A Free Radical fejlesztheti a Crytek konzoljátékait

  • Írta: fojesz
  • 2009. február 11.
  • Érdekesség
Link másolása
Nyílt titok, hogy a Crytek megszűnt számítógép-exkluzív fejlesztőnek lenni, a CryEngine pedig készen áll az újgenerációs konzolokon való bemutatkozásra.
Nyílt titok, hogy a Crytek megszűnt számítógép-exkluzív fejlesztőnek lenni, a CryEngine pedig készen áll az újgenerációs konzolokon való bemutatkozásra.



Most újabb lépéssel kerültünk közelebb - mondjuk - egy konzolos Crysis-hez, ugyanis kiderült, a török Yerli-testvérek által alapított cég nem számítógépes címeit az újonnan megvásárolt, hivatalosan most már Crytek UK-nek nevezett Free Radical fejlesztheti. "Már korábban terveztük a konzolpiacra való betörést, az akvizíció előtt is - ez utóbbi viszont jelentősen meggyorsítja terveinket" - tette hozzá Cevat Yerli, a cég elnöke. A Free Radical csapatát gyakorlatilag a halálból mentette meg a budapesti stúdióval is rendelkező Crytek, a csődbejelentés előtt a britek a TimeSplitters negyedik, valamint a Star Wars: Battlefront harmadik részén dolgoztak. Utóbbi játék befejezését a LucasArts a Rebellionra bízta, előbbi sorsa pedig egyelőre nem ismert - annyi bizonyos, hogy a csapattal együtt a cég saját címeit is megvásárolták a törökök. A Crytek szerint az angliai részleg már dolgozik első projektjén, jelenleg pedig 42 embert keresnek, hogy maximálisan kihasználhassák kapacitásukat.
25.
25.
klemid
Jó lenne egy konzolos Crysis nemondom!
23.
23.
Dcrysis02
25:Rosszul informálódtál,az EA-nek NINCSEN beleszólása ebbe az ügybe.A Crytek egy egyedülálló fejlesztő ami stratégiai- partneri kapcsolatban van az EA-vel,valamint fejlesztő-terjesztői viszonyban.Csak a játékokat terjeszti,adja el az EA.Nincsen az EA tulajdonában a Crytek.Így nagyon nem szólhat bele,esetleg unszolhatja a Cryteket hogy "Na,add ki már légyszi konzolra had jöjjön a $$$.."
22.
22.
ZERO88
Ezzel csak az a baj hogy eszt mér sokan ki jelentették más játékoknál:)

És mégis jött:) Meg azért az EA-nak is van beleszólása! És azért ők szeretnek mindent mindenre kiadni! De ez majd úgy is eldől idővel!
21.
21.
Dcrysis02
23.Amíg nyereséges PC-n a Crysis addig nem fog jönni,állította Cevat R. Yerli a Crytek egyik alapítója és igazgatója.
20.
20.
ZERO88
21: Szerintem azért nagy az esélye hogy a crysis lesz konzolra!

Mert ugye a pénz beszél a kutya ugat! Meg hát a motor is kész!

És nem hinném hogy eszt ki hagynák!
18.
18.
Dcrysis02
20:Nem lesz konzolra.Eddig még úgy van legalább is.
17.
17.
laca009
na már is szólok havernak hogy lesz crysis konzolra :D

hát ez egy jó hír végülis nekem tetszeni fog mivel a hl2 is nagyonjó volt ugy orange box-ban ps3-on ez is jó lesz bizti:)
15.
15.
Dcrysis02
16:Én úgy tudom hogy az első igazi grafikailag megjelenített játék egy analog számítógépen volt ami a teniszt szimulálta.Úgy emlékszem egy a 60-as évek elején volt míg az első konzolok generációja a 70-es évek elején bukkant fel. :) Így az első játék azt hiszem számítógépen létezett.De attól függ mit ért az ember "ősplatform" alatt. :)
14.
14.
Gael
az elozo az a 13-ra ment
13.
13.
Gael
az osplatform az a konzol volt,de ne zavarjon.A PC joval kesobb jott kepbe;)
12.
12.
OldM4n
14: Tökigazad van. Tényleg halál unalmas. Ki mire akarja használni a gépét, és ennek megfelelően válasszon, de fejezze be a másik felesleges baszogatását, mert semmi értelme.

Megjegyzem, a 4-nek igaza van. Ugyanis a konzolok a kötött hardware miatt sokkal de sokkal nehézkesebben programozhatóak, és sokkal nagyobb felkészülést igényelnek. Ezért konzolra nagyságrendekkel kevesebb a warez (bár kétségkívül vannak programozók akik veszik a fáradságot konzolprogramozásra) azaz sokkal több lesz pénzért eladva, mint pc-ből. Ezért a vas lehet veszteséges, (a konzol gamez azért sokkal drágább, mert visszautal a játékgyártó cég eladott példányonként egy jelentősebb összeget (akár 50-60 dodót!) a konzol gyártójának. Persze, hogy az az érdekük, hogy te konzolozzál! Igaz, a konzol vs pc flémet akkor sem értem.. (illetve igen, sok az elbaszott töketlen gyík ebben az országban)



Példa: Ha olvasod a Gamershellt (mondjuk) akkor mutass nekem olyant, hogy a fórumon a NÉMET konzolos szidja a pc-t! Nem tudsz.. miért?



Peace.
11.
11.
bishop02
olyan unalmas méra eza konzol vs pc háború!! mindenki azzal játszik ami éppen neki van és persze amin élvezia játkot! nekem konzolon és pc-n is volt szerencsém játszani, sok jó játékkal és csak annyit tudok mondani, hogy vannak játékok amik Pc-n könyebb játék, mint Pl Stratégiai játékok, de konzolon is vannak jó játékokkonzolra ami soha nem lesz olyan élvezetes PC , mint pl Hack and slash(God of War).
10.
10.
Dcrysis02
A tavalyi GDC-n már egy működőképes CryEngine 2.0-t mutattak be Xbox360-on,valamint PS3-on,zárt publikum elött.A jelen lévők elmondása szerint PC-s beállításoknak megfelelően(Crysishoz viszonyítva gondolom) a med-high között voltak a beállítások.Megerősítették hogy a Crysis-sorozat PC exkluzív marad,de más játékok fognak jönni konzolokra amelyeket a CryEngine 2.0 fog futtatni.
9.
9.
felegyi
10# Azért NE várj tőle csodákat!
8.
8.
ferrari123
CryEngines konzolos jatek.Kiraly!
7.
7.
felegyi
4# Van igazság abban amit írtál de 180 fokban elvagy te tévedve... nem lehet összehasonlítani egy konzolos és egy PC-s eladást, hidd el ha PC-re eladnak egy játékból 1 milliót akkor már megérte a fejlesztőknek. Nem akarom ecsetelni hogy miért, tömören szólva konzolra mit tudsz venni? Csak játékot. PC-re? Játék, program, többszöri hardver fejlesztés...
5.
5.
aBen
Véégre! Sose gondoltam vna, hogy ők fogják csinálni...:D

De sztem egy TimeSplitters-port biztos lesz tőlük, de akk remélem boxra is...:)
4.
4.
Dcrysis02
4:Meh.Semmi baj.Nem játszottam még egyik részével sem,túléli szerintem mindenki ha konzolon marad.De az a 85% elég extrém.Gondolom alaposan kiszámoltad ;)
3.
3.
kankadi
1: sok mindent akarunk.. de ha csak konzolra jön nem lepődne meg senki... nem akarok semmit, és bocsánat előre de: az eladások sokkal jobbak voltak konzolon minden játéknál mint a pc-s... exkluzivaknál is több konzolos exkl. cimet adtak el mint pc-s exkluzivot, és ha mind2re kijött akkor is konzolra adtak el többet... szoval NEM akarok semmi balhét, de azt el kell ismernetek hogyha nagyon játszani akartok egy konzolos játékkal akkor vegyetek konzolt... nem fogják a ti kréseitekre kiadni pc-re... átportolás, sokszorositás... csomo költség... és a pc-s eladásokban nem fogják visszakapni a ráforditott pénzt... miért? mert a pc-sek 85 %a letölti... igaz konzolra is de ott azért sokkal de sokkal kevesebb az arány...
2.
2.
TargetCJ
A GTA IV elcseszett PC-s váltoata miatt a Crysis lett a No1. Én úgy gondolom, hagyha a sorozat minden tagja tiszteletét teszi PC-n akkor elmondhatom majd, hogy teljes életet éltem :D.
1.
1.
Dcrysis02
Tényleg nyílt titok volt.De remélem Yerli a PC-hez való ragaszkodása miatt multiplatformmá teszi a TimeSplitters sorozatot :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...