Valve: miért nem beszél a Portal 2 hősnője?

  • Írta: InGen
  • 2011. május 8.
  • Érdekesség
Link másolása
Rengetegen kérdezik a Valve fejlesztőit arról, hogy a Half-Life főhőséhez hasonlóan miért néma a Portal 2 főhősnője, Chell is? A Portal sztoriáért felelős író pedig úgy gondolta, megválaszolja a kérdéseket, habár úgy tűnik, hogy a lényeg a következő: a karakter nem működne, ha beszélne.

"Chell bámelyikünk lehetne" - kezdte Erik Wolpaw, a Valve egyik írója - "Ő egy csendes főhős, ami nem feltétlenül csak a Valve-játékokra jellemző, de létezik ilyen dolog. A Half-Life esetében kicsit nehezebb a dolog, mert az valamivel realisztikusabb, és igazi párbeszédek zajlanak le menet közben, szóval úgy kell megírnunk a szöveget, hogy ne nagyon tűnjön fel, hogy Gordon miért nem beszél."


Wolpaw egyébként úgy gondolja, hogy a Portal 2 esetében a játékosokat nem kifjezetten érdekli Chell karaktere, nem különösebben kötődünk hozzá. Igyekeztek úgy megoldani, hogy úgy tűnjön, Chell tudna beszélni, ha akarna, csak úgy dönt, hogy nem akar: "Mivel a robotok amúgy is mind f*szkalapok, miért tisztelné meg őket azzal, hogy hozzájuk szól?" - fejti ki Wolpaw.

Az író ezen kívül még arról beszélt, hogy alapvetően kétféle módon lehet egy karakter megírásához viszonyulni: vagy a főhősünk józan, és a világ őrült meg körülötte, vagy fordítva. A Portal esetében nyilvánvalóan az első verzió áll fenn, Ez persze egy kicsit komikus felhangot is ad a Portalnak, ami azt is jelenti, hogy Chell nem igazán "komoly" karakter. Ráadásul a fejlesztés során kapóra jött, hogy a főhősnő néma, ez ugyanis rengeteg időt megspórolt a készítés során.

Ennek megfelelően, habár a játékosokat alapvetően érdekelné Chell háttértörténete, ha a többi játékfőhőshöz hasonlóan mondania kellene a kemény szövegeit, akkor közben a játék többi dialógusa szegényedne el, s a végeredmény sokkal rosszabb lenne.

31.
31.
The Lone Drow
#27: Na, azért ne essünk túlzásokba. Giggsy felsorolt néhány valóban esélyes játékot az év játéka címre. Ezen felül jön még a Batman Arkham City, ami szintén nagyot fog durranni. Az új NFS-ről meg csak annyit, hogy az a csapat, amelyik ezt a részt fejleszti, nem rendelkezik a legjobb renoméval mostanában... Meg amúgy is. Nem rossz játék ez a Portal 2 tény és való, de attól még nem tartom valószínűnek, hogy megérdemelné az év játéka címet. Sok játék van, amiben sokkal több munka, tartalom van (és valószínűleg jobbak is lesznek minőségileg), amik sokkal inkább megérdemelnék.
30.
30.
Dcrysis02
#29: Úgysem a Portal lesz az év játéka. Szerintem megérdemelné ezt a címet, de úgyis az a játék lesz GOTY amelyik mögött a legnagyobb marketing kampány és a legnagyobb HYPE van.

A Gametrailers.com-ot nem érdemes nézni ha ilyenre vagyunk kíváncsiak.
29.
29.
Giggsy
#27: Az év játéka dolog attól még túlzásnak tűnik. Persze ha csak olyan jó lett, mint az első, már a legjobbak közé való, de azért ne felejtsük, hogy igen nagy címek jönnek még idén, és még csak május van. Azért érkezik egy Witcher 2, és egy The Elder Scrolls 5, egy Battlefield 3, egy Tomb Raider (és ezek csak amik most így pár pillanat alatt az eszembe jutottak) amelyek mind esélyesek arra, hogy jobbak legyenek mint a Portal 2. Hogy azok is lesznek? Az már más kérdés. De előzetesen nagy játékoknak tűnnek, így semmiképp sem vonnék le olyan következtetést már most, hogy a Portal 2 lesz az év játéka.
28.
28.
GhostDog24
ajánlom mindenki figyelmébe a metascore-t (aki tud angolul ne csak számokat néézen hanem olvasson kommenteket is) minden játékról lehet nem csak portal 2-ről...
27.
27.
GhostDog24
Azt értem hogy itt egyesek annyira (ha nem is 0 -nak a krisz26-on kívül) gyegének tartják de nézzük racionálisan: ha 1 évben jött ki 1 valve játék melyik másik játék vitte az év játéka címet? azon kívül... a Portal 2 9.5 pontos...PC-s játék nem kapott ettől többet tehát ha nem lesz (sztem) a Star Wars:TOR 9.6-os (amit kétlek mert sok star wars és mmo utáló van) más játékot nem tartok esélyesnek talán még a NFS:The RUN de arról meg még édes keveset tudunk ugye...
26.
26.
Giggsy
Szólok előre, hogy még nem játszottam a Portal 2-vel, csak általánosságban fogalmazok. Soha nem értettem egyet ezzel a néma főhős dologgal. Szerintem épp, hogy kevésbé tudjuk beleélni magunkat a helyébe, ha nem szól egy szót sem. Ott van pl a Crysis 2, ahol épp a fő karakter egy nagy nulla. Abszolút semmi kapcsolatunk sincs vele, mert kussol mint szar a fűben és csak teszi amit mondanak neki. Az által, hogy egy főkarakter nem beszél, nem lesz neki egyénisége és az nem mozdítja elő, hogy beleélhessük magunkat a helyébe.
25.
25.
Netsu
#24: Nekem csak annyival van bajom, hogy még akkor is néma, amikor illene elhadarni egy "köszönöm"öt, vagy bármi mást. Egyébként egyáltalán nem zavarna.
24.
24.
Dcrysis02
#6: Annak mi értelme lenne?

Akkor nem az lenne a bajod hogy miért nem szólalt meg, hanem hogy ha már beszélt, miért csak pár szót hallottunk tőle.

Kielégíthetetlen egy faj a gamer-állat.
23.
23.
turleysqt
Azta, látom a kulturemberek betámadták a cikket
Gondolom fájna ostoba, vulgár megnyilvánulás nélkül megosztani egy gondolatot.
21.
21.
Skyer
#20: Én jól tudok angolul, azonban 2x ha mosolyogtam azokon a "hatalmas" poénokon.
A co-op viszont tényleg plusz pont, de az engem nem köt le.
18.
18.
Skyer
#15: Én leszopom magam ha a Portal 2 fogja kapni az év játéka címet az új AC, Tes: Skyrim, Bulletstorm, Witcher 2 stb. mellett..
Jó játék a Portal, de azért nem érdemli meg az év játéka címet.
17.
17.
Mortician
#15: Azért a Portal 2 év játéka címében kételkedek. Vannak és lesznek is komoly vetélytársai...
16.
16.
GhostDog24
majd el felejtettem... nem hiszem h Chell a normális (legalábbis story szempontjából) és a világ az örült...inkább mindenki Chell-t is örültnek tartják és tesztelésre alkalmatlannak a Lab Rat című portal képregényben (ingyen megtekinthető a portal hivatalos oldalán nagyon jó az is poénos mint a portal 2 a companion cube a kedvencem benne)
15.
15.
GhostDog24
nem is értem hogy mondhat vlaki oat h "engem nem érdekel" az egész (játék) világot érdekli, idén is 1 valve game viszi az év játéka címet a crysis 2 -őt láttam egyedül riválisnak..(de ugye azt nagyon lehúzták bár tény h sokkal jobb játék a portal 2 a crysis 2-nél bár nehogy azt mondja valaki h nem bírom a crysis-t ugyanis ugy vártam rá mint a megváltóra!)
amm Chell-t biztosra veszem h azért tették némává mint Gordont és tegyük hozzá sok NAGYON jó poén nem ülne ha nem lennél néma (vegyük például a beszéd helyet ugrás dolgot) késöbb amikor azt mondja wheatly h: nem vagy jó kondícióban de nagyon jól ugrasz...tehát ugorja be a pájára...az óriási
14.
14.
laca009
#12: hát ja ez lesz az év egyik legjobb játékja azt már meg mondom :D
a codos vérpistit meg szard le mert amugy se lenne annyi esze hogy az első pályát végig vigye.
13.
13.
Józsi_Doe
Mi a francért kéne hogy beszéljen? Hogy valami ratyi suna irritáló hangja miatt ne tudjuk beleélni magunkat a játékba?
10.
10.
ZeaL
Szerintem meg Chell Gordon Freeman elveszett lánya, és a némaság csak szimplán öröklődött.
9.
9.
elite_hun
#7: Senki egy szóval nem mondta azt hogy Gordon ne tisztelné meg a társait. Ott azért nincs párbeszéd (asszem vmi ilyesmit modntak) mert igy a játékos jobban bele tudja képzelni magát a játékba, mintha Ő lenne gordon vagy vmi ilyesmi
8.
8.
elite_hun
#6: Ez sztem jó igy ahogy van
7.
7.
Gorre
Amúgy a Half-Life 2-ben még működött is volna a dolog, ha néha nem kérdeznék a főhőst, mert akkor nagyon is feltűnő a dolog, és pont Gordon miért ne tisztelné meg a társait azzal, hogy hozzájuk szól?
6.
6.
Netsu
Hát pedig ez egy hülyeség, van egy csomó olyan helyzet, amikor elég kínos, hogy egy szót nem szól.. Nem hinném, hogy néha-néha egy "Thank you", vagy egy "Okay" ne adj' Isten egy "Everything all right" annyi időt elvett volna a fejlesztésből...
5.
5.
pixelthec
#3: Van benne valami.. :D
4.
4.
LiMiT
#2: Az nekem is tetszett. :) Le agybetegezett minket(persze nem így), az jópofa volt. Mondjuk beszéd helyett ha ugrasz akkor tényleg van vmi gond a fejben. :)
3.
3.
Mortis
Az egésznek csak a plusz szinkronmunka megspórolása a lényege. :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...