The Last Guardian - a Sony még vár

  • Írta: fojesz
  • 2013. február 24.
  • Hír
Link másolása
A PlayStation 4-bejelentésről is hiányzott a The Last Guardian, a Sony pedig újfent magyarázkodni kényszerült a játékkal kapcsolatban. Azt mondja, a megfelelő időt várja az újbóli bemutatáshoz.

A PlayStation 4-bejelentés alkalmával minden adott le volna ahhoz, hogy az olyan már ismert, de elfeledett címek is előtérbe kerüljenek, mint a The Last Guardian. Szóltak is pletykák róla: először Fumito Ueda írta sejtelemesen a blogján, hogy érdemes lesz a bejelentésre figyelni a jövőben, utána pedig egy volt Sony-fejlesztő kotyogta ki, hogy a játék már jó ideje PS4-re, nem pedig PS3-ra készül.

Az újbóli bejelentés viszont csak nem történt meg, a Sony Worldwide Studios elnöke, Shuhei Yoshida pedig magyarázkodni is kénytelen volt emiatt. A Kotakunak adott nyilatkozatában elmondta, "elnézést kér azoktól, akik várnak a játékra", megnyugtatott, hogy "a Sony Japan stúdiói még mindig keményen dolgoznak rajta", és jelen pillanatban "a megfelelő időt várják, hogy újra bemutathassák" azt.

Érdekes viszont, hogy míg korábban a Sony minden alkalommal határozottan kijelentette, hogy a játék PS3-ra készül, addig Yoshida most az ezt boncolgató kérdésre csak annyit mondott: "Majd akkor beszélünk erről, ha tudunk."

14.
14.
Halfb
#13: Erre ne nagyon számíts Nézz utána hogy mik voltak az elődjei
Művészi alkotások..:D
Ez a rész az ico collection 3. része lesz szerintem az ico val és a shadow of the collossusal lesz összekeverve ami szerintem elég ütős lenne..:D
http://www.youtube.com/watch?v=v_mzgslIGTU
13.
13.
br1Koo
#12: Igen, láttam videókat róla, és nagyon jónak tűnt, de ezeken a képeken nagyon pitbull feje van az állatkának.. Remélem nem akarják meglovagolni ezt a mai buta emberek körében menő trendet, hogy imádjuk a pitbull, mert elsírom magam. A játék ugyan nem tudom miről szól, de a képsorokból nekem az avatar rajzfilm jutott eszembe. El tudnám ezt a játékot képzelni egy érdekes akció-platformnak, és pontosan az ilyen innovatív játékok tesznek jót exklúzív címként egy konzolnak!
12.
12.
_Tappancs_
#7: ez meg csak a lényről szóló videó:
http://www.youtube.com/watch?v=4Vi3srAvl1w
11.
11.
_Tappancs_
#7: Jó kérdés.. valamilyen mindig a szereplő mellett levő segítő állatka.. Nézzél meg videót róla. Nagyon jól néz ki és érdekes is az a lény:

http://www.youtube.com/watch?v=EHzHoMT5eRg
10.
10.
_Tappancs_
A képeken már most meglátszik korossága, még pár év és úgy kezdődik az értékelés,hogy ha 5 évvel hamarabb jött volna ki , nagyot üthetett volna...
Valahogy az agyonhalogatott játékok sosem sikerülnek jóra, annak ellenére, hogy az alapanyag jó volt a kezdés erős..de ne nekem legyen igazam..
8.
8.
daenath
Ha E3-on se mutatjak be akkor beallhat a Duke Nukem Forever es Alien: Colonial Marines melle ez is :D
7.
7.
br1Koo
Mi az a lapátfülű pitbull? :D:D
6.
6.
Pain
E3-on megmutatják a Versus-szal együtt. Nyitócímként meg jöhetnek ps4-re és már olyan lesz a start, hogy az ms felkötheti a gatyáját.
5.
5.
nem az a bajuk szerintem, hogy nem lehet megcsinálni.
hanem az, hogy rétegjáték. nagyon szép, nagyon jó. de rétegjáték.
az pedig üzleti szempontból kockázatosz.
és gondolom kockáztatnak eleget a heavy rain, beyond, stb-vel. ez lehet már nem fér bele nekik. legalábbis egyelőre nem fér bele egy potenciális pénzbeli bukás.
4.
4.
Hubert Cumberdale
Duke nukem szaga van... úgy érzem ez sem fog annyit érni, mint amennyit a népet szopatják miatta...
3.
3.
DON GONDOCS
Újból Bemutatják? Ez most vicc? Demót kell bemutatni neagyisten kiadni!
2.
2.
PapaVoodoo
Hát ha ez így lessz akkór biztos napokig attól lesz hangos minden, hogy milyen a két játék összehasonlítva. Egyébént nem lenne az elképzelhetőbb , hogy kiadják ps 3-ra PS4-re meg lehet online játszani?
1.
1.
kari92
Szerintem ps3-ra és ps4-re is kiadják majd,csak gondolom ps4-en sokkal szebb lesz a grafika! :-)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...