Az Electronic Artsnak nem titkolt célja, hogy megdöntse a Call of Duty uralmát, aminek valószínűleg nem kevesen örülnének is, azonban mindez nem annyira egyszerű: pusztán egy jó játék ide nem elegendő, hiszen évek alatt felépített birodalom az, amit a rivális sorozat maga mögött tudhat, és ez kemény dió lehet az EA-nek is.
A Cowen & Company elemzői olyan tekintetben bizalmat szavaztak az új Battlefieldnek, hogy a játék előrendelésekben felveheti a versenyt a tavaly megjelent Call of Duty: Black Opsszal, az már más kérdés, hogy a sikerfaktort ténylegesen kifejező eladások tekintetében a becslésük szerint messze elmarad majd a Battlefield 3 a hidegháborús FPS-től: a szakemberek szerint az első év folyamán 8-11 millió darab kelhet el a játékból, ami önmagában több mint kiváló teljesítmény ugyan, de azért mégsem közelíti meg a Black Ops 20 milliós értékesítéseit.
Illetve azt se feledjük: a hasonlatban a tavalyi rész szerepel, márpedig ha hihetünk az Activisionnek (illetve megszavazzuk, hogy az eddigi tendencia folytatódni fog), akkor a Modern Warfare 3 még a Black Ops eladásait is felül fogja múlni, legalábbis előrendelések terén a kiadó szerint már jelentősen előrébb jár az új rész a tavalyinál.
Hogy ki győz majd, azt most még nem tisztünk eldönteni, mi mindkettővel játszunk majd.
Ezért is vannak a nagy eladásaik, egyszer kitalálták a jó multit aztán már csak azt adják el.
Egyébként meg olcsó beszólás az egész ahogy van. A BO minden idők legjobban eladott szórakoztatóipari terméke (ide számítva az összes mozfilmet, mi egy mást... az AVATAR -t verte az MW2, azt meg a BO), erre egy ilyen hangvételű cikk hogy "még a BO-t sem" veri... legalább azt sugallja mint ha a BO egy noname kis játék lenne 0 eladásokkal. Még szép hogy nem éri utol, 50 millió dollár fölött költöttek csak a marketingre, mit vártatok?
124. Összeszerkesztettem mind a 6 hozzászólást tőled, és csak ennyire jött ki. Már nem először szólok, ha csak ennyi a mondandód, akkor fogalmazd meg egy értelmes kommentben.
100 komment a határ. Ez fölött az összes COD vs BF rohadt fanboy vita törölve lesz!!! Tessék visszatérni a játékhoz, nem kell itt egymást sértegetni. 100 komment untig elég volt arra, hogy elmondjátok újra, meg újra, hogy miért jobb az egyik, vagy a másik – amit már úgyis ezerszer megtettek az előző híreknél.
113. Vége lehetne már a nyárnak, akkor legalább a gyerekek visszamennek a suliba, és nem fognak itt trollkodni…
116 +1
117 +1
106 -1
lol, most olvastam el a kommenteket :D,
omfg#73 :D:D
Egyet értek előttem szólókkal. A BF3 mínőségbe valszeg (tuti) verni fogja a BO-t. De eladásba tuti nem mert mindenki azt hitte jó játék lesz a BO... (szegényekre gondolok akik előrendelték)
KILLZONE 3 Warzone -t ( aztán majd Resi 3-at) :)))))),
LONG LIVE HELGAN !
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.