A nagyobb merevlemezeket is megeszi az Xbox 360

  • Írta: fojesz
  • 2015. május 2.
  • Hír
Link másolása
Új rendszerfrissítést kapott az Xbox 360, az ráadásul egy régóta várt újdonságot is magával hoz: most már a méretesebb külső merevlemezeket is képes kezelni a konzol, 2 TB a határ.

Az Xbox 360 egészen eddig két, egyenként 16 GB-os USB-s eszközzel tudott elbánni, ez azonban nem számít túl nagy méretnek manapság, aligha meglepő, hogy a legtöbb játékos panaszkodott is miatta. A Microsoft most oldja meg ezt a problémát.

Az Xbox 360 legutóbbi rendszerfrissítésének hála, ezek az USB-s eszközök ugyanis 2 TB-osak is lehetnek egyenként, és ugyanúgy tárolhatunk rajtuk mindenfélét (zenék és első generációs Xbox-játékok kivételével), ahogy eddig is. Ezen kívül a Microsoft egy másik gyakorlatán is változtatott: most már nem tehénkedik rá az Xbox az USB-s kütyükre, ha 16 GB-ot használnál xboxos adattárolásra, akkor pontosan 16 GB-ot kér majd tőled.

A rendszerfrissítés emellett négy másik apró változtatást is hoz: most már a dashboardról is elérhetjük a vásárlási előzményeket, a Microsoft-egyenlegünket, a hálózati statisztikánkat és a fiókunkhoz tartozó jelszó resetelését.

17.
17.
Nebuloid
#15: Speciel én vettem. Nekem - mint a világon az emberek többségének - kimaradt az előző generáció, mert nem volt konzolom. Egyetem miatt pedig notebookot használok, nem asztalit. Tavaly ősszel vettem egy 360-at 500-as merevlemezzel, és a különböző leárazások során egy halom játékra is beruháztam azóta, amikkel az 500-as lemezt (ami 460 GB de facto) már bőven megtöltöttem.

Vásárlás előtt elgondolkodtam azon, hogy vehetek egy nextgen vasat is, de mivel az árából kijött a 360, plusz egy kontroller, plusz egy vezeték nélküli kormány és egy IPS monitor is (amire a notebookom is rá van kötve otthon), így ez utóbbi opció maradt, amit nem is bántam meg.

Én nagyon örülök ennek a döntésnek, mert egy egy terrás külső olcsóbb mint a gyári 500-as, és cserélgetni sem kell. Továbbá pár éven belül lelövik valószínűleg lelövik a szervereket és nem lehet majd újra letölteni a megvásárolt címeket.

Végül pedig én szívesen kifizetek pár száz, vagy akár egy-két-három ezer forintot legális játékra.
16.
16.
respectpele10
#15: Elég sokan. Vagy azért, mert drága a nextgen, vagy azért, mert ha esetleg ki is tudnák fizetni az árát, úgy vannak vele, hogy nem érné meg megvenni a jelenlegi játékfelhozatal miatt, ezért még várnak. :)
15.
15.
bcrics
Ki az aki manapság boxot vesz, - RGH nélkül?
14.
14.
zozo76hun
anno kellett volna ez nem most a mar kifutoban levo cuccnal. nekem a gyarivinyo is eleg volt mindig.
12.
12.
respectpele10
11.
11.
anarchoid
#7: Major nelson autentikusabb mint az X honlap ;)
10.
10.
ArrowCross
Ez most minek volt? Nem is jön már ki rá semmi...
7.
7.
kopic
6.
6.
kopic
http://xbox.gamer365.hu/cikk/Nyilt_Gold_hetvege_Xbox_360-on

Főoldalon miért nincs kirakva ?! -.-
Megáll az eszem
5.
5.
UncannyDante94
#2: jaja, tolom is a gears3-t:P
mellesleg csak úgy kiváncsiságból azért érdekelne h másoknak is volt(van) ez a '8015D002' hiba kódú drágaság.. -.-
4.
4.
kopic
#2: ??
Xbox.comon semmit nem ír..
3.
3.
negyven2
#1: USB-sa külső eszközben támogat többet mint az eddigi 32 GB (ezt javítsátok!). Belső tárhelynek továbbra is gyári MS HDD kell.
2.
2.
anarchoid
mellesleg most hetvegen free xbox live weekend van X360 -ra
1.
1.
mestermagyar
Már nem dől a moné, szabad a konzolt szétszedni...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...