Silent Hill: Downpour - hol marad a PC-s verzió?

  • Írta: zoenn
  • 2011. április 7.
  • Hír
Link másolása
Sok számítógépes horrorrajongó éjszakákon át álmatlanul forgolódik heverőjén, mivel a Konami eddig még nem jelentette be a Silent Hill: Downpour PC-s portját. Lehetséges, hogy a Homecoming után az új rész kimarad ezen a platformon. Most a játék tervezési igazgatója hintett el az esetről egy infómorzsát.

Brian Gomez, a Downpour design direktora váltott néhány Twitter-üzenetet a türelmetlen rajongókkal, melyben a játék PC-s verziójának sorsa felől világosította fel az egybegyülteket. Ez alapján a remény még mindig él, csupán a Konami fülét kell rágni a nemes ügyért, és vásárolni bőszen a konzolos verziókat.

"Tehát alapvetően az egy költségorientált kérdés, hogy érkezik-e, a PC-s Silent Hillről a kiadó dönt majd."

Gomez azt is felvetette, hogy relatíve könnyű folyamat lenne a portolás, de a Konami kizárólagos joga, hogy kívánja-e megjelentetni az Xbox 360-as és PS3-as változatok mellett. A dobozos példányok csomagolása és forgalmazása után járó számlákat a kiadónak kéne fizetnie, így ez a döntés egyáltalán nem könnyű. A Homecoming PC-s verziója, mint egy rossz példa máig sokat nyom a latba, elvégre tele volt hibákkal és problémákkal.

Őszintén reméljük, hogy nem szakad meg a Silent Hill életútja számítógépeken sem, legalább a teljes értékű folytatások jelenjenek meg rá. Megvan rá az esély, hogy a Downpour is beáll a sorba, ha konzolos megjelenés után pár hónappal is.

12.
12.
Yagami Light
#9: Azért azt hozzátenném, hogy ha már konzolt vesz valaki, akkor azt még időben tegye meg. Egy konzol generációra úgy durván 6 max 7 évig készítenek sorozatosan játékokat, de utána már jön a következő generáció és már megint lehet konzolt venni. Én így voltam a PS2-vel. A mai napig is nagyon szeretem, de mikor megvettem, már kijött az XBOX360 is és csak nyál csorgatva figyelhettem, hogy milyen új játékok jönnek ki rá és PC-re egyaránt.
PS2-re meg már alig jött ki valami új. Mondjuk a God of War 2 az odabaszott még 2007-ben is az igaz, de az a PS2 tündöklésének utolsó fénye volt. Utána már lazábbra vették. Az vígasztalt egyedül, hogy volt még mit bepótolni.
Az igaz, hogy az X360 úgy 2005-ben már kapható volt, de akkor még PS2-re is javában készültek jó játékok.
Szerintem az jár a legjobban, aki minél előbb veszi meg az aktuális generációs konzolt. Ha bár szerintem az XBOX360-al elég rosszul jártam volna, mert sok selejtes volt.
11.
11.
Yagami Light
Elég már a sok Silent Hillből, már a csapból is ez folyik. Vagyis rendben van csinálják csak, elvégre sikeres. Na de pl nem igaz, hogy nem tudnak már egy új Falal Frame(Project Zero) részt kidobni. Az szerintem kibaszott nagy volt. Vagy mondjuk valami Haunting Ground, Clock Tower féle játékokat. Mindig csak Silent Hill.
9.
9.
Jason Voorhees
Anyagilag jobban megéri venni egy konzolt, mint állandóan új videokártyákat. Mindenki vegyen egy chippelt XBOX 360-at vagy PS3-at, és évekre ellesz a netről töltött játékokkal.
8.
8.
Teuton
#4: "Erre ilyenkor nem gondolnak?"

Nem. Eltűnik a bevételkiesésekről szóló számok mögött. Meg amúgy is, manapság nem járja hogy akárki is gondolkodjon: játékosokat is azért degradálják nagyobbnál nagyobb butításokkal (tisztelet a kivételnek).
7.
7.
6.
6.
Qbász
Silent Hill játékban még nem ijedtem meg egyszer se. Viszont a sztorijáért és a világáért oda vagyok meg vissza. :D
5.
5.
daenath
Ne mar hogy PC-re nem lesz, vagy csak ha jol fogyik konzolra :( A Homecoming egy gyatra reszre sikerult, szinte semmi koze nem volt a Silent Hill-hez, a portolasarol nem is beszelve, elkapkodott bugos volt az egesz, nem csoda hogy a kutya se vette.
Pedig hogy orultem hogy vegre ujjabb resz jon, az egyik legnagyobb kedvencem a horror jatekok kozt a SH (igaz nem tul sok minosegi, osszecsinalom magam az ijedsegtol van manapsag)
4.
4.
KENKILL
Sokat nyom a latba nekik a Homecoming rossz eladása? Ezért nem csinálják meg ezt? Ez most komoly? Talán nem kellett volna egy olyan siralmasan trágya játékot kiadniuk és akkor nem lett volna bukás. Talán csinálják meg ezt rendesen, úgy hogy telerakjuk a gatyánkat és akkor talán lesznek jó eladások. Talán nem azért voltak szarok az eladások mert PC-re is megcsinálták hanem mert egy kalap f*s volt a játék. Erre ilyenkor nem gondolnak?

Elnézést azoknak akiknek tetszett, én speciel rengeteg potenciált látok a Silent Hill-ben de valami röhej hogy mennyire nem tudják kihasználni.
3.
3.
Én megveszem a boxomra ha ezen múlik...
2.
2.
1.
1.
RECh
Ha nem adják ki akkor a jó édes ***** anyjukat
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...