A saját sírját ássa a Nintendo

  • Írta: fojesz
  • 2010. június 1.
  • Érdekesség
Link másolása
A Final Fantasy VII írója, Masato Kato szerint a Nintendo a saját sírját ássa a Wii-vel és a DS-sel, a konzolgyártó uralma véget ért a konzolpiacokon.
A Final Fantasy VII írója, Masato Kato szerint a Nintendo a saját sírját ássa a Wii-vel és a DS-sel, a konzolgyártó uralma véget ért a konzolpiacokon.



Masato Kato írta a Final Fantasy VII sztoriját, de az ő munkája volt a Xenogears és a Chrono Trigger is. Az úriember a Twitter-csatornáján tett merész kijelentést, állítása szerint a Nintendo a saját sírját ássa a DS-sel és a Wii-vel, illetve megjósolta a cég csillagának leáldozását is: "az Apple iPad véget vetett a Nintendo-érának" - mondta, de különösebb indoklást nem fűzött a kommentárhoz, amely egyébként összevethető a korábbi hírekkel, miszerint a Nintendo hadjáratot akar indítani az Apple ellen, mert fél az iPhone és az iPad előretörésétől.
12.
12.
zola2000
#12: LOL? Most úgy állnak, hogy DSből elment 130 millió (ha megelőzik a ps2t, akkor minden idők legsikeresebb konzolja lesz), PSPből 60milliót, Wiiből 70milliót adott el a nintendo, xbox360al 40, ps3ból 35milliió embernek van, jelenleg japán második legnagyobb cége a nintendo (csak a honda előzi meg), tényleg bukásra állnak...
12.
12.
zola2000
A HÍr csak arról szól, hogy lehet hogy veszélybe kerül a nintendo kézikonzolok közötti első helye, az ipad miatt, ennyi.
11.
11.
zola2000
#10: Idén év végén zeldával bukni? Nem hinném.
10.
10.
Mathia$
Apple vs. Nintendo? nane ez túlzás... Abban igaza van hogy leáldozóban vannak a nintendo eladások, de sztem ez nem az applenek köszöbhető, egyszerűen kéne valami új. Arányilag már kevesebb nintendo termék fogy ha összehasonlítjuk a két HD-konzol eladásaival, de még mindig ők vezetnek. Ha bukni fog a nintendo akkor annak legkorábbi időpontja sztem idén év végén vagy jövő év elején lehet.
9.
9.
meridarider
a wii nek semmi köze az iPad hez de a szifonnak és a Touch nak van köze a DS hez mert handheld platform és könnyedén felveszi a versenyt akármeik másikkal akár árban akár tudásban

volt iTouchom és volt PSPm is a DS ről nemtudok nyilatkozni de a PSP elavult az Apple fejlett társadalomközpontú rendszeréhez képest lásd: nem csak kockulni tudsz

hanem több ezer alkalmazás Facebook, twitter, msn, icq, skype, akármien klienst megtalálsz,

és a szlogen sokmindent elárul:)

There's an app for that...:)

8.
8.
zola2000
Nem tudom, az apple eléggé megszorongatta a többi tábla pc gyártót, de mi köze ennek a kézikonzolokhoz?
7.
7.
vmiki88
mik köze van a wii hez az iPadhoz? Nem értem.



Egyébként most nagyon jól megy a Nintendonak
6.
6.
Sakee
a két gépnek/stílusnak mi köze van egymáshoz?
5.
5.
Exinor
#3: Ez elég nagy döntő tényező szerintem is.
4.
4.
Kyuubi
3.
3.
felegyi
Azért egy DS és egy iPad ára között horribilis különbség van!
2.
2.
Gt17
Hát szerintem van benne valami,nemtudni hogy az ipad játék terén még mire lesz jó,lehet hogy átveszi a DS helyét idővel.....És még sok indok lehet hogy a Nintendónak megtörik az uralma,mégha nem is a következő évben :D.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...