2014-ben a Flappy Birdre kerestek rá a legtöbben a Google-on, ha a videojátékok kategóriáját nézzük. Az egyetlen hétvége alatt összerakott vietnami mobiljáték olyan címeket utasított maga mögé, mint a 2048, a Destiny, a Titanfall és a Maro Kart 8.
Ha a többi trenddel is összeeresztjük globálisan, akkor is elképesztő Dong Nguyen játékának előnye, hiszen még Conchita Wurstot, az ISIS terrorszervezetet, a Frozen filmet, a szocsi olimpiát és az ukrajnai krízist is megelőzi, sőt még a Gamergate-botrányt is.
Ami pedig a konzolokat illeti, az Xbox One volt a hetedik legkeresettebb szórakoztatóelektronikai termék, a dobogóra ebben a kategóriában az Apple Watch, a Nokia X és az iPad Air állhatott fel. Sem a PlayStation 4, sem a Wii U nem fért el a globális lista élmezőnyében.
http://index.hu/2014/karacsony/egy_doboz_szart_vettek_emberek_aztan_meglepodtek_hogy_tenyleg_azt_kaptak/
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.