Élen a Modern Warfare 3, második a Skyrim

  • Írta: InGen
  • 2011. november 14.
  • Toplista
Link másolása
Legalábbis az Egyesült Királyságban, ami továbbra is a játékok egyik legnagyobb felvevőpiaca. Az élen persze továbbra is a Call of Duty új része trónol, viszont érdekes módon kevesebbet adtak el belőle, mint a Black Opsból. A Skyrim azonban rögtön a második helyen nyitott.

Az Egyesült Királyság múlt heti toplistája érdekesen, de nem túl meglepően alakult. A Call of Duty: Modern Warfare 3 tartja vezető pozícióját, érdekes módon azonban a szigetországban kevesebbet adtak belőle, mint egy évvel korábban a Black Opsból - igaz, csak 1,6 százalékkal. A Modern Warfare 3 azonban ennek ellenére több pénzt hozott: 831 millió fontos eredményével 1,5 százalékkal veri a Treyarch tavalyi termékét.


A Modern Warfare 3 és a Black Ops összeadott elsőhetes bevételei összeadva messze felülmúlják mind a nyolc Harry Potter-film összesített elsőhétvégés nyitóeredményeit - ez valószínűleg jól mutatja, mekkora szörnyeteg lett a Call of Dutyból.

Ezek után talán nem meglepő, hogy a Skyrim "csak" a második helyen tudott nyitni. Az Elder Scrolls új része idén az Egyesült Királyság ötödik legnagyobb startját produkálta a Modern Warfare 3, a FIFA 12, a Battlefield 3 és a Gears of War 3 után. Az első hétvégén kétszer többet adtak el belőle, mint a Fallout: New Vegasból, így a Skyrim a Bethesda eddigi leggyorsabban fogyó játéka.

A Skyrim esetében (az MW3-hoz hasonlóan) az Xbox 360-as verzió volt a legnépszerűbb: ez adja az eladások 59 százalékát, a PS3-as változatot a vásárlók 26 százaléka választotta, míg az elsózott kópiák 15 százaléka ment PC-re. Ezek az adatok nem tartalmazzák a digitális vásárlásokat.

70.
70.
ata01
sorry véletlen kétszer raktam be
69.
69.
ata01
Nos ma megvettem a játékot,
nagy reményekkel dörzsöltem a
tenyerem, jó lesz.
Aztán elkezdtem játszani vele és
jött a csalódás.
Ez a játék nem csak grafikailag
nem ér fel a black ops-hoz , de a
játékmenetben (map -ok) sem
tudja utol érni azt (multiban)
Kezdem azzal ki.aszot rövid
nyúlfarknyi pályák vannak
nagyon kevés felmászható
elbújni való helyekkel, töredéke
az előző részhez képest.
Aztán mivel kicsik a pályák mást
sem lehet csinálni mint
álandoan rohangálni rajta,
taktika elfelejtve szinte nulla.
Úgy kapod a hátadba a
lövedékeket, hogy az szinte már
megöli a játékot.
Egy szuszra is alig van időd
annyira pörgős lett. (feléledsz és
kb öt mp belül megint kaparod
a földet)
Azt értem a tervezők azt
gondolatát hogy sok akció
legyen, ám pont azt az édes
érzés veszik
el a játékból ami black ops-ban
és a mw3-ban is megvolt hogy
egy jól megválasztott
kiszögelésnek vagy egy félreeső
létrán felmászva és onnan
kinézve be lehetet cserkészni az
ellenséget, ugyan akkor tempót
váltva igen is lehetet akciózni.
Megvolt az a lehetőség hogy
választhassál.
Sajnos itt ez nincs meg.
Megvettem a batlefield 3 is, és
nagyon úgy néz ki azzal fogok
játszani ennél most sokkal jobb,
és megtartom a jó öreg black
ops-t is, klaszisokal jobb.
68.
68.
ata01
megvettem a játékot,mw3
nagy reményekkel dörzsöltem a
tenyerem, jó lesz.
Aztán elkezdtem játszani vele és
jött a csalódás.
Ez a játék nem csak grafikailag
nem ér fel a black ops-hoz , de a
játékmenetben (map -ok) sem
tudja utol érni azt (multiban)
Kezdem azzal ki.aszot rövid
nyúlfarknyi pályák vannak
nagyon kevés felmászható
elbújni való helyekkel, töredéke
az előző részhez képest.
Aztán mivel kicsik a pályák mást
sem lehet csinálni mint
álandoan rohangálni rajta,
taktika elfelejtve szinte nulla.
Úgy kapod a hátadba a
lövedékeket, hogy az szinte már
megöli a játékot.
Egy szuszra is alig van időd
annyira pörgős lett. (feléledsz és
kb öt mp belül megint kaparod
a földet)
Azt értem a tervezők azt
gondolatát hogy sok akció
legyen, ám pont azt az édes
érzés veszik
el a játékból ami black ops-ban
és a mw3-ban is megvolt hogy
egy jól megválasztott
kiszögelésnek vagy egy félreeső
létrán felmászva és onnan
kinézve be lehetet cserkészni az
ellenséget, ugyan akkor tempót
váltva igen is lehetet akciózni.
Megvolt az a lehetőség hogy
választhassál.
Sajnos itt ez nincs meg.
Megvettem a batlefield 3 is, és
nagyon úgy néz ki azzal fogok
játszani ennél most sokkal jobb,
és megtartom a jó öreg black
ops-t is, klaszisokal jobb.
67.
67.
Gamer
azért remélem ebből a rekordbevételből jövőre telik minimum egy új motorra, ha már az előző 5 évben nem telt nekik rá
66.
66.
Gamer
#65: ízlések és pofonok, leírta itt már nem egy ember mi a baj vele, nincs kedvem újra felsorolni, sem vitázni, nekem csalódás, sőt nem is csalódás inkább egy vicc :)
65.
65.
Elyas
#58: Ez igaz de ez nem zavarja őket abban hogy kiadják az új wow kieget, starcraft kieget és a diablo 3 at mind pcre és nem valószínű hogy bármely megjelenik konzolra :)

#64 mért lenne csalódás?? mi olyat ígértek amit nem tartottak be? mondták lesz új perkrendszer és lett, mondták lesznek új fegyverek és lettek, mondták lesznek új pályák és lettek. Nem igértek semmi olyat amit nem tartottak be. Nem azt mondom hogy hypersuperultramegakirály game de az biztos hogy nem csalódás. A csalódás az mikor a fejlesztők olyanokat ígérnek amiket nem tartanak be.(pl. bf3: singleplayer vagy az 1. Assassin's Creed)
64.
64.
Gamer
Szerintem a Cod mw3 egyértelműen az év Csalódása címet érdemli meg, nemhogy év játéka, pfff vicc
63.
63.
DollSyndrome
#62: Ahol én vettem, ott csupán az előrendelőknek hoztak.
62.
62.
King Ragnar
Magyarországon olyan jól nyitott a Skyrim, hogy már a megjelenés napján elfogyott bazzeg. 11-én jelent meg azóta nem lehet kapni.

Várhatok az utánpótlásra... mind1, erre megéri várni, nem szedem le a warez verziót. (ez nem mw3)
60.
60.
Mathia$
#37: Ne fél mbs Tesco-s vagy 1 mbs McDonald's-os neted legyen és akkor nem fog akadozni, szaggatni, meg laggolni!
59.
59.
Extol
#52: Tényleg lehangoló a PC-s eladás. Ettől függetlenül remélem hogy Bethesda kitart a PC mellett a jövüben is.
58.
58.
InGen
#52: A BlizzConon nyilatkozták is, hogy a Blizzard jövője a konzolokon van. S ha már talán az utolsó nagy PC-s fejlesztő is ezt mondja, az már jelent valamit :)
57.
57.
ReNegAdE
#41: Mondjuk az igazsághoz hozzá tartozik hogy én inkább éjszaka játszok és akkor nincsenek a szerverek annyira leterhelve!
56.
56.
ReNegAdE
#49: Én imádom a COD-ot de nagyon remélem hogy nem az alapján választják meg az év játékát hogy mennyi fogyott belőle!Mert más fronton esélye sem lenne!Inkább látnék egy Batman AC-t,Skyrim-ot,Uncharted3-mat vagy AC Revelation-t az év játékaként!De még ezeken kívül is sok cím van ami jobban megérdemelné az év játéka címet!
55.
55.
ReNegAdE
54.
54.
#35: Nézd meg máshol, ne 576-ban...
53.
53.
#45: Tudom, hogy nem a hivatalos, de egy konzolboltból 11.900 Ft-ért vettem ami teljesen átlagos...a Gundam 3 11.500 Ft volt...
52.
52.
Quent1n
Skrym esetébe megdöbbentő a gyenge PC-s eladás. :S Digitális eladásokkal is max 20 esetleg 22-23 százalék, gyenge. PS+Box 75-80%ot hoz eladásokba egy SZEREPJÁTÉKnál, hát döbbenet komolyan. Ezek után a Blizzard helyébe rágyúrnék a D3 konzolportra. :)
51.
51.
Griewer
#49: Nincs messze tőle, körülbelül 300 játéknyira :D

Döntögeti a rekordokat, ami nem azt jelenti hogy jó; a storyja egy gyenge akciófilm szintjét üti, a játék maga meg lehet jó, ha már tavaly(meg azelőtt) is kiadták, csak szarabb graffal és más címmel.

Szép játék, sok pénzt termelő játék, sok embert foglalkoztató játék, de nem jó játék. End of line :D
50.
50.
Raam989
Szörnyen igénytelen lett a gamer társadalom...
49.
49.
Szudzsio
Nincs messze az év játékától hiszen dönti a rekordokat és (saját vélemény) Nem bírom abba hagyni mert kegyetlen jó a sztori és a multi se sikerült valami gyengén :)
48.
48.
bsg09
#10: Értem én, hogy manapság divat szidni a CoD-ot, de hogy az MW3 lenne a leggyengébb az szimplán nem igaz. Igen, Ctrl+c Ctrl V, viszont a jobbik fajta abból is A történet nem nagy etvasz, de a BF3-é sem jobb. Még mielőtt valaki nekem esne egyiket sem tartom év játékának, messze vannak attól.
47.
47.
mestermagyar
#46: Hopsz európában euró €
46.
46.
mestermagyar
Amúgy steam cod=60dolcsi=európában60$=kb 300x60 ami 18ezer!!!!!!!!!!!!!!!!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...