Bár a Star Wars: Battlefront harmadik részét sosem jelentette be hivatalosan a LucasArts, az utóbbi hónapokban annyi anyag szivárgott ki róla, hogy biztosra vehetjük: a játék valóban létezett, amíg a fejlesztőcsapat át nem igazolt a Crytekhez. Most egy órányi gameplay videó került ki az internetre.
A Star Wars: Battlefront III a Free Radicalnál készült, a csapat azonban 2009-ben bezárt, a fejlesztők pedig a Crytekhez igazoltak. Azóta semmi hír a folytatás felől, olykor pletykálják, hogy valaki átvette a munkálatokat, de egyre csak a korábbi, vélhetőleg leállított projektből szivárognak ki látnivalók - mint most is. A minap egyórás gameplay videó landolt a YouTube-on, nézzétek meg melegében, nehogy töröljék:
Csak arra céloztam,hogy ezt már lelőtték, de vmiért pár hónapon belül ez már a második videó ami még egy pár évvel ezelötti állapotot tükröz (és ott is maradt ezek szerint). Ha már lelőtték akkor mi értelme van mutogatni. Mindig jön egy új játék és amíg ki nem jön addig mindenki elmondja,hogy ez vagy az lesz az isten multi terén. Azt jön a pofára esés és várják a következő "áldozatot".
Vártam volna ezt is, de látatlanba nem emelném fel ,mert lehet elkúrták volna. Driver3 is hova süllyedt a gen. váltásnál. Mint sok más hasonló játék.
ilyenkor jönnek a tuti jósok,hogy jó lett volna
sok játék jónak indul azt szar multija lesz végül
Egyébként ezt valamilyen kickstarter-es módon nem lehetne megoldani?
Sokan sírnak, hogy milyen rosszul néz ki. Te túl kicsi méretekkel megáldott jóember (igen, az agytérfogatodról beszélek): Elhiszed, hogy valaha a kedvenc World of Warcraftod és Call of Duty ÜBERGALAXY WARFIREFIRE HÉTEZERHATSZÁZ részed is így nézett ki a fejlesztés elején és közben? Képzeld, nem varázsolódik a DIRECTIX TIZENHETED csak úgy a képernyődre...
És általában ezek mondják, mennyire szeretnének játékfejlesztők, főleg tesztelők lenni. Fejjel lefelé kilógatnák a kollégái őket az ablakon, mint Batman a szemetesét...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.