Változások védik a Steam-kereskedőket

  • Írta: Arell
  • 2014. november 25.
  • Érdekesség
Link másolása
Apró, az ajándékokat érintő változást eszközölt a Valve a digitális játékboltjának kereskedelmi rendszerében, mellyel a vezetőség abban bízik, hogy megakadályozzák a rossz szándékú csereberélők tevékenységét.

Mostantól kezdve ha ajándékba veszel egy játékot, azt 30 napig nem cserélheted el más javakért a Steam rendszerén keresztül, az ilyen formájú kereskedelemmel ugyanis visszaélések történtek.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem lepheted meg a barátaidat valamilyen különleges alkalom kapcsán, a korlátozás ugyanis kizárólag a visszaélések helyszínéül szolgáló Steam Trade-et érinti.

A digitális játékbolt közösségi felületén közölt bejelentés szerint az új intézkedés megakadályozza, hogy azok a rossz szándékú vagy figyelmetlen eladók, akiknek a rendszer valamilyen okból a fizetés befejezte után utasítja el a banki tranzakcióját, úgy tudjanak túladni az ajándékként vásárolt játékaikon, hogy az majd csak a szerencsétlenül járt vevő kezében váljon használhatatlanná.

Sajnos a kártevők tevékenysége ismét a becsületesek hátán csattan nagyobbat, hiszen a jó szándékú kereskedőknek így mostantól egy egész hónapig kell kotlani az eladásra szánt javaikon.

6.
6.
Necreon
#4: Igazából még az ellen se ér sokat. Megveszik így is, max később adnak túl rajta (sőt, mivel akkor már egy hónapja vége lesz az akciónak, még drágábban adhat túl rajta az illető mint ha akciós napokban / hetekben egyből tovább is adná).
5.
5.
PrimYaz00
#4: Értem, köszi a felvilágosítást.
4.
4.
fearer
#2: Hát úgy, hogy a csaló megveszi, odaadja neked, aztán kér egy pénzvisszatérítést a PayPal-tól, a Valve meg annyit lát ebből, hogy visszavonták a kifizetést, úgyhogy visszavonják a játékot, amit már te aktiváltál. Egyébként meg PayPal-on 180 napig lehet visszatérítést kérni, szóval a 30 nap semmit nem ér... Ezt csak az oroszok miatt csinálták, akiktől negyed annyiért be lehetett szerezni bármit leárazáskor.
3.
3.
Extol
Sosem kereskedtem csak a barátaimmal, de jó hogy a Valve figyel azokra akik látnak fantáziát ezekben a dolgokban
2.
2.
PrimYaz00
#1: Ezt nem egészen értem, ugyanígy tradelve kaptad meg, mint a képen? Nem giftben küldte el? Meg azt se értem, hogy hogy tűnik el az a játék, ami már a könyvtáradban van???
1.
1.
abydos
Sajna engem is megkárosítottak korábban 5000 Ft-tal. Megvettem a játékot egy nagyon megbízhatónak tartott eladótól, majd rá egy hétre egyszer csak eltűnt a könyvtáramból a játék, hogy nem lett kifizetve és ez így nem az enyém. Hát mondom köszönöm...

Ez egy fél megoldás, mert a steam rendszere abszolút nem biztonságos, ha fedezetlen játékokkal lehetett eddig kereskedni úgy, hogy nem tehettél ellene semmit. Szal vigyázzatok :/
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...