Újabb pletykák érkeztek a nextgen konzolok felől

  • Írta: fojesz
  • 2011. november 17.
  • Pletyka
Link másolása
Még mindig nem tudunk semmi hivatalosan az újgenerációs konzolok felől, lehet, jó ideig nem is fogunk, viszont pletykából akad bőven, amikben már egyre több konkrétum szerepel. A hírek szerint a Ubisoft már megkapta az új Xbox devkitjét, és a Sony nagyobb stúdiói is az új PlayStationre koncentrálnak.

Előre leszögezzük, ezek csak pletykák, egyáltalán biztos, hogy van valóságalapjuk, viszont érdemes foglalkozni velük, mert annyira mégsem vadak, mint azok a hírek például, amik a Windows sokadik iterációjának xboxos verziójáról értekeznek...

A fejlesztőcsapatok már váltottak?

Az Edge magazin névtelen forrása szerint karácsonykor több fejlesztőcég is megkapja az újgenerációs Xbox fejlesztői környezetét, sőt a Ubisoft Montreal már rendelkezik is vele állítólag. Persze ez még korántsem a végleges változat, elvileg egy olyan kiszerelésről van szó, ami afféle "tesztcsomag": ennek a hardveres és szoftveres komponensein finomíthatnak majd idővel a Microsoftnál.

Bár a Ubisoft nem erősítette meg a híreket, érdekes, hogy a hírforrás is megemlíti: az új Xboxban minden valószínűség szerint AMD grafikus lapka dübörög majd, ami egybevág azokkal az infókkal, amik a hétvégén láttak napvilágot. Egy francia lap úgy értesült, hogy az új Xboxot már a januári CES-en bemutathatják, és ami a hardvert illeti, a konzolban 6 magos processzor, 2 GB DDR3-as RAM és csakugyan egy AMD grafikus chip kapja a főszerepet.

Mindeközben a PlayStation 4 felől is érkeznek infók, mégha kevésbé részletesek is: szintén az Edge arról számolt be, hogy a Sony nagyobb stúdiói már az új konzolra koncentrálnak, részben azért is, mert a gyártó őket is bevonja a gép elkészítésébe.

Ezek még "hibridek" lesznek

Bár egyre-másra olyan híreket hallunk, hogy a digitális disztribúció mindinkább előretör, meg egyébként is a cloudé a jövő (beszédes, hogy az egyik Microsoft alkalmazott valami "szenzációs cloud-durvulásról" beszélt Xbox-fronton nemrég), Jesse Divnich, az EEDAR elemzője úgy véli, egyelőre sem a Microsoft, sem a Sony nem lépi meg azt, hogy 100 százalékosan digitális vásárlásra kényszeríti a felhasználókat.

Divnich szerint a két konzolgyártó ezzel mindaddig kivár, míg a digitális tartalmak végérvényesen nem uralják piacot, de mivel egyelőre csupán 10 százalékos részesedéssel bírnak a kiadók bevételei között, ezt azt jelentené, hogy a teljes átállás után évekbe telne felpörgetni a piacot az elvárt szintre.

23.
23.
Kumite
#22: Igazából biztos megvan a kiváló oka, hogy miért nem optikai lemezen vannak a hordozhatók és miért azon az otthoniak. Egyik cég sem hülye, hogy a rosszabbikat válassza, ráadásul egymástól függetlenül is ugyanazt a technológiát kategórián belül. De most már tényleg nagyon utánajárok, mert érdekel.
22.
22.
M.invisible
#20: Nem értetted félre, ugyanakkor Mr Patcher sem mindig találja el a dolgokat. Igazából a mondandójából nem az jön le nekem, hogy factory produce price-ról beszél az adathordozók esetében, hanem az ajánlott fogyasztóiról. Ezt abból gondolom, hogy amikor a kezében lévő pendrive-ról beszél, akkor 30$-t említ. Ha megnézel pl amazon.com-on egy 32gb-os micro sd kártyát, azok mozognak 35$ körül. Ez nem az előállítási, de mégcsak nem is a nagykereskedelmi ára!
Ahogy mondtam, az tény, hogy a BD olcsóbb ilyen szempontból!

Kínai gyártóknál találtam, persze ez az ár csak 10000 db felett él. Ha tudsz angolul, márpedig tudsz, ha Patch attack-et nézel, akkor könnyen megtalálhatod.

A mérettel kapcsolatban igazad van, kissé túloztam, de a csomagolás költsége így is minimalizálódik. Meg azt is vedd számításba, hogy manual meg egyébb reklámpapírok sem lennének egy ilyen memkaris dobozkában.

Az utolsó bekezdésedre megint csak azt tudom reagálni, hogy lehet, hogy 10 éve drága volt egy eszközben a rázkódásvédelem, de ma már alap dolog az optikai meghajtóval rendelkező eszközöknél. Legyen szó akár PSP-ről, akár Laptopról vagy egy mezei hordozható DVD lejátszóról.
21.
21.
kekvillam
XD
http://www.youtube.com/watch?v=RyFmxNLH0YA
20.
20.
Kumite
#19: http://www.gametrailers.com/video/episode-123-pach-attack/701498

Nézd meg, biztos én értem félre, meggyőzhető vagyok.

Hol tudsz venni 32gigás Micro SD-t 2,2$-ért?

Nem akkora a méretkülönbség, mivel a memkarit is dobozba teszik. Ne a BD doboz méretét hasonlítsd össze a csupasz memkari méretével. Max másfeles a szorzó.

Az lehet, hogy voltak discman-ek rázkódásvédelemmel, de annak meg is kell fizetni az árát. El tudom képzelni, hogy egy jól működő lemezes hordozható kütyü megfelelő összeépítése sokkal többe kerül, mint egy nem optikaié. Mind software, mint hardware szempontjából.
19.
19.
M.invisible
#17: Ugye ezt te sem hiszed el, amit írsz? PSP??? UMD lemez??? Szerinted az nem optikai? Komolyan, te hol éltél eddig? Már 2000 környékén voltak olyan discman-ek, amikben volt rázkódásvédelem!

"Viszont lehet spórolni a méretkülönbségekből adódó előnyökből a csomagolásnál, és a szállításnál is!
Szerinted egy hordozható kütyüt mekkorára lehet építeni, ha lemezolvasó van benne?"

Ezt meg totál félreértetted! Én arról beszélek hogy egy kamion platóján miből fér el több? Blu ray disc-es dobozokból, vagy memóriakártyákból?

Vegyük alapul a te példádat! Utánanéztem, hogy a legolcsóbban mennyiért lehet beszerezni blu ray-t, illetve 32GB-os micros SD-t. Az előbbi 0,5$ az utóbbi pedig 2,2$. Tehát van 1,7$ különbség a kettő között. Abban biztos vagyok, hogy azon nincsen plussz költség, ahogyan az adatok a hordozókra kerülnek, viszont nézzd a csomagolást, kb 50x kevesebb anyag szükséges egy kártyához. Szállításon megint lehet nyerni, hiszen ha teszem azt 1 milliót kell felpakolni a kamionra, akkor nem 100 kamionon fog elférni, hanem 2-őn. Stb... stb
18.
18.
Alienji
Tuti nem lesz 2013 December előtt. Egyszerüen lehetetlen a Halo 4, 2012-es, Xbox 360-as megjelenése miatt.
17.
17.
Kumite
#15: És szerinted ha tehetnék, nem optikai lemezzel hoznák ki? Egy hordozható kütyüről van szó, jóhogy nem tesznek bele lemezolvasót. Zötyögsz vele a buszon és majd minden 2. kátyúnál lefagy, mert ugrál az egész, vagy hogy gondoltad?
A másik ellenérvet pedig saját magad is megválaszoltad:
"Viszont lehet spórolni a méretkülönbségekből adódó előnyökből a csomagolásnál, és a szállításnál is!"
Szerinted egy hordozható kütyüt mekkorára lehet építeni, ha lemezolvasó van benne?

Egyértelmű okai vannak annak, hogy hordozhatóba memkari megy (méret, használatából fakadóan felmerülő problémák stb), otthoni gépbe pedig optikai (olcsóság).

Az az egy tény, hogy BD-nél többe kerül, rengeteg millió $-t jelent egy kiadónak. Vegyünk alapul egy átlagos AAA cím már jónak mondható 5 milliós eladását, ne valamelyik Mario, Halo, Uncharted, CoD stb. címet, ami általában 10-25 millió alatt meg sem áll. Ha egy memkari 5 dollárral kerül többe, mint az optikai, akkor 5 milliós eladásnál az már 25 millió dollár pénzkiesést jelent!!!!! És akkor még csak egyetlen címről volt szó, az pedig ritka, ha egy kiadónak 1 címe van évente. Szorozd fel évi legalább 10 játékkal a fenti bevételkiesést...
Arról nem is beszélve, hogy a gyártási technológiát is vedd figyelembe, amikor árat tippelsz. El tudom képzelni, hogy BluRayt iparilag előállítani pár mesterlenyomat alapján lehet (az tuti, hogy nem BD írók milliói vannak üzembe helyezve), míg egy memkari "feltöltése" drágább lehet. Azaz nem csak anyagáron lehet drágább egy memkari.

Wiki oldal alapján, Nintendo 64-gyel kapcsolatban:
A significant limitation was the small capacity and high production expense of cartridge-based media instead of the Compact Disc format used by competitors.
A N64 vs PlayStation verseny egyik sorsdöntő pontja volt, hogy a fejlesztők inkább a jóval olcsóbb CD-s PSt preferálták.
16.
16.
Zelgadis187
#10: Hát nekem megvan mindkét konzol és PS3-ra mindennek rosszabb minősége van boxra.Vásárolok mindkettőre és amit egyikre veszek azt a másikra kölcsön szoktam kérni hogy összehasonlítsam.A PS3 az Uncharted-ig tart meg a God of War-ig és annyi.Lehet ps3 ra szebb játékot csinálni mint boxra?Igen nem is kicsivel.De így hogy boxra programoznak mindent így ezen a téren a box nyert.
15.
15.
M.invisible
#12: Egyet mondok csak: PS VITA... milyen adathordozóval is jön? Jaaa memóriakártya!
Egyébként ha belegondolsz nincs technikai akadálya nincs a dolognak, hiszen adatátvitel szempontjából alkalmazható. Ma már egy SD kártya előállítása sem annyira drága, de tény, hogy egy BD-nél többe kerül. Viszont lehet spórolni a méretkülönbségekből adódó előnyökből a csomagolásnál, és a szállításnál is!
14.
14.
Yami
#10: Nos, ha te sikerként éled meg azt, hogy a fejlesztők nem szeretnek PS3-ra fejleszteni, akkor igazad van.
Amúgy a többi hülyeség. Igenis nehezebb cell-re fejleszteni mint normál architektúrájú processzoron párhuzamosítani. Hiszen míg utóbbin csak a különálló szálakat kell lekódolni, addig előbbinél csak 1 teljes értékű programszál létezik, a többi magnak ezen szálon keresztül lehet kiadni külön részfeladatokat melyek párhuzamosan futnak. (Ez amúgy egy igen hatékony konstrukció, csak nehéz programozni.)
A cross-platform játékok meg általában azért futnak szebben Xboxon mert a fejlesztő csapatok nagy része a könnyű programozhatósága miatt azt választja fejlesztési platformnak és onnan portolnak PS3-ra.
A PS effektek terén tényleg jobb, de azok a grafikus magban vannak implementálva, a processor csak a számítesi teljesítményben segíti ki.
13.
13.
Dahaka18
#3: Gondolj bele, 2gb bőven elég, minek raknának bele még kettőt feleslegesen? Lehet elférne, de tömeggyártásnál rengeteget számít még 1 forint is...

Amúgy meg biztos jó lesz, de remélem nem lesz ilyen túlmelegedés problémája vagy hasonló, mert a 360 az valami katasztrófa :D Úgy ment el nekem is 3 évet hogy leszedtem a burkolatot , maga a fém ház volt amire raktam még + 2 hűtőt..Durván nézett ki.. :D Azért az meg elég gáz hogy megveszel valamit 100 ezerért újonnan és tudod hogy max 2 év.. :/
12.
12.
Kumite
#9: Az ipar már régen túllépett a memkártyákon...
Egyik PachAttackban volt ugyanilyen kérdés. A válasz az volt, hogy soha nem fognak visszatérni a kártyás rendszerre annak az ára miatt, amit magad is gyorsan meg fogsz érteni, ha elkezded kiírni DVD-re az adataidat vagy pendrive-okra... Egy bluray lemez kb 40-50 centbe kerül egy gyártónak, míg egy memkari 6-8 dollár. Mivel ezt a különbözetet nehéz a vásárlókon behajtani, a pénzkiesés a kiadónál / fejlesztőnék fog lecsapódni. Ugyan ki venné meg 3000 forinttal drágábban ugyanazt a játékot memkarin, amit egy másik platformon DVD, BluRay, akármi olcsó lemezen megkaphat?
Warez pedig memkari mellett is lesz, lenne, lásd Game Boy Advance, DS család és már a 3DS-nél is.
11.
11.
tabu3x
#5: Már bocs, de ha fejlesztőkön múlna a dolog, akkor nem lennének átmenetek, színek, féligazságok, csak 0 és 1:-)
10.
10.
tabu3x
#6: Sírnak a fejlesztőkből nem az következik, h nem jött be a Sonynak a cell. Nehéz rá fejleszteni, de nem nehezebb, mint normálisan párhuzamosított programot írni, merthogy ez volna az alapprobléma. További nehézséget okozhat textúrázásnál a karcsú, 256MB-os ram, de ez megint nem a procihoz kapcsolódik.
Vitatnám a cross platformos címek szebben futnak részt is, mert ez abszolút játékfüggő (fejlesztő és engine). Ha vmelyik gém szebb boxon, mint PS3-on, az a RAM mérete miatt van.
Effektek terén a ps3 előnyben van, ezt pedig pont hogy a cell-nek köszönheti.
=> a cell nem szerepelt le, sőt...
9.
9.
jookrisztian
Én arra gondolok a meghajtóval kapcsolatban, hogy nem lesz meghajtó, hanem valamilyen memóriakártyán jönnek majd ki a játékok, és azt ugyanúgy meglehet venni majd mint a jelenlegi adathordozókon lévőket. Így nem kellene meghajtó a konzolokban ezáltal sok helyet spórolnak, és olcsóbbak lehetnek, na meg sokkal csendesebbek!!!

És ha speciális kártyákon lennének akkor még a varezt is kiküszöbölhetnék.

Ezek csak spekulációk a részemről, de a fejlesztők helyében én megpróbálkoznék valami hasonló ötlettel!!
8.
8.
Kumite
Az első újgenerációs konzolról már elég sokat tudunk :)
7.
7.
SSJ Gábriel
#5: Ez a nap a következő 30 évig nem jön el valószínűleg. Vagy sose. Ugyanis abból nem jön pénz :(
6.
6.
Yami
#4: Tuti 6 teljes értékű mag lesz benne. A központi mag köré épülő segédmagok koncepciója már a Sony-nak sem jött be. A fejlesztők folyton sírtak, hogy nehéz rá fejleszteni és ez a fő oka annak is, hogy a cross-platform címek egy része jobban fut Xboxon mint PS-en.
Plusz azonos órajelen nagyobb teljesítményt nyújtanak a különálló magok a hierarhiába rendezetteknél.

A 2Gb memória meg teljesen jó egy konzolba. Mint előttem is írták ezt nem lehet összehasonlítani a PC-kben lévő mennyiséggel. Az Xbox 360 meg a PS3 is "csak" 512Mb memóriával rendelkezik, ehhez képest ha igaz a pletyka akkor a next-gen Xboxban 4x több lesz.
5.
5.
Split
Vajon eljön-e az a nap, amikor nem a játékfejlesztők függnek a platformtól, hanem a platformok függenek a fejlesztőktől? Akkor végre igazi játékokat kaphatnánk! :D
4.
4.
strike19
Vajon kigyártja a processzort? Remélem az IBM mert 360-nál is szép munkát végeztek.Vajon mind a 6 mag teljes értékű processzor mag lesz vagy úgy mint a PS3-nál hogy 1 PowerPC mag és 7 segéd processzor mag?
3.
3.
Hubert Cumberdale
Mondjuk nem a PC-s ramhasználathoz kell hasonlítani, mert ott rengeteget el vesz a winfos meg a különböző folyamatai. De mondjuk akkor is nem tom miért nem fért még el benne 2 giga, biztos ami biztos...
2.
2.
McDuff
Hidd el,nem lesz az kevés!a 360-ban 512 mb van,ami már akkor is nevetséges volt,az én 6 éves PC-mben is több van,de mégis olyan játékok jönnek ki rá még ma is,hogy sokszor az államat keresem,hogy mindezt 512 mega RAM-ból ki lehetett hozni?csak álmodhatok róla,hogy akár egy is fusson az én jó öreg konfigomon.És ez azért van,mert az alaplapi buszok sebessége elképesztően gyors és a processzor még ma is veri a legtöbb PC-s CPU-t!
Viszont a meghajtóra én is kiváncsi leszek,Bluray tuti nem lesz benne...
1.
1.
Sun9us
Az a 2 GB RAM elég harmatos, minimum 4 GB kéne, hogy tudja tartani az 5 éves élettartamot. A Cloud meg egy baromság, ezzel akarják elkerülni a Blue Ray-re átállást. A "felhő"-höz rohadt gyors net kell, ami nem garantált mindenhol, a Steam szolgáltatásait meg úgy sem tudná lenyomni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...