Eredetileg egy parányi csapat kezdett el dolgozni a Portal folytatásán, akiknek elsődleges célja az volt, hogy kitalálják, mi az, ami ebben a témában még működhet. Vagyis, hogy milyen extrákkal, érdekességekkel tudják majd bővíteni a második részt. A játék még 2008 tájékán is előzménynek készült, ahol a főellenség Cave Johnson volt, és sem a GLaDOS, sem pedig Chell nem szerepelt benne.
A témával kapcsolatban egyébként Chet Faliszek és Jay Pinkerton szólaltak meg, akik a Portal 2 történetéért felelősek: "Az eredeti cél az volt, hogy valamennyire kapcsolódjunk a Portalhoz, érezzük a Portal-hangulatot, de onnantól teljesen elszakadtunk volna az első rész koncepciójától. Később aztán ezekből a kísérletezgetésekből sok dolog bekerült a végleges játékba is, de az emberek igazából még több portált, Chellt és GLaDOS-t akartak."
Mindez megfelel azoknak a találgatásoknak, amelyek azután indultak el, hogy 2008-ban kiszivárgott némi párbeszédszöveg Cave Johnsonnal kapcsolatban, hiszen sokan már akkor tudni vélték, hogy valójában előzménnyel lesz dolgunk. A Portal 2 csak az utóbbi két évben változott meg olyanra, ahogy ma ismerjük.
Sokszor el sem tudjuk képzelni, hogy egy játék a kezdeti ötletek után mennyi különböző variáción megy keresztül, mire a végleges termék a boltokba kerül. Most kiderült például, hogy a Portal 2 eredetileg előzmény lett volna, egészen más főszereplővel, történettel és hangulati elemekkel.
12: Az valóban régebbi tesztkamra épület, hisz az mélyen a föld alatt van, elhagyatott. Ahogy kivettem a szövegből akkor még Cave Jonson volt a főnök mikor az a hely működött és még csak kis pénzjutalomért lehetett bárkinek tesztet megoldania. Csak aztán egy idő után beteg lett majd meghalt és azt akarta, hogy társa Caroline vezesse tovább a helyet. Aztán gondolom ahogy telt az idő felépült a modern tesztpálya és (Spoiler jön) Caroline agyát vagy legalábbis tudatát annak érdekében, hogy a hely remekül működjön az új számítógépes vezetőbe GLaDOS-ba űltették, majd aktiválták, csak hát nem úgy sült el mint képzelték, ugyanis GLaDOS mindenkit megölt és egymaga folytatta a tesztelést.
A párbeszédeken sikítva röhögtem néha! :D! Jah és van egy rész amikor még a Black Mesa-t is megemlítik! :D Half Life 3 gyere már!
Amugy ez az előzmény jelleg nagyon látszik benne a közepe felé a Cave Johnsonos résznél!!
Aki szerette az elsőt, vagy csak kicsit másra, elgondolkodtatósabb játékra vágyik mindenképp próbálja ki szerintem ,mert ilyen hangulatos játék rég nem volt (PCre:))
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.