Jövőre jön az új Ouya

  • Írta: fojesz
  • 2013. október 27.
  • Hír
Link másolása
Ha minden jól megy, jövőre érkezik a második generációs Ouya, és az androidos konzol mögött álló cég vezérigazgatója szerint biztos, hogy a kontrollert át fogják alakítani.

Az Ouya mögött álló cég (ami egyébként szintén Ouya) vezérigazgatója és alapítója, Julie Uhrman a Polygonnak beszélt arról, hogy 2014-ben akarják piacra dobni az androidos konzol második generációs kiadását - ez egybevág a csapat korábbi nyilatkozataival, miszerint évente frissítenének egyet az aktuális modellen.

Uhrman szerint egyelőre nem döntötték el, hogy konkrétan mikor érkezhet a gép, és az sem világos, hogy mit akarnak pontosan változtatni rajta. A konzolon futó szoftvert például valószínűleg nem érik majd drasztikus változtatások, mert "az folyamatosan változik, mivel azt akarják, hogy egyre jobb legyen". A lapkaváltás viszont szóba jött, de egyelőre még csak ötletelnek, hogy "milyen típusú" teljesítményt várnak az új Ouyától.

A legfontosabb - és már biztos - változtatás viszont egyértelműen a tesztünkben is sokat kritizált kontrollert éri majd. Uhrman szerint a rajongói visszajelzések alapján fognak finomítani az irányítón, így egyebek mellett a ravaszokat és az analóg karokat is át fogják dolgozni.

11.
11.
ksanci.
Most komolyan, nektek fizetnek azért, hogy fikázzatok?
Másképpen nem nagyon értem ezt a negatív hozzáállást. Persze ha igazi kinevelt fogyasztók vagytok, apuci/anyuci/akárki fizet, pénz nem számít, ellenben mekkorazsírkirályvagyok a szupi vadiúj zsír csilivili konzolommal, akkor persze érthetőbb.
Én számítógépek (és mindenféle kütyük) javításával is foglalkozom plusz van pár barátom, hegyekben állhatna nálam szaré'-húgyé' a csilivili játékkonzolok tömkelege. De soha nem érdekeltek.
Ellenben vettem egy Ouya-t. Szóval tessék, itt egy idióta, de őszintén szólva teszek a véleményetekre... :)
10.
10.
tjames
#9: hát arra én is kíváncsi lennék...mert ez olyan, mintha random egymás után dobált volna szavakat...
9.
9.
Lachgas
#8: Ezt valaki leforditaná nekem? Elöre is köszönöm
8.
8.
gel00
zseniális az ouya, Mivel a mobilok nem lesz sem hdmi, sem usb és nem is ilyen filléresek mint ez a csoda, hatalmas siker lesz a google felhő világában.
6.
6.
Csoki80
Nagyon jó ötletnek indult ez a gép, de a vita tv ki fogja nyírni. Nekem kellett volna egy ilyen ouya az emuk miatt, de a sony gépe szimpatikusabb. S a játékok is jobbak lesznek komplett psp ps1 és sok vita játék is lesz rajta.
5.
5.
Norbiii
Szinte semmit sem tudok a konzolról, ezért dicsérni, és kritizálni nem tudom, és nem is akarom. Én nem fogok ilyet vásárolni, mindenesetre, hogy bejön-e majd vagy sem, az nálam CSAK is a játékokon múlik, és nem a hardveren. Ha lesz rá sok-sok klassz, és jó game, ami elnyeri a tetszésemet, de nem lesz egy brutális hardvere, attól még pozitív véleménnyel fogok nyilatkozni. :)
2.
2.
christopher24
Nincs az az idióta aki ezt megvenné, főleg ha a PS3 és Xbox ára esik a nextgen miatt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...