Megjelent a Fallout: New Vegas új DLC-je

  • Írta: InGen
  • 2011. szeptember 20.
  • Megjelenés
Link másolása
A Bethesda korábban azt nyilatkozta, hogy rajtuk kívül álló körülmények miatt az eredetileg júliusi megjelenésre szánt Lonesome Road DLC bemutatkozását el kellett csúsztatni szeptemberre. Úgy tűnik, hogy a rajtuk kívülálló okok szerencsésen megszűntek, így meg is jelent a pakk.

A mai napon elérhetővé vált a Lonesome Road Steamen és Xbox 360-on, utóbbin 800 MSP-be kerül, és egyébként 451 MB-nyi szabad helyet követel. A PlayStation 3-as verzió nem túl meglepő módon késik, mégpedig két egész napot, így szeptember 22-én válik elérhetővé.


A Lonesome Road története egy Ulysses néven futó csóka körül forog, akivel még a Fallout: New Vegas elején találkozhattunk, s megtagadta küldetését, hogy elvigye a Platinum Chipet. Na, emberünk most rejtélyes módon előkerül, és megígéri, hogy elmondja, miért nem tette meg, amit meg kellett volna tennie, ha előtte még vállalunk egy kis kirándulást Divide hurrikánok által felszántott kanyonjai között.

4.
4.
RewmacIcon
#2: Ezt akartam írni én is :)
3.
3.
SütiMester00
2.
2.
AnimeWarlord
#1: Én a helyedben előbb BF-et vennék, egy az, hogy a multival elég sokáig el lehet lenni, a másik pedig, hogy a GOTY-nak az ára hamar lefog csökkenni.
1.
1.
SütiMester00
megvárom a GOTY-t ami október 28.-on fog megjelenni. egy napon a Battlefield-el.
... és csak az egyikre van pénz... szörnyen nagy dilemma. :/
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...