunk egy teljesen egyedi és sokszor meglepően hasznos képességet, amiket használva jóval komolyabb sebzéseket oszthatunk szét, amit megtámogat még a Battle Point rendszere is. Ennek lényege, hogy körről körre haladva gyűjtögetünk pontokat, amikből maximum öt lehet nálunk és ezeket felhasználva erősíthetjük fel az összes támadásunkat, illetve képességünket. Egyszerre maximum hármat használhatunk fel belőlük és jól sáfárkodva az elosztással bizony sokszor egy vesztett csatát is megfordíthatunk.

Az már most látszik, hogy lehetőségeink tárháza elképesztően széles és akkor még nem beszéltem a minden karakterünk esetében felvehető második kasztról, aminek hála hihetetlen kombinációkat hozhatunk létre. Persze ahhoz, hogy legyőzhetetlen gyilkológépekké váljunk nem elég várni a csodára, ki kell mozdulni a vadonba, ami ahhoz képest, hogy nyílt világnak van hazudva, meglehetősen lineáris. A kijelölt utakról, illetve ösvényekről például egyáltalán nem lehet letérni, ha pedig mégis, akkor általában két kanyart követően egy ládára bukkanhatunk, aminek kinyitása után caplathatunk vissza a bejárathoz. Ugyan mozgásterünk eléggé korlátozott, legalább változatos helyszíneken leszünk határok közé szorítva, amik a játék egyedi látványvilágának hála egyszerűen gyönyörűek. A 3D-s hátterek előtt futkározó 2D-s karakterek lehengerlő összhatást eredményeznek, ami nappal és éjszaka egyaránt elképesztően látványos, mindezt pedig remekül egészítik ki a háttérben meghúzódó, már-már tökéletes dallamok. Egyedül csak az fáj, hogy a játék főbb eseményeit leszámítva nem kapunk szinkront, ami azért eléggé illúzió romboló, cserébe mikor van, akkor kifogástalan.

Ez azonban már csak szőrszálhasogatás, ugyanis az Octopath Traveler 2 egy olyan maradandó élmény, ami minden hibája ellenére is majdhogynem tökéletes és játszi könnyedséggel szippantja be a JRPG műfaj szerelmeseit. A fejlesztők elképesztő munkát végeztek, hiszen egy olyan folytatást tettek le az asztalra, ami nemcsak, hogy megugrotta az előd által támasztott elvárásokat, hanem jócskán túl is szárnyalta azokat. Hihetetlenül élveztem minden egyes pillanatát, a karakterek közötti szívszorító beszélgetéseket, a sokszor tragikus és szomorú előtörténeteiket, vagy épp az egymástól elszakított társak újbóli találkozását. Ez egy valódi csoda, amiből senkinek sem szabadna kimaradnia, de ha mégis félsz belevágni ebbe a nagyszerű kalandba, akkor jó hír, hogy elérhető belőle egy demó, ami tökéletes lehetőség arra, hogy mindenféle kötelezettség nélkül merülj el ebben a varázslatos világban.

Az Octopath Traveler 2 február 24-én jelent meg PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Nintendo Switch-re, valamint PC-ra. Mi utóbbin teszteltük.