Kulisszatitkok az Xbox One fejlesztéséről

Link másolása
Az Xbox One vezető tervezője egy interjúban beszélt a konzol fejlesztéséről. Többet között elárulta, mennyi munka volt a kontroller tervezése mögött és a konzol külsejére is kitért.

Több mint 200 prototípus készült az Xbox One kontrolleréből, mielőtt megtalálták a végleges változatot. Carl Ledbetter vezető tervező beszélt az MCV-nek az Xbox One fejlesztéséről, és ennek apropóján szóba került a kontroller fejlesztése is.

Közel 500 órát töltött 1100 tesztelő azzal, hogy megtalálják legkényelmesebb kontrollert a konzolhoz. Ledbetter szerint az első 30 perc volt a kritikus: ha ezután a felhasználók kényelmetlennek vagy fájdalmasnak érezték az irányítót, akkor elvetették azt a prototípust.

Ledbetter emellett a konzol fejlesztését egy sportautó tervezéséhez hasonlította: ha meglátunk egy gyönyörű autót az utcán, majd a volán mögé ülve a kormány fogását kényelmetlennek, az autó irányítását pedig furának találjuk, akkor csalódni fogunk. Ezért fontos volt, hogy minden apróságot és részletet kidolgozzanak az Xbox One-on, hogy végül megfelelhessenek az elvárásoknak.

A tervező válaszolt azokra a kritikákra is, melyek szerint a konzol nagy és ormótlan. Természetesen ők is szerettek volna egy papírvékony konzolt fejleszteni, de a belső alkatrészek és a hűtés miatt muszáj volt kompromisszumokat kötniük.

65.
65.
Chrysh
#64: +1000000000

(Mindkét kommentre)
64.
64.
A ket konzolobol osszesen egy jo dolog van ez pedig a box kontroller (o/360 tokmindegy) :D
Viszont nekik koszonhetjuk a sok szar ostoba jatekot olyan jatekmenettel, (mert johny tex meg ver istvanka szenhulye de ok tobbsegi a vasarlok es nem oket kell felhuzni hanem a tobbit leamortizalni az o szintjukre) hogy egy normalisabb 3 evesnek is vicc lenne (pl qte), regi cimek totalis elbaszasat (lasd thief), stb..
63.
63.
Az osszes konzol el van baszva minketto egy kalap fos.
Igy jo?
Nem jok semmire. Mert ha azok lennenek jaszana mindenki es nem irogatni kene rola es menne itt faszmeregetes hogy:
-Az enyem hosszabb
-De nekem nagyobb rajta makk.

Lehet anyazni ...
54.
54.
p3ti
#50: Akkor újra reggel vmi más nickel - sajnos itt a moderátorok munkája nem igazán hatékony. Vmiért a gamer365ön tudnak viselkedni az emberek, de itt...mintha fogyatékosok hadserege reggelne újra és újra. Ameddig maga a GK nem cselekszik az ilyen ügyekkel kapcsolatosan, addig tele lesz hányva az összes hír ilyen felesleges hülyeségekkel.
53.
53.
Csoki80
Tegyük fel, hogy a ps3 egy Supra a 360 meg egy Mustang volt, akkor a ps4 ről , és one ról vitatkozni kb olyan, mintha egy swiftről meg egy logan ról vitatkoznátok, legalábbis az én szememben ennyire gagyi lett a két konzol. . . Sajnos, ha már eljár a Mustangom felett az idő kénytelen leszek venni valamelyikből a két szutyok közül..... Bár még talán vehetek egy harmadik típust is..... ;-)
52.
52.
Habbobitas
#51: Teljesen egyetértek.
Azenyimé olyan Mint Ronaldo volt, azzal a különbséggel, hogy Ronaldo mondott értelmes dolgokat.
50.
50.
Ecneb
#49: Don't feed the troll, minden konzol cikkhez csak és kizárólag azért ír, hogy veszekedhessen valakivel. Többen is kértük már bannolását, előbb vagy utóbb meg fog történni. Ne is foglalkozz vele.
47.
47.
PaprikaJancsi
Nekem igazából a legerősebb indokok, amiért One-t vettem :
- Gold 360/One, így havi 3 játék ingyen
-Kontroller nekem nagyon bejött 360-on,és csak jobb lett
-Jobb akciók, mint ps-en
-EA Access
-Exkluzívok:Forza, Fable ...stb.
44.
44.
zsozsofighter
Teszt a két konzolról:
https://www.youtube.com/watch?v=lt5BIWc8R8s
https://www.youtube.com/watch?v=0SSUCfg0Z5k
42.
42.
Habbobitas
#41: Pontosan. Van ps3-mam, mert arra is vannak jó címek, csak a dualshock elszarja az egész élményt a játék közben.
41.
41.
dzsiádzsó
Mondjuk engem az érdekel melyik sz@rrágó mondta, hogy elég elég bele DDR3, meg egy közepes videokari. Minek az 1080p? Fejlesztés ezen szakasza úgy látszik nem publikus...

Egyébként, ha van valami, ami jó egy xbox-ba (előzőbe is) és köröket ver a konkurenciára az a joy. PS3 egy szenvedés, ráadásul valamiért megtartották az alapokat a PS4-re is. Értem én hogy image, meg brand építés szempontjából gáz lenne ennyi év után dobni a régi joy-t, már a formája egybeforrt a Sony-val, de könyörgöm hóóóót sz@r. Itt volt a nagy lehetőség a váltásra, erre csak csiszolgatták, továbbra is kényelmetlen.
35.
35.
supair
#34: #33:Ámen.

Buzernyák.!
Egyszer érném meg az életben,hogy nem látlak xbox-al foglalkozó hírnél,cikknél.
Fingod nincs erről a gépről,ráadásul még hiteltelen is vagy!
A rendfenntartókat pedig kérném szépen bannolják a csába!
Neki köszönhetően az össszes hír szét van offolva.
Előre is köszönöm.
30.
30.
kopic
#18: Ps4-et is csak képeken látott...
28.
28.
A Pulyka
#23: A gta 5-ben a tapipaddal csak a fps, tps nézetet rakod át, másra nem kell használnod.Hogy te hogyan tudod eltenni vele a fegyvert, holott az R1 gomb van rá kiosztva, az rejtély.Erdekesebb, hogy még a rádiot is átkapcsolod vele, pedig arra meg a D-pad bal iránygomja felel meg.Ugyes vagy annyi szent :)
26.
26.
Blueberry
Melyik része?
23.
23.
Blueberry
Pl.:mikor darálsz a gta5-ben és a rohadt tapipad miatt elteszi fegyvert mert mellényúltam,-vagy- autópályán csapatomneki/hangulatos zene szól a rádióból de mellényúlsz és szia,a tapipad eltekerte a rádiót,teljesen felesleges (mint a mozgásérzékelő) és még a böngészőben se használható
20.
20.
Habbobitas
Hát nem csoda, hogy az xbox kontrollernél nincs jobb.:) A kényelem magasfoka.
Ezért játszok pc melett az xboxal főleg.
15.
15.
A Pulyka
#14: Kérdem én ember, az az undormány tapipad minek az útjába van??? :D Ecsém,leteszem az arcom :D
14.
14.
Blueberry
Nem fogtam még x1 kontrollert de a ds4-nél csak kényelmesebb lehet,az undormány tapipad folyton útba van+mi a halálnak hangszoró egy joystick-ba? A szart belém mereszti mikor elkezd magyarázni
13.
13.
zozo76hun
"Aki One-t akar az csak azért veszi mert az ms ex-ek jobban bejönnek neki mint a konkurens gépre megjelenő exkluzívok.(tehát fanatikus Halo-s,Forza-s,Gears of wars-os stb...)"

ember! hat igy kell valasztani konzolt... aszerint hogy mi erdekel es mivel akarsz jatszani. te nem igy valasztottal???
12.
12.
zozo76hun
#7:

neked aztan tokmindegy. ha szart arulnanak a boltba egy hasab dobozban es ra lenne irva hogy ps4, akkor azt is megvenned (illetve anyadek megvennek neked) te meg itt aradoznal hogy milyen jo.
10.
10.
PaprikaJancsi
#9: ..mellet nagyon jól néz ki.
4.
4.
zozo76hun
ott irja hogy a hutes miatt lett ilyen nagy. viszont a hutes tenyleg jo lett cserebe. ha orakon keresztul megy akkor is ugyanolyan csendes mint mikor be lett kapcsolva. ez pedig nem mondhato el a haverom ps4-rol. a kontroller meg ugye eleve eg es fold ergonomiailag a ps-hez kepest, de ez eddig is tudva levo volt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...