Pár hónapja kisebb kavarás történt a Starcraft: Ghost fejlesztése körül. A projectet, mint tudjuk a Nihilistic vitte a hátán, majd egy hónappal ezelőtt befejezték a játékot, és egy szerződés értelmében más projecten kezdtek el dolgozni. A Blizzard maximalista fejlesztői nem voltak elégedettek a Ghost-al jelenlegi állapotában, a csapattól megszokhattuk, hogy akármi is jelenik meg a nevük alatt, annak 100%-ig igényesnek kell és élvezetesnek kell lennie, és ezért mindent feláldoznak (és ez meghozta nekik mára a legprofibb fejlesztő csapat címet). A cég most egy együttműködési szerződést kötött a Swingig Ape-el, akikről a Blizzard atya, Mike Morhaime teljes meggyőződéssel állítja, hogy igazi profi játékfejlesztők, és ha ő mondja, én elhiszem nekik. A szerződés értelmében ők rakják rendbe a Ghost-ot (melynek megjelenését most egy évvel elhalasztották), valamint további multiplatform játékok elkészítésében segédkeznek a Blizzard-nak.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.