Nehéz lenne felsorolni azokat az elismeréseket, amelyeket az Elite harminc év alatt begyűjtött, talán a legnagyobb elismerés, ami egy játékkal történhet, hogy ennyi év elmúltával is mindenki emlékszik rá, akinek valaha dolga volt számítógépes játékokkal.
Az Elite-et két brit diák, David Braben és Ian Bell fejlesztette, akik a Cambridge Egyetemen ismerkedtek össze. Mivel mindketten rajongtak a videojátékokért, ráadásul azonos típusú számítógéppel is rendelkeztek (Acorn Atom), 1982-ben összefogtak, hogy az egyetem mellett rendelkezésre álló szabadidejükben egy űrhajós játékot hozzanak létre. Ebből született meg az Elite, amelyet 1984. szeptember 20-án kezdtek árulni.
A játék sok szempontból megelőzte a korát: akkoriban a számítógépes játékok jellemzően a játéktermi automatákhoz hasonlítottak, a játékosoknak néhány próbálkozásból (életből) valamilyen rövidebb feladatot kellett megoldaniuk, hogy a legmagasabb pontszámot érjék el. Ezzel szemben az Elite-ben nem voltak pontszámok és a játéknak igazán célja és vége sem volt (az Elite státusz elérésén kívül). Ez a fejlesztőknek némi nehézséget is okozott, a kész programmal először megkeresett kiadó ugyanis nem látott fantáziát az Elite-ben, szerette volna, ha Braben és Bell valahogy beépítik az életeket és a pontszámokat - szerencsére nem tették.
Még nincs vége a cikknek, a HWSW-n részletes múltidézést olvashatsz!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.