Talán nem tűnik annyira átütő erejűnek a bejelentés, valójában mégis van jelentősége: a Microsoft az idei E3-on úgy jelentette be a Games with Gold-akciót, hogy az alapjáraton korlátozott ideig, 2013. december 31-ig él majd. Valószínűleg próbaidőszakban gondolkodtak a redmondiak.
A bizonytalanság után viszont egyértelműen kiderült, az akció folytatódik, és bár az nem derült ki, hogy meddig hosszabbított a Microsoft, az szerepel a sajtóközleményben, hogy továbbra is Xbox 360-as szolgáltatásról van szó - ergo úgy tűnik, egyelőre nem tervezik az Xbox One-on is bevezetni.
Jelenleg egyébként a Halo 3-at tölthetik le ingyen a Gold-előfizetők.
Ha te ez a leszarom típus vagy, akkor mi a tökömért nem tudsz engem is leszarni? Vagy csak így random kiszúrsz valakit, akit piszkálhatsz?
"Tessek, csak gondoltam ezt nem kell leirnom mindenegyes alkalommal mikor veled beszelgetek."
Az e fölötti sorokat most olvasóm tőled először, meg is lepődtem. De tényleg, őszintén.
A lejáratoshoz annyit tennék hozzá, hogy amikor hozzád sem szólok, akkor mivel szentesíted azt, hogy beleugatsz olyan vitákba amit még csak nem is veled folytatok és ahelyett, hogy érdemben szállnál be a vitába, csak közlöd, hogy velem nem lehet beszélni és amúgy is egy való életben elviselhetetlen, lelkileg sérült, gyerek vagyok.
Wow, mekkora felfedezes! Ez az allitas ugy nagyjabol minden hasonlo termekre igaz! Kivancsi lennek ha az MS kezde volna el ezt az egeszet akkor hogy allnal az egeszhez.
"Ha te olyen nagy igazság lovagja vagy akkor azt a néhány parasztot miért nem oltod aki ide jött és kijelentette, hogy a Games with Gold egy rakat fos és a PS+ mindenek felett?"
Mert, veled ellentetben, en nagy ivben leszarom! Mindenkinek szive-joga szeretni azt ami neki jobban megfelel, es ezt probalom mar neked miota elmagyarazni, mert allandoan jossz itt nekem az eszervekkel. Milyen eszerveket szeretnel hallani?! Adott 2 szolgaltatas: Live vs PSN-Ps+. Mindkettonek vannak elonyei, hatranyai. Akkor most ezen tul mit lehetne meg hozzaadni erdemben hogy tisztan lassunk? En a te hozzaallasodat nem ertem ehhez az egesz PS+ temahoz.Kezdesz egy kicsit ugy viselkedni mint egy sertodott kisgyerek aki varja a visszajelzest, az elismerest. Akk tessek:
Nem a Sony a legkiralyabb es a konzoljuk sem a legtokeletesebb, vannak hibai ugyanugy mint a legtobb dolognak a vilagon. Az MS egy szuper konzolt rakott ossze az Xbox360 szemelyeben es becsulendo h sikerult ekkora konkurenciakent kinonie magat. Szurkolok mind2 cegnek es remelem h ez az egeszseges versenges orokke megmarad koztuk mert ez nekunk jatekosoknak csak jot jelent.
Tessek, csak gondoltam ezt nem kell leirnom mindenegyes alkalommal mikor veled beszelgetek.
A lejaratasrol meg csak annyit, hogy amilyen stilusban velem beszelnek olyan stilusban fogok en is reagalni. Ha meg szimplan csak az igazsag faj azzal nem tudok mit kezdeni. En igy latom a dolgokat, ha nem igy van akkor elnezesedet kerem.
"Azt esetleg leírhatnád, hogy miért nézel a PS+-ra játék kölcsönzőként, miközben a Live meg egy online szolgáltatás. Én nagy különbségekről nem tudok, persze nincs is Live-om."
Gondoltam, úgy fair az összehasonlítás ha mind két oldal összes szolgáltatását nézzük, de nekem az is megfelel, ha csak a PSN-el veted össze. A PS Store valóban lassú és nem is a legkényelmesebb, de nem is tudom elképzelni, hogy bárki is órákat töltene (mondjuk hetente) a letölthető tartalmak böngészésével.
A PS4-el már online szolgáltatás lesz a PS+ is, mert ugye a fő profil pontosan meg fog egyezni?
Tényleg nem kötekedésből meg értem is az álláspontodat, csak számomra fura azt mondani, hogy az Xbox Live-nál a szolgáltatásért fizetsz, még a Plusnál csak a játékokért, miközben többé-kevésbé ugyanazt nyújtják, még ha a PSN ingyenes is.
http://us.playstation.com/psn/playstation-plus/
Ha jól látom itt is az van kiemelve, hogy milyen fasza játékokat kapsz bérbe, a többi feature csak alul kullog.
Vedd már kicsit észre magad. Nekem nem lenne semmi különösebb bajom a PS+ -al, ha nem úgy lenne feltüntetve mindenhol, hogy ez a világ legzseniálisabb szolgáltatása ami a Sony puszta szeretetből ad a fényességes ps felhasználóknak. Ez is csak egy üzleti model semmi több, előnyökkel és hátrányokkal. Amúgy itt én kezdtem el összehasonlítani a két szolgáltatást? Ha te olyen nagy igazság lovagja vagy akkor azt a néhány parasztot miért nem oltod aki ide jött és kijelentette, hogy a Games with Gold egy rakat fos és a PS+ mindenek felett?
Skatulyázna téged a nyavaja, ha csak egyszer látnám benned annak a jelét, hogy értelmes eszmecserét szeretnél folytatni, akkor akár puszi pajtások is lehetnénk. De a helyzet az, hogy az utóbbi időben nem láttam, hogy bármihez is érdemben hozzászóltál volna, csak jársz minden hírhez és megpróbálsz lejáratni. És ezek után te azt állítod, hogy próbálsz reális maradni? Múltkor egy teljesen jól felépített érvelésemre az volt a reakciód, hogy elkezdtél személyeskedni és lelkileg sérült hülyegyereknek tituláltál. A lesben állásról meg annyit, hogy nem tudom kettőnk közül ki veti rá magát habzó szájjal a klaviatúrára ahányszor meglátja a nevem egy komment felett.
Erdekes ember lehetsz, azt meg kell hagyni. Nem lehet konnyu veled a valo eletben.
Hogy oszinte legyek en az efajta okoskodo stilust nem kedvelem, foleg ha az adott illeto sokszor meg arra sem kepes, h belasson dolgokat, es rahadjon dolgokat emberekre, ehelyett inkabb erolkodik es mindig az ove kell h legyen az utolso szo! Vegyuk csak a mostani vitat peldanak.Erovel megprobalsz osszehasonlitani egy fizetos szolgaltatast egy teljesen ingyenessel vagy a ps+ eseteben egy valaszthato szolgaltatassal.
Sokkal tobb Xbox user fizet elo a live szolgaltatasra multi lehetoseg hianyaban, szemben a PS userekkel ahol a PS+ elofizetok szama jelentosen kevesebb. Azt is vedd figyelelmbe hogy a Sony rengeteg penzt aldoz arra h azon huseges felhasznalok akik biznak annyira a markaban h elofizetnek, azok kapjonak is valamit a penzukert(peldaul akar FELEVES(!) jatekokat tesznek elerhetove olyan felhasznalok szamara is akik esetleg nem engedhetik meg maguknak h hetente megvegyek a legujabb jatekokat, igy inkabb elofizetnek erre az egyebkent kifizetodo szolgaltatasra). Nem ertem hogy az miert akkora negativum, h az adott jatekot nem birtokoljuk 100%-osan, mert szereny velemenyem szerint ez a szolgaltatas meg igy is nagyon nagylelku es sokakat boldogga tesz.
"...egy 4 napos hírhez visszajársz..."
Hat igen! Egy kicsit kivancsi is voltam h kapok e toled visszajelzest, mert lathatoan te nem szoktal visszajarni negynapos hirekhez.
Egyebkent nem ocsaroltam senkit sem, nalam az a kifejezes mast jelent. Nekem igy jott at az egesz, megha te sokszor nem is veszed eszre h bizony sokszor veled is megesik h a lo tuloldalara es tulzasba esel.
"...járok az Xbox hírekhez és megvédem azt a falytádtól."
Azt mar megszoktam h engem is mindig megprobalsz beskatulyazni ebbe a csoportba, de ha neha kicsit is odafigyelnel a mondanivalomra es nem csak a kotozkodest keresned benne akkor rajonnel, h en annal ertelmesebb vagyok mint hogy Xbox fanokat probaljak meg meggyozni felesleges dolgokrol. Olyanokkal kezdemenyezek legtobbszor vitat akikkel lehet is. Gondolom nem mondok semmi ujat azzal ha azt mondom, hogy veled egyebkent lehet, megha a legtobb vitank altalaban ugyanugy vegzodik is. Elozo kommentemben mar leirtam h szerintem ennek mi a legfobb oka. Szvsz en a legtobb esetben azert megprobalok realis maradni.
"...veletek ellentétben az én lelki világomnak nincs szüksége arra, hogy a másik tábor híreihez járjak fikázni."
Igazad van! Az amit te muvelsz az teljesen mas. Te csak szimplan lesben allsz az Xbox-os hireknel, es varod h jojjon egy PS huszar (elobb-utobb altalaban ugyis megjelenik egy, az teny es valo), hogy lecsaphass ra es elkezdhesd a szokasos PS ellenes dumadat, raadasul meg a "vitapartnered" is szereted egy kicsit a foldbe dongolni. Hat igen, a ketto tenyleg nem ugyanaz (csak majdnem)!
Gondolom, úgy voltak vele, hogy nem lehet túl sok ember aki fizetett valaha a Plus-ért, de most már teljesen offline, csak azért hogy a kapott játékokkal is játszhasson (feltéve, hogy tényleg sosincs check-in). Meg ugye semmilyen online szolgáltatást nem használ, akkor nem is kerül pénzbe, nincs szükség rákényszeríteni, hogy fizessen.
"Amíg nem csatlakozol a nethez, akkor gondolom szinkronizálja az időt, és ha nincs PS+, deaktiválja a játékokat."
Mármint úgy érted ha újra csatlakozol a nethez akkor szinkronizálja az időt?
De ha többet nem csatlakozol a netre? Akkor végtelen játék? Elég gyér lenne ez a megoldás, de lehet neked van igazad. Elvégre a PSN adatokat is képesek voltak plain-text-ként tárolni.
Gondoltam érthető a kontextusból. Lehet, hogy igazad van és tényleg be kell jelentkezni időnként, egy biztos nem kell állandó net kapcsolat hozzá. Abban pedig biztos vagyok, hogy ha már egyszer le lett töltve a játék akkor később is le lehet szedni.
"De ha csak dátumhoz kötné az elég gáz lenne, mert visszaállítom a dátumot, vagy kiveszem a CMOS backup elemet és végtelen ideig játszhatok a ps plus játékokkal előfizetés nélkül."
Amíg nem csatlakozol a nethez, akkor gondolom szinkronizálja az időt, és ha nincs PS+, deaktiválja a játékokat.
Ezt jóval az előfizetés lejárta előtt. Egy 1 hónapos promóciós előfizetést használtam, nem tudom, hogy a rendes ettől eltér-e.
Online check-in-nek lennie kell, de azt nem tudom milyen gyakran. Lehet csak 10 naponta, vagy havonta, nem tudom. De ha csak dátumhoz kötné az elég gáz lenne, mert visszaállítom a dátumot, vagy kiveszem a CMOS backup elemet és végtelen ideig játszhatok a ps plus játékokkal előfizetés nélkül.
#49: Jó tudni, hogy van egy kényelmes weekendházam a fejedben. Alaposan beköltezhettem oda, ha egy 4 napos hírhez visszajársz csak azért, hogy engem ócsárolj.
Amúgy észérvekkel meggyőzhető vagyok, és elismerem ha tévedek, bár igyekszem elég tájékozott lenni ahhoz, hogy ez ne történjen meg. Jelenleg nem látom hol tévedtem volna, kérlek mutass rá. Még ha kollégának igaza is van és a PS+ plus lejártáig játszhatsz offline, akkor is kell egy check-in azután a bizonyos lejárat után, ergo az az állítás nem állja meg a helyét, hogy nincs check-in.
Velem nem egyet érteni mindenki isten adta joga, gondolom cserébe nekem is jár az, hogy nekem nem kell ezekkel egyetértenem. Fanboynak akkor nevezek valakit ha a véleményét tényként próbálja eladni, hülyének meg max azt nevezem aki olyan dolgokról próbál értekezni amihez nem ért.
Én sose tagadtam, hogy járok az Xbox hírekhez és megvédem azt a falytádtól. Sőt, kifejezetten büszke vagyok rá, hogy veletek ellentétben az én lelki világomnak nincs szüksége arra, hogy a másik tábor híreihez járjak fikázni.
Szerint honnan a rákból szopja ki a konzol, hogy van-e még PS+ előfizetésed ha nem checkolja a neten?
#44: Uhh, belenéztél a varázsgömbödbe és láttad, hogy az Ms szerverei hamarabb le fognak állni mint a Sony-é? Ebben tuti igazad van, elvégre a világ egyik legnagyobb informatika cégéről van szó, akik az üzleti jelentések szerint is épp betegre keresik magukat, szemben egy olyan műszaki cikk gyártóval aki néhány hónapja még a csőd szélén táncolt.
Amúgy a bérelt játékaid is csak addig vannak meg amíg rajta vannak a merevlemezen, ha az elszáll, vagy helyre van szükséged és letörlöd, akkor nem tudod újra letölteni azokat amik épp nincsenek PS+ akcióban. Ha meg a Sony úgy dönt, hogy jó éjszakát és lelövi a szervereket, akkor meg max a fütykösöddel játszhatsz, mert azok nélkül semmit nem tudsz tenni.
Ezzel szemben a Games with Live játékokat bármikor le tudod tölteni amíg van Xbox Live és a szerverek lelövése után is akkor és annyit játszol amennyit akarsz amíg megvannak HDD-n.
Azt meg ugye te sem gondolod komolyan, hogy a PS+ fő profilja nem az ingyen játékok. Legutóbb mikor felmentem a PSN-re akkor egy kurva nagy banner fogadott, hogy most fizessek elő a PS+ -ra mert mekkora fasza játékok járnak hozzá. Nem az, hogy spórolhatok 1-2 fontot néhány játékon és van cloud mentés is. A PS+ -ban a bérelt játékokon kívül semmilyen olyan tartalom nincs ami megérné az előfizetési díját, így elég merész azt mondani, hogy nem az a fő profilja.
És amúgy én még csak nem is ócsároltam a PS+-ot csak elmondtam, hogy ez sem egy fenékig tejfel rendszer mint aminek ti megpróbáljátok beállítani. Ugyanúgy megvannak a hátrányai mint a Games with Gold-nak.
Szerintem mindenki eldöntheti, hogy bérelni vagy birtokolni szereti a játékait, nem?
Annyi a különbség a GOLD-hoz kapott játékokban, hogy azokkal tudsz játszani előfizetés nélkül is. Ennyi. Semmi több. Hát köszönöm szépen, de én inkább kérek új játékokat és fizetem azt a 40 fontot évente minthogy ezer éves játékokat kapjak amiket boltban dobozosan megvehetek 10 fontért zavviról.
És egyébként én csak ezt a Games with GOLD-ot "ócsároltam" ahogy te mondanád. Nem az egész LIVE-ot. Az tény, hogy a PS Store egy vacak a jelenlegi formájában, és az XMB is fapados. De attól még ne próbáld meg megmagyarázni, hogy miért jobb havonta 2 ezeréves játék mint havonta 2-3 pár hónapos játék(+ VITA-ra is 2)....
Valamint.
A PS+ előfizetés lényege nem az ingyen játékok.
Amikor indult a szolgáltatás erről még szó sem volt. Szóval ez is csak egy extra az előfizetésed mellé. A PS4 megjelenése után meg ugyan az lesz mint az Xboxnál. A multiért fizetsz és extraként kapod az akciókat, bétákat és ingyen játékokat. PS4-re is...
Nem kell állandó net kapcsolat. Amit letöltöttél, net nélkül is tudod használni amíg aktív a PS+.
Amúgy nincsenek semmilyen elvárásaim a PS+-al kapcsolatban. Akinek megfelel az bérelje a játékait nyugodtan. Én csak elmondtam róla a tényeket. Amúgy a felsorolt szolgáltatások nagy részét a Live már régóta tudja, sőt még sokkal többet is. És mindössze az zavar, hogy amikor az Ms kért pénzt ezekért a szolgáltatásokért akkor minden egyes Sony vérpistikének drága volt és lehúzás, de most hogy a Sony csinálja, most-már persze okés meg király.
"Amit az Ms próbált az fizikális a digitális játékok előnyeinek egyesítése, - ami persze hátrányokkal is járt volna"
Pontosan ezekrol a hatranyokrol beszeltem, es erre probaltam felhivni a figyelmedet, hogy bizony az alapkoncepcio hasonlo megkotesekkel jart volna, mint ami most van a PS+ szolgaltatasnal. Ha nincs net, nincs jatek. Az, hogy mikor es meddig jatszhattal volna, az mar csak reszletkerdes.
Abban viszont igazad van, hogy ez nem nevezheto berlesnek mivel, ha az adott jatekot te megveszed az mar a "tied" orokre, nem veheti el toled senki, viszont a net szukseges ahhoz, hogy jatszhass az adott jatekkal.
"Amúgy komolyan érdekel, hogy miért gondolod annyira jónak a PS+ üzleti modelljét..."
Egy szoval sem mondtam, h PS+ jobban ki van dolgozva. Ezen a szolgaltatason is van meg mit fejleszteni, es remelhetoleg az uj konzollal, vegre a PSfanok is kapnak egy normalis es kidolgozott multi-elmenyt a megvett jatekaik melle, mert abban sajnos egyet kell ertsek veled, hogy a PSN rendszer nem az igazi es van meg hova fejlodni.
"...folyamatosan fizetned kell, nem te döntöd el milyen játékot kapsz, folyamatos online check-in-eket igényel a használathoz, majd ezek után nem, hogy nem adhatod el a játékokat, vagy kölcsön, de gyakorlatilag még csak meg sem kapod őket. "
Ezt nem teljesen ertem. Irrealis dolgokat varsz el egy olyan szolgaltatastol aminek a lenyege nem ez. Lassuk mit kapsz ha befizetsz a PS+-ra:
-korai beta-tesztek, demok
-akar 75%-os arengedmeny bizonyos termekekre
-felhoalapu mentes,automatikus update lehetoseg
-aprosagok (ingyenes temak, avatarok, kulonbozo appok)
-ingyenes jatekok kezdve a PSone exclusive-oktol egeszen a fel eves jatekokig(12 PS3-as jatek, amibol honaptol fuggoen 3 valtozo , 6 Vita jatek amibol szinten havonta kapunk 3 ujat.
Lehet, hogy kihagytam meg valamit, de nem is az volt a szandekom, hogy reszletesen felsoroljak mindenegyes feature-t, csak szerettem volna szemleltetni, hogy mi mindent kapsz azert az evi tizenparezer forintert. Azert ne varj el olyan dolgokat a Sony-tol, amit a konkurenciatol sem varnal el. Sok minden valtozni fog az uj generacioval, de egy biztos, mindket szolgaltatasnak megvannak a maga elonyei es hatranyai. Te lathatoan nem vagy kibekulve a Sony uzletpolitikajaval. En sem vagyok teljes mertekig elegedett, de nekem valamiert szimpatikusabb az o hozzaallasuk. Ennyi.
Bérlés az amikor adott időtartamonként adott összegeket fizetsz azért, hogy adott dolgokat igénybe vehess. Általában bérelni fizikai tárgyakat szoktunk de tágabb értelmezésben akár szolgáltatásokat is bérelhetünk, de azt a köznyelv inkább előfizetésnek hívja.
Amit az Ms próbált az fizikális a digitális játékok előnyeinek egyesítése, - ami persze hátrányokkal is járt volna - de ezt nem fejtem ki még egyszer, a múltkor se sikerült felfognod.
Amúgy komolyan érdekel, hogy miért gondolod annyira jónak a PS+ üzleti modelljét, ami arról szól, hogy folyamatosan fizetned kell, nem te döntöd el milyen játékot kapsz, folyamatos online check-in-eket igényel a használathoz, majd ezek után nem, hogy nem adhatod el a játékokat, vagy kölcsön, de gyakorlatilag még csak meg sem kapod őket. És ezzel szemben miért olyan rossz az Ms rendszere ahol az online jelenléten kívül minden más megoldott lett volna, és még sok egyéb előnnyel is járt volna?
#38: Oh, igazán köszönöm, mindig jól esik az elismerés. :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.