Összeesküdtek a PC-s játékosok a Portal 2 ellen

  • Írta: fojesz
  • 2011. április 21.
  • Érdekesség
Link másolása
A számítógépes játékosokat nagyon felhúzta, hogy a PC-s Portal 2-ben egy konzolos figyelmeztetés is szerepel, és az sem volt szimpatikus nekik, hogy a Valve már az első napon DLC-t adott ki a játékhoz. Mi a megoldás? Össztüzet zúdítani a játékra a Metacriticen.

Trollkodjunk nagyban. A PC-s játékosok össztüzet zúdítottak a Portal 2 számítógépes verziójára a Metacriticen, ahol a cikk megírásának pillanatában 911 felhasználói értékelés közül 212 negatív, ezáltal pedig az átlagos pontszám is 7.5-nél áll a játék, ami annak fényében érdekes, hogy a kritikusok pontozása alapján 9.5 pontot ér.

A dühös játékosok azon húzták fel magukat, hogy szerintük "arconcsapás" volt a Valve részéről, hogy a Portal 2-höz már az első napon DLC jelent meg, illetve azt sem szívlelték, hogy a játék meglehetősen "konzolcentrikus" szemlélet mellett készülhetett: a programban egy konzolos figyelmeztetés szerepel, amely arra kéri a játékost, hogy ne kapcsolja ki a "konzolt", amíg az elmenti az aktuális játékállást. A Portal 2 nem túl hosszú játékideje csak hab volt a tortán.

Négymillió portál

A Portal 2 megjelenésével együtt a Valve bejelentette: a Portal első részéből annak idején közel 4 millió példány kelt el, igaz, ebben a számban nincsenek benne a steames eladások. A Portal 2007-ben a The Orange Box csomag részeként jelent meg, 2008-tól pedig önmagában is meg lehetett vásárolni. Az Xbox Live Arcade-en szintén ebben az évben mutatkozott be a Portal: Still Alive is. 

82.
82.
vazul95
#77: Neked menyi ideig tartott végigvinni?
80.
80.
Jackie Estacado
#79: Hehe,az mekkora lett volna :D,vagy co-opba a két robot elő vette volna a fecskendőjét és megolajozták volna egymást :D
79.
79.
Hubert Cumberdale
#78: Én meg vártam mikor lehet már a portal gunra macskát húzni :D
78.
78.
Jackie Estacado
#76: Igen én észre vettem.Aztán néztem is ,hogy mi a picsa?
Ez sztem nagyobb hangot érdemel mint ez a konzolos f@szság.
77.
77.
doncortio
#76 Krisz:
már megbocsáss, de kívülálló szemmel mondom, hogy te egy nagy idióta vagy (és nem mertem mást írni).
Mi köze a grafikának a DirectX verzióhoz?! Rage is DX9 és érdekes módon qrva szép game (és megy iphone-on), és szerintem te meg se vetted csak osztod az észt, hogy "7/10 szar game!!!". Nekem a Portal 2 nagy kihívást jelentett néhol 360-on, lehet, hogy neked könnyű, de a 12éves öcsém valamilyen módon nem tudja megoldani a pályák nagy részét és az osztálytársaim is tőlem kérnek tanácsot (elsős gimnazista vagyok) bizonyos pályáknál, mert a Portal 2 NEM KÖNYNŰ. Attól, mert még neked nem jelentett nagy gondot a végigvitele ne fogd egyből a konzolos rétegre, hogy butul a játék! Nézd az Obliviont! Hardcore RPG és rengeteg 360 és PS3 tulaj tolja mind a mai napig.
És ezt a "az emberek többsége akinek van pc azt sem tudja mi az a videókártya" sértés kissé durva már, én 7 évesen már meg tudtam külömböztetni apám gépében az alkatrészeket és érdekes módon senkivel nem találkozam még aki nem tudta volna mi az a videókártya. Mellesleg én aktív PC-s vagyok, mert imádom a stratégiai játékokat mert sok agyt kell használni és konzolon is csak azokkal játszom amik nem futnak el a gépemen (azaz nagyon sok FPS-sel és autóversennyel) vagy csak egyszerűen kényelmesebbnek találom a fotelból megmenteni a világegyetemet.
76.
76.
Hubert Cumberdale
Szerintem inkább az a vicces, hogy a játék telepítőjének a végén a portal 2 helyett postal 2 van kiírva. Na ezt nem vette észre senki?
71.
71.
DeNzNlPt
#70: Most csak bizonyitottad hogy fogalmad nincs mirol beszelsz: L4D 2 2009 Novembereben jott ki, L4D 2008 Novembereben tehat az utobbi harom evben ket hatarozottan sikeres jatekot keszitettek. A Portal 2-t meg nem 2-3 ora vegig vinni hanem kb 6-7ora es akkor meg ott a koop. Ja hogy neked nincsenek barataid? Szerezz egyet es meg talan a koop-t is elvezni fogod es egy 4 ora plusz szorakozast is kapni fogsz.
70.
70.
wardprod
#67: Ez az egyik kedvencem... Miért kell úgy beállítani a dolgot, hogy a Valve egy istencsászár OMFG fejelsztőcég? Nem produkáltak ~3 év semmit? Kiadják minden héten a 30-40MB-os "patch"-eket a TF-hez és ennyi. Ti komolyan gondoljátok, hogy az munka? Azt a plusz contentet, amit beraknak megcsinálja 3-4 ember, a konkrét patchelést meg plusz 2-3. Szép és jó, hogy ezt azért még csinálják, de ennyiben merül ki a tevékenységük.

Mi a helyzet a Half Life szériával? Ja, hogy semmi?? Dota blogra mikor került fel infó? Több mint fél éve? Most kihoznak egy feltupírozott Portalt, ami ugyanúgy végigjátszható lett 2-3 óra alatt? Mindezt 35 Euróért? Ne nevettessetek már...

#krisz26

Pontosan.
68.
68.
lolman598
#42: gondolom idegesíti az embereket,h ezt mé nem tették bele ingyé,de sztem egy ilyen DLC-nél fölösleges,de mondjuk egy nagyobb volümenű DLC eetében már jogos lenne a felháborodás :)
67.
67.
DeNzNlPt
#60: Mar bocsi, de pont ezeket megvadolni penzlehuzassal mar nem is azert de enyhen tulzas. Ha az EA-t, a Bioware-t (igen Dragon Age 2 rolad beszelek), vagy az Activisiont vadolnad meg talan egyet is ertenek. De Valve-ot? Azt a Valve-ot akik ingyen fejlesztettek es tamogattak a Team Fortress-t evekig, az Orange Box-t olcsobban adtak mint masok az otodet, akik ingyen adnak egy Steames peldanyt annak aki PS3n veszi meg a Portal 2-t, akik a Steamen keresztul a legjobb aron adnak el nagyon sok termeket, akik a legjobb kiegeszitoket (pl Opposition Force, HL2 E2) fejlesztettek, stb stb azokat szerintem VADOLNI POFATLANSAG. Raadasul a DLC amit kiadtak azok enyhe eztetikai cuccok voltak nem kuldetesek (lasd Bioware vagy Rockstar), autok, palyak, vagy kepessegek (lasd Microsoft, 2K vagy EA), vagy barmi mas fontos resze a jateknak hanem egy sapka amit a legtobben eszre se vettek volna ha nem kapjak ezt igy fel. A jatek pedig semmivel se rovidebb mint a kovetkezo par cim: Splinter Cell Conviction, Uncharted 2, God of War 3, Dead Space 1, Gears of War 1-2, barmely COD, Alan WAke, stb stb. A hosszabbak meg mind RPG es Sandbox jatekok.

A PC-knek meg uzenem: Nem azert jatszok konzolon mert nem akarok vele babralni hanem azert mert nincs se Uncharted, se Gears of War, se Forza, se GT, se Red Dead Redemption, se LA Noire PC-n. Tovabba sokkal olcsobb hosszu tavon (egy jatek PC arabol kijott egy xbox es egy ps3 es meg maradt is apro a zsebemben). A grafikai kulombseg meg csak nagyon keves jatek eseteben szignifikans.
65.
65.
Vopesz
Ekkora balhét! Aki tiltakozik, meg felháborodik, annak azért megkérdőjelezném a nemi identitását, ennyi indulat egy szívecskés skin meg egy sapka miatt :D
Ez a megjelenés napján fizetős dlc tényleg nem szimpatikus, de azért mérlegeljünk már miről van szó...
63.
63.
anadrex
Én is mentem trollkodni nem szeretem ezt a dlc-s dolgot.
62.
62.
M3rcy
A témához szólva a Team Fortress hivatalos blogján írnak a TF-es fiúk, hogy állítólag ők tették be a sapkákat (mivel a TF2-ben ez sajnos már mindennapi lett). Én kétlem, hogy ez lenne az igazság, mindenesetre kapunk egy jó sztorit: http://tf2.com/post.php?id=5325&p=1
61.
61.
LtGlove
Mintha nem láttunk volna már olyan PC-s játékot, amiben konzolos figyelmeztetések voltak. Olyan is volt valamelyikben, hogy a Controls résznél egy XBOX360 konzolon lehet a billentyűzetkiosztást beállítani.
1. Akinek emiatt nem tetszik a játék, az nyaljon sót.
2. Ezzel az EA jár jól, mert beszélnek a termékről. Láttunk már ilyet részükről.
60.
60.
Teuton
#16: Azért merik ezt csinálni mert sokan hozzád hasonlóan hajlandóak megszokni ezt a pénzlehúzós rendszert...
59.
59.
wardprod
Ez az egész felhajtás csak azt bizonyítja, hogy több playernek éri meg a negatív véleményét ilyen formában kifejteni, mint az istenítők táborában levőknek.

Akárhogy is van, joguk van hozzá, legalább annyi, mint azoknak, akik itt leszólják őket :) Lehet menni regelni a MC-re, és írni a felhúzó postokat, ha nem ért velük egyet valaki.
58.
58.
Jason Voorhees
Nekem az első rész jobban tetszett. Abban még sok volt a meglepetés, a gyanú érzése, ahogy haladtál teremről teremre, hogy valami nem stimmel az üres megfigyelő szobákkal fenn. Ez a második rész olyan második bőr lehúzás. Sokkal szebb a grafika, a hangok is modernebbek – kivéve a Melodyne-kezelt robothangokat – és tágasabbak a terek, nem beszélve az egyéb új anyagokról és tárgyakról a játékban, de mégis valahogy kevesebbnek érzem az elsőnél. Hangulatilag biztos. Én többet vártam a játéktól. Nem rossz, csak kevesebbnek érzem az elsőnél.
57.
57.
latyaa
Krisz26 most őszintén honnan vetted ezt az irtozatosan nagy baromságot??, X360-om van meg most vettem uj gépet és elkel hogy mondaom tudom ezért le fogtok szolni de ez csak MAGAMRA SZOL !!!!!!!!!!!! SAJÁT VÉLEMÉNYEM !!!! pl a cod konzolon sokan jobban szeretem játszani mint bill+egér és hidd el rengeted hardcore gamer van konzolon sött.. több mint ahogy et azt elképzeled .... és totál nem igy van ahogy te le irtad azért vesznek az emberek konzolt mert arra meg veszed játékot és cső szia pcre meg költeni kell ezért vettem énis konzolt ugy hogy tényleg .... totál más hogy képzeled de ne vedd rossz névre én csak a saját véleményemet irom le nem akarok én senkivel se ősze veszni
55.
55.
Joc1
#54: Javítom magam, tisztelet a kivételnek!! Te legalább bocsánatot kértél. Nálam is majdnem elszakadt a cérna, ezektől a marháktól -.-
54.
54.
Berencsit
#50: én kulturáltan viselkedem, csak a 14-es kommentre reagáltam....
53.
53.
dzsiádzsó
Hűha és ez mit jelent? 2 warezolják le a netről, de kib#&@tak velük.
Ne adj isten mind a 10 eredetis nem veszi meg játkot ne basssz... Mi lesz most, 90%-ra szűkült a piaci rés a pc kiesésével váóó...
52.
52.
K2 The Highest
#51: Igen? Ott is sok...
De, akkor megint felrakom és megnézem, köszike!
51.
51.
JoHnNiEE
#48: csak nagyon az elején van olyan :)
50.
50.
Joc1
Az ég szerelmére emberek!! 6 kimoderált post -_-" Hogy lehet ilyen marhaságon veszekedni??!! Visszamentünk az őskorba vagy mi? Kulturáltan már nem lehet beszélgetni? Én is pc-s vagyok de nem kezdek el őrjöngeni akkor ha valaki azt mondja "konzol". Tényleg pofátlanság ez a mindenhez 10 dlc, de attól még lehet kulturáltan viselkedni!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...